A szója és az operációs rendszer

Lapos településeken futunk át, széles út repedezett peremmel, gaz, árok, gaz, házak, a záróvonal szimmetrikusan szeli ketté a faluvilágot. Baját elhagyva egyre közelebb kerülnek a temetők a főúthoz, a sírok szinte az utazó arcába mászva hirdetik, hogy felesleges rohanni, egy helyben is jó. Nemcsak ezen múlik, hogy egyre közelebb érzem magam a temetőkhöz, a vezető ugyanis a kormányt elengedve magyarázza a magyar mezőgazdaság helyzetét, miközben 80-nal, 90-nel száguldunk bele a kanyarokba.

Innovatív mezőgazdaság

Borsiczky István évek óta mezőgazdasági eszközök értékesítésével foglalkozik. Traktorokat, kombájnokat nem árul, azokkal sok a baj, inkább szerszámokat, úgyis azon múlik minden. Megveszi a gazda negyvenmillióért a traktort, és azt hiszi, több bevétele lesz. Pedig a traktornak csak annyi a dolga, hogy menjen, de nem javít a termésátlagon, minden a szerszámokon múlik, mondja.

Újmohács alatt egy 3600 hektáros gazdaságban várnak minket, hogy megmutassák a Linux-kapát. Az eszközt István adta el a gazdaságnak, és a végsőkig hisz benne: sokkal hatékonyabb, mint bármelyik másik megoldás erre a problémára, mondja. Miközben hullámzik alattunk az aszfalt, megismerem a kukoricatermesztés alapjait, aztán István lefékez, kipattan az autóból, besétál egy kukoricatábla közelébe, és ott magyaráz tovább. Így legalább látom, miről beszélünk.

A kukoricát április 15-e után vetik el, egymástól 75 centis sorokban. A sorok között viszont kinőnek a gyomok is, amik elszívják a tápanyagot a kultúrnövénytől, ki kell hát kaparni őket. Régebben kézzel végezték el a feladatot, egyszerűen kitépték az értéktelen növényeket. A nagybirtokokon azonban már elégtelen volt a módszer, így kapát kötöttek előbb az állatok, majd a traktorok mögé, és azzal mentek végig a földeken. A jármű viszont billeget, így mocorgott a kapa is, ami 75 centis sortávolságok mellett azt jelentette, hogy majdnem annyi kukoricát, mint gyomot sikerült kivájni a földből. Jött a megoldás is rögtön, kormányt, meg sofőrt raktak a kapára, az ilyen munkás viszont fogyóeszköz volt, egész nap sütötte a nap, nyelte a port meg a permetet, aztán meghalt.

Okosabb a városi embernél

Délhez közelítünk, forró levegőt szívunk be a kukoricatábla közepén. Az úton nem járnak autók, az állatok elbújtak a hőség elől, csak mi ketten ácsorgunk a tűző napsütésben, és tapogatjuk a cserepes talajt. Érdekes a növekvő kukorica, de örülök, amikor visszaszállunk a légkondicionált autóba.

Szóval a kormányos-módszer nem vált be, és itt jön a képbe a Linux-kapa, vagy kultivátor, mondja István. Az angol kormány kezdeményezésére kifejlesztett eszköz kamerával figyeli a terepet, felismeri a kultúrnövényt, meg a sorok határait. Ez korántsem könnyű feladat, az első kapálásra akkor kerül sor, amikor a kukorica még pont úgy néz ki, mint a mellette ébredező gaz, a számítógép viszont felismeri a pár centis növénykezdeményből, hogy mi az, aztán eldönti, hogy életben hagyja, vagy kikaparja. Kegyetlen egy világ a mezőgazdászoké, növény növénynek farkasa.

A rendszer észleli a kapa elmozdulását, amit azonnal korrigál, így a hagyományos 5-6 kilométer per órás sebesség duplájával lehet végighasítani a sorokon, sőt, ha a sofőrt nem zavarja, hogy ráz a traktor, akár az óránként 15 kilométeres sebesség is elérhető. István szerint a rendszer még ilyenkor is százszázalékosan pontos, és legfeljebb két-három centis kilengéssel irányban tartja a szerszámot, ami a kormányos verziónak akkor sem ment, ha csak totyogott a traktor.

Jó üzlet

Lassan befutunk az újmohácsi Margittasziget gazdaságba. Közel 3600 hektár termőföld tartozik össze, és olyan modern berendezésekkel dolgoznak, hogy gyakran Nyugat-Európából is eljönnek megnézni az aktuális gépészeti trendeket. Franciaországban nincsenek ekkora gazdaságok, így pénzük sincs megvenni a legújabb járműveket, mondja Cselinácz János, a gazdaság agronómusa. Itthon viszont nincs pénz eszközre, próbálok visszavágni, de hamar kiderül, hogy a mezőgazdaság nagyon jó üzlet Magyarországon, ha nagy földterületen művelik, és a szakértelem modern technikával párosul. Egy hektár föld hoz jó esetben harmincezer forint hasznot, tíz hektár háromszázezret, ami nem rossz pénz, de egész évi munkára kevés. Száz hektár alatt nem éri meg mezőgazdasággal foglalkozni, Magyarországon mégis sokan próbálkoznak ennek a tizedén, huszadán. Ők sosem lesznek képesek tisztességes megélhetést biztosítani a növénytermelésből, mondja István.

A gazdaságnak viszont még arra is van pénze, hogy olyan új technológiákkal kísérletezzen, mint a Linux-kapa. Átszállunk a gazdaság Mitsubishi L200-as terepjárójába, aztán megindulunk hatvannal a földúton. Közben István és János idegen nyelven kezdenek el beszélgetni.

Mennyi az árpa?

Negyvenhét.

Hú... De Szolnokon örülnének a 25-nek is.

Volt három is.

Menet közben azért kiderül, hogy nyolcmillió forintba kerül a Linux-kapa, ebből négymillió a vas, négymillió a kamera, a számítógép meg a szoftver. Egy hagyományos berendezés 800 ezer forintba kerül, nálunk nem az anyagköltséget kell megfizetni, mondja István, hanem a találmányt, az innovációt. Két év alatt behozza az árát, jó, hogy megvettük, mondja János.

Nem leányálom

A Linux-kapa több ponton segíti a gazdaságok működését. Az embernél sokkal pontosabban gyomlálja ki a haszontalan növényeket, így jóval nagyobb termésátlagok érhetők el. Ráadásul gyors is, segítségével egy traktor egy emberrel sokkal nagyobb területet tud bejárni egy nap alatt, szóval a rendszer alacsonyan tartja a költségeket, és növeli a bevételt, ráadásul 15 évig is elműködik, miközben két év alatt behozza az árát. Én is veszek egyet Újpestre!

Megérkezünk a szójaföldre, ahol még nagyobb pontosságra van szükség, itt már csak 45 centiméter a sortávolság. A 30-40 hektáros földön egy John Deere traktor szaladgál, mögötte a csodálatos kapa. Laci, a vezető megállítja a járművet, kinyitja az ajtót, beugrok mellé, aztán megyünk egy kört. Billeg az óriási kaszni, és kiderül, hogy a traktorvezetők élete sem leányálom, még ha ma már légkondicionált is a fülke, zene is szól a kabinban, a kapára sem kell figyelni. Végigmegyünk a sorokon, a szélvédő mellé berakott monitoron látszik, hogy a rendszer mit érzékel növénynek és mit sávnak, a találati arány százszázalékos, tízzel teperünk, de egyszer sem esik le a növényről a szóját jelző, kék pontokkal összekötött digitális vonal. Kinézek a hátsó ablakon, a kapák gyorsan mozognak a traktorhoz képest jobbra-balra, viszont pontosan tartják a távolságot a sorok között.

Megállunk, újraindítjuk a rendszert. Kiderül, hogy az apró kis dobozban teljesen hagyományos pc dolgozik, persze válogatott alkatrészekkel. Mivel nincs hűtés a házban, alacsony fogyasztású részegységeket raktak össze. A Robocrop agya egy 667 megahertzes Via C3 processzor, akit érdekel, jobb, ha tudja, hogy a csipet rokoni szálak fűzik a pár évvel ezelőtt végelgyengülésben elhunyt Cyrixhoz. A számítógép legtöbb része integrált, a Linux bootolása előtti utolsó pillanatban még sikerül kiolvasni, hogy 130 megabájt memória segíti a csúcstechnikás kapát.

Meg egy moddolt firewire-webkamera. Régebben hagyományos usb-s készülékek voltak a rendszerre dugva, de a mostani kommunikációs csatorna megbízhatóbb. Az optika le van szigszalagozva, és egy sötét lencse van ráragasztva. A napszemüvegemből való, vallja be István, akkor kellett rárakni, amikor fehér talajon dolgoztunk, és olyan erős volt a napsütés, hogy a kamera nem látott semmit. Azóta rajta van.

A rendszer és az univerzum

Mivel a kamerát nem lehet tökéletesen függőlegesre beállítani, a rendszernek először meg kell ismernie a vízszintes fogalmát. Amikor először bekapcsolták, 500 métert kellett haladni vele, mielőtt leengedhették volna a kapát. Fél kilométer alatt elhelyezte magát a világban a rendszer, de ez már régen volt, 700 hektárral ezelőtt. A számítógépből mindent ki lehet olvasni, a megtett távolságot, a megművelt földterületet, azt, hogy éppen milyen növény van alattunk. A Linux csendesen megbújik a háttérben, tulajdonképpen nem is látjuk, de István állítja, hogy nemcsak legenda, valóban ott rejtőzik a rendszerben.

Leugrok a traktorról, a vezető vesz egy éles kanyart, aztán megtámadja a szója közét. István és János már a jövőről beszélnek. Nemsokára permetezni is lehet a Robocroppal, a kamerák felismerik a gyomnövényt, és csak azt pusztítják el, csak annyi irtószerrel, amennyire feltétlenül szükség van. Most hektáronként harmincezer forintba kerül a permetezés, az új berendezéssel négy-ötezer forintra csökkenhet a költség.