Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Színejátszó, csodaszép

2000.07.24. 18:01
Két évvel az Apple sikeres comebackje után a számítógépgyártó megújult formákkal és színekkel jelentkezik. A vállalat alapító-megváltója, Steve Jobs ötlete alapján ismét formát bont: ezúttal nem a számítógépházak vajszínű burkolatával számolt le, hanem kocka alakú gépével magát a házat szabta újra. A szakma egyelőre mérsékelt lelkesedéssel figyeli az Apple újításait, míg a kiegészítő alkatrészek gyártói megharagudtak, amiért őket nem értesítették előre a gépek színeváltozásairól.
Az új kockaszámítógép a Macworld-ön
Steve Jobs elnök, vezérigazgató, alapító, kilépett-majd-visszatért megváltó a Macworld Expón rukkolt elő újratervezett és felgyorsított Apple gépeivel. A G4-es széria magasabb órajelre kapcsolt, az iMac-ek új színekben pompáztak, a látogatók pedig szájtátva bámulták a kocka alakú számítógépet és a lapos kijelzőket.

Színek kavalkádja

A felhasználóbarát imidzset építő Apple felfrissített iMac gépei indigókék, rubinvörös, zsályazöld, grafitszürke és hófehér színekben pompáznak. A 799 és 1499 dollár közötti áron kínált gépek a korábban bevezetett öt szín végét jelentik, ezeket a cég szép csöndben kivonja a forgalomból. Vagyis ez lett volna a terv.

Színkavalkád

Az iMac-kiegészítők gyártóit azonban a vállalat elfelejtette értesíteni, így történhetett az, hogy csak a szerdai Jobs-beszéd után esett le nekik, hogy nem haladnak a korral. Az öt ,,klasszikus" gyümölcsszínben rajztáblákat gyártó Wacom Technolgy szerint az Apple semmilyen információval nem szolgált számukra az átszínezésről, de még a gépek megjelenése után sem volt hajlandó kiadni a technikai paramétereket. ,,Ezzel teljesen megbénítják a kereskedelmet", nyilatkozta a cég főmarketingese.

Ugyanakkor azt mindenki elismeri, hogy az élénk színek bevezetése hatalmasat lendített eladásaikon. Az egy év alatt megduplázott forgalom az új színekkel még magasabbra törhet. A klasszikus színekre továbbra is lesz kereslet, az újakat meg várhatóan vinni fogják, mint a cukrot. A színkérdést mégis a hálózati csatlakozókat gyártó Xircom oldotta meg legfrappánsabban, amikor a mobiltelefonok előlapjához hasonlóan cserélhető burkolattal látja el hubjait és konvertereit.

Összeomlott hírzárlat

Az Apple kedvenc videokártya-szállítója, az ATI annyira belelkesült, hogy néhány hete megjelent Radeon modellje máris megjelenhet az új Macintoshokban, hogy sajtóközleményben hívta fel a figyelmet Steve Jobs bejelentésére. Tette ezt annak ellenére és tudatában, hogy az Apple megtiltott mindennemű kiszivárogtatást, és olyan hírzárlatot sikerült tartania, hogy csak az utolsó előtti pillanatokban derült fény például a kockadesignra.

Steve Jobs annyira feldühödött az ,,áruláson", hogy megszakította a közvetlen kapcsolatot az ATI képviselőivel, szerdai beszédéből kivette az ATI termékeket méltató szavakat, eltűntette a kiállítandó gépekből a Radeon-kártyákat és kézzel kisatíroztatta a promoanyagról a Radeon összes előfordulását. Az ATI munkatársai nem vették ilyen komolyra a figurát, szerintük ugyanis nem történt akkora baj, mint azt az Apple mutatja, ráadásul az első Macintoshba szánt Radeon-processzoros kártya csak szeptemberben jelenik meg.

Egy processzor kevesebb mint a kettő

A második processzor sokak szerint nem több kozmetikai beavatkozásnál
Macworld-beszédében Steve Jobs bejelentette az Apple csúcskategóriásnak szánt, kétprocesszoros PowerMac G4 számítógépét is. Az eddigi legdrágább PowerMac-et 500 Mhz-es processzorral, 256MB memóriával, 27GB-os merevlemezzel 3499 dollárért vesztegették, míg az új kétprocesszoros modell nagyobb merevlemezzel és gyorsabb hálózati csatolóval ugyanennyibe kerül.

A kellemetlenkedő elemzők azonban ismét negatív oldalról közelítették meg az újítást. A második processzor sokak szerint ugyanis nem több kozmetikai beavatkozásnál, hiszen sem a Mac OS jelenlegi, 9-es verziója, sem az alkalmazások nem használják ki a processzortöbbletet (kivétel ez alól néhány társával az Adobe Photoshop képszerkesztő szoftver, amely azonban semmiképpen nem elhanyagolható, mondhati kulcsfontosságú alkalmazás).

A második processzort csak az Apple következő generációs operációs rendszere, a Mac OS X fogja kellőképpen meghajtani. Ennek premierjét azonban nyárról jövő év elejére halasztotta el a cég. Egyes szakértők úgy vélik, a gyakorlatilag ingyen kínált második pocesszor a hardver korlátait és gyengeségeit hivatott palástolni. Amíg az Intel és az AMD fej-fej mellett haladva hagyta el az 1GHz-es órajelet, az Apple legjobb G4-es chipjei is megrekedtek 500MHz-en. Mondják ezt annak ellenére, hogy 500MHz és 1GHz között a való életben nincs kétszeres teljesítménykülönbség.

A kocka el van vetve

A kocka alakú számítómítógép nem is eredeti ötlet
Az Apple forradalmian új formája idén a kocka alakú PowerMac G4 lett. A mindössze 20x20x20 centiméteres doboz augusztusban kerül a boltokba és 1799 vagy 2299 dollárért vihető haza. A G4 Cube nem tartalmaz hűtőventillátort vagy egyéb sallangokat: a felfüggesztett doboz kereszthuzattal oldja meg a hűtést.

Sílusos külsővel felruházott számítógépekkel az Apple-n kívül eddig senkinek nem sikerült befutnia, a Dell és a Compaq nemrég állította le ez irányú fejlesztéseit. A kocka alakú számítómítógép ráadásul nem is eredeti ötlet, bár korábban is Steve Jobs fejéből pattant ki. Miután a nyolcvanas évek közepén kilépett az Apple-ből, Jobs új cége, a Next mostani designhoz hasonló géppel rukkolt ki, amely azonban 10 ezer dolláros ára miatt hatalmasat bukott.

Jobs és az Apple nem viccel az extravagáns külsővel, de az elemzők bizonytalanok a Macworld legnagyobb látványosságának számító kocka piaci sikerében. A G4 Cube USB-, FireWire és Ethernet csatolókkal is rendelkezik, de kicsiny mérete miatt bővíteni csak a 64MB-os memóriáját lehet. A látvány kedvéért az Apple 15 inches LCD-monitorral és saját tervezésű hangfalpárral kínálja a kockagépet.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!