Mária
-7 °C
3 °C

Hiba az Xboxban - nem perel a Microsoft

2002.08.13. 13:17
Andrew "Bunnie" Huang felolvashatja dolgozatát Redwoodban egy kedden kezdődő kriptográfiai konferencián - közölte az Electronic Frontier Foundation (EFF). Az MIT hallgatója azért fordult az elektronikus polgárjogi szervezethez, mert az Xbox játékkonzolban biztonsági hardverében talált hibát szerette volna egyetemi dolgozatában elemezni, a hiba közlését azonban tiltja az amerikai online szerzői jogi törvény (DMCA).

A Huang által feltárt hiányosság kiiktathatóvá teszi azt a hardverelemet, amely afelett őrködik, hogy az Xbox csak a Microsoft által ellenőrzött programokat futtassa.

Az EFF megkeresésére a Microsoft úgy nyilatkozott, hogy nem kívánja a DMCA alapján börtönbe juttatni a hallgatót. Közölték továbbá: jobbnak látnák, ha a tanulmányt nem kerülne nyilvánosságra, de nem lenne helyes ha elkoboztatását követelnék az MIT-től.

Huang konzulense Hal Abelson arra hívta fel figyelmet, hogy a kérdéses dolgozat egy általános tervezési hibával foglalkozik, amely megtalálható az amerikai kormány által javasolt Clipper Chipben, illetve a filmipar által használt CSS-ben (Content Scrambling System) is.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.