10℃ / 22
Budapest
HOAX

A valaha volt leghülyébb kvízversenyző

2007.02.09. 10:55 - |

Melyik nagyobb?
A)    földimogyoró
B)     elefánt
C)    Hold
D)    teniszlabda.
Ezt a kérdést kapta a lánclevél szerint az idahói Kathy Evans, az amerikai Legyen Ön is milliomos! játékosa.


Az angol nyelvű lánclevél röviden
 
Szerencsétlen Kathy Evans zavarba jött a válaszlehetőségek láttán. „Hallottam már ezekről a dolgokról, de igazán nem tudom, mekkorák.” – mondta Meredith Viera műsorvezetőnek a legkisebb értékű, százdolláros kérdésnél. Miután megfeleztette a válaszlehetőségeket, kiesett a földimogyoró és a teniszlabda, de még ekkor sem tudott dönteni, így a telefonos segítség lehetőségét kérte. Barátnője a vonalban egyértelműen a Holdat választotta, de Evans nem hitt neki, úgyhogy megkérdezte a közönséget. A közönség 98 százaléka a Holdra szavazott. Ezután az észlény Evans saját tippje mellett döntött, ami az elefánt volt.
 
Mi az igazság?
 
A 2007. februárja óta terjedő lánclevélben szereplő történet hoax, a hozzá kapcsolódó kép pedig manipulált képernyőmentés, írja a legendavadász Snopes.com. A képen látható hölgy valójában Fiona Wheeler, a brit Legyen Ön is milliomos játékosa, aki 32 ezer fontot, vagyis több mint 12 millió forintnak megfelelő összeget nyert. A fentinél sokkal nehezebb kérdésekre kellett válaszolnia, például arra, Mi a ’trachea’ hétköznapi megnevezése? A) mellcsont, B) légcső, C) térdkalács, D) sarokcsont.
 
Ez a hoax a valódi milliomosjelölt idiótákból merít, akikből van jó néhány. A Youtube bővelkedik a tudatlan versenyzők nevetséges próbálkozásaiban. Ott van például a francia, aki azt hitte, a Nap az az égitest, ami a Föld körül kering.

 

 

Hozzászólások

  • 2007.02.09 13:06:32Lond

    ez a francia nagyon hülye, de azért nézzétek meg, hogy a nézők mit mondtak :)) monty python után szabadon: Hülye franciák, francia hülyék :)

  • 2007.02.09 13:37:03TCM

    Ez hihetetlen. Megkérdeztem volna a közönség 56%-át, hogy beszélnek-e franciául illetve hol éltek az elmúlt x évben. Igyanak inkább bort. Az meglátszik.

  • 2007.02.09 14:49:01kildar

    LOL

  • 2007.02.09 15:30:20nickita

    A magyar milliomosban a legszebb rontás kábé az 5000 forintos kérdésnél:
    Hol született Jézus?
    A Názáret B Betlehem
    C Jeruzsálem D Galilea
    Játékos: Az A választ kérem megjelölni.
    Vágó: Biztos? Gondolkodjunk együtt egy kicsit.
    Játékos: Vágó úr ebben biztos vagyok, hiszem úgy is emlegetik Jézust, hogy a názáreti Jézus.
    Vágó: Jaaaaa? Jó, akkor jelöljük meg. :DD

  • 2007.02.11 17:23:03Ronin

    hát mindenesetre a közönség is nagy észlény volt..

  • 2007.02.14 12:23:17Danis

    De a lánya vagy ki, milyen szép...

  • 2007.02.14 13:04:09TheElf

    Ha ezt nem tudta, hogy nyert 1500 eurot?

  • 2007.02.15 21:56:08mgrblm

    Megpróbálom bebizonyítani, hogy a versenyző nem biztos, hogy hülye.

    Nem tudok franciául, de feltételezem, hogy a kérdes az volt, hogy mi kering a Föld körül. Erre a játék szervezői, ennek a cikknek az írói, sőt a blog eddigi hozzászólói szerint is az a helyes válasz, hogy a Hold (ezzel egyetértek). A helytelen válasz pedig a Nap (ezzel nem értek egyet).

    Nem nehéz belátni, hogy ha az egyik bolygó kering a másik körül, akkor ebből következik, hogy a másik bolygó kering az egyik körül. Tehát, ha a Föld kering a Nap körül, akkor ebből következik, hogy a Nap kering a Föld körül.

    Aki ezt nehezen érti meg, az kipróbálhatja két labdával. Tedd le a sárga labdát a székre, és mozgasd körülötte a kék labdát körbe-körbe! Ekkor a sárga labda áll, vagyis a sebessége a székhez képest nulla. A kék labda pedig kering körülötte.
    A következő kísérlet kicsit eltér ettől: Most az asztalra rakd a sárga labdát, a székre pedig a kék labdát helyezd el! Mozgasd a széket az asztal körül körbe-körbe! Ekkor a szék kering az asztal körül, tehát az előző példához hasonlóan a kék labda kering a sárga körül. Viszont ha a mozgást a székből nézed, akkor a kék labda mozgása a székhez képest nulla, tehát áll, és kering körülötte a sárga labda.

    Természetesen az asztal és a szék teljesen felesleges, csak azért használtam, hogy elkerüljem a mozgó koordinátarendszer fogalmát.

  • 2007.02.15 21:56:34mgrblm

    Megpróbálom bebizonyítani, hogy a versenyző nem biztos, hogy hülye.



    Nem tudok franciául, de feltételezem, hogy a kérdes az volt, hogy mi kering a Föld körül. Erre a játék szervezői, ennek a cikknek az írói, sőt a blog eddigi hozzászólói szerint is az a helyes válasz, hogy a Hold (ezzel egyetértek). A helytelen válasz pedig a Nap (ezzel nem értek egyet).



    Nem nehéz belátni, hogy ha az egyik bolygó kering a másik körül, akkor ebből következik, hogy a másik bolygó kering az egyik körül. Tehát, ha a Föld kering a Nap körül, akkor ebből következik, hogy a Nap kering a Föld körül.



    Aki ezt nehezen érti meg, az kipróbálhatja két labdával. Tedd le a sárga labdát a székre, és mozgasd körülötte a kék labdát körbe-körbe! Ekkor a sárga labda áll, vagyis a sebessége a székhez képest nulla. A kék labda pedig kering körülötte.

    A következő kísérlet kicsit eltér ettől: Most az asztalra rakd a sárga labdát, a székre pedig a kék labdát helyezd el! Mozgasd a széket az asztal körül körbe-körbe! Ekkor a szék kering az asztal körül, tehát az előző példához hasonlóan a kék labda kering a sárga körül. Viszont ha a mozgást a székből nézed, akkor a kék labda mozgása a székhez képest nulla, tehát áll, és kering körülötte a sárga labda.



    Természetesen az asztal és a szék teljesen felesleges, csak azért használtam, hogy elkerüljem a mozgó koordinátarendszer fogalmát.

  • 2007.02.16 08:20:52Valaki más

    mgrblm

    annyi erővel az autó áll és a föld megy alatta. Ne rögöhgtess.

  • 2007.02.16 09:02:42mgrblm

    Nagyon jó a hasonlat: ennyi erővel az autó áll és a föld megy alatta.

    Ha látsz egy mozgó autót, és azt mondod, hogy az autó áll, és a föld megy alatta, akkor egy helyes állítást mondasz.

    Ezt fizikából tanítják, általában tudják is a diákok, de úgy látom, mégsem alakult ki ez a szemlélet, hogy minden mozgást valamihez képest kell nézni.

  • 2007.03.06 19:53:43Ilder Baramonti

    Szerintem a csillagászatban úgy veszik, hogy két test közül az kering a másik körül, amelyiknek kisebb a tömege.

  • 2007.03.06 21:26:57gery

    mgrblm: a csillagászatban (de kozmikus mértékben mindenhol) a vonatkoztatási rendszer az állócsillagokhoz igazodik. ez definíció. itt, a Földön meg a Földhöz viszonyítunk. ez megállapodás. értékelem, hogy megpróbáltad megvédeni a síkhülye franciát, de nem jó az érvelésed.

  • 2007.03.07 02:08:56Jack Bauer

    A játékvezető külön felhívja a játékos figyelmét arra a szavazás után, hogy nagyon megosztott a közönség! Tehát még próbál is neki segíteni.

    Egyébként egyszer volt egy hasonló jellegű dolog a tévében, amin megdöbbentem. Az utcán feltették azt az egyszerű kérdést az embereknek, hogy mitől van éjszaka, illetve nappal. 10-ből 9-en azt válaszolták, hogy attól, hogy lemegy a nap, illetve felkel... Csak egy valaki mondta az összes megkérdezett közül, hogy azért, mert forog a Föld, és eltakarja előlünk a Napot. Ja, és ez MO-on volt, nem pedig a franciáknál.

  • 2007.03.14 19:11:53Sleipnir

    Hmm, azt tudtam, hogy a franciak szeretik szivatni egymast. De, hogy a kozonseg ilyen egysegesen szemet legyen, az durva :P

    Valaki le tudna forditani a kerdest pontosan?

  • 2007.03.22 15:59:01Euclio

    Most figyeljen minden nagyokos! Egy égitestpár _mindkét_eleme_ a _közös_tömegközéppontjuk_ körül kering. Mondhatni: egymás körül keringenek. Namost, ha a tömegközéppont az egyik égitesten belülre esik, akkor lehet "igaziból" kijelenteni, hogy az egyik kering a másik körül. Vagyis nem csak a tömegük számít ennek eldöntéséhez, hanem az átmérőjük is.

  • 2007.05.15 14:57:38flea

    Kedves okosok,

    a francia nyelvű kérdés körülbelüli fordítása: "mi kering a Föld tömegvonzásában?"
    Lehet mondani, hogy ez pontatlan kérdés, mert a Föld és a Hold együtt kering a közös tömegközéppontjuk körül, de azért érezzük, hogy joggal várják egy műveltségi vetélkedőn azt a választ erre, hogy a Hold. (Miért, akkor inkább a Nap? Ne tessék már röhögtetni.)

  • 2007.05.31 11:54:31Parasite

    a föld lapos és a körülötte kering a nap!

  • 2007.06.17 13:39:48Ilder Baramonti

    gery és Euclio! Igazatok van, a megoldás vszeg nem olyan egyszerű, mint én gondoltam.

    De én nem akarom sem megvédeni a franciát, sem támadni, csak az igazságot keresem:)

  • 2009.07.07 13:40:03A nép fia

    1500 éve mindenki szentül hitte, hogy a Föld körül forog a világ.
    500 éve mindenki szentül hitte, hogy a Föld lapos, és 5 perce maga még szentül hitte, hogy a Földön csak emberek élnek...

Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.

Hozzászólásaidat ezentúl Facebookkal is megteheted!

Belépés

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Friss kommentek

  • nitro1: Kedd. 2013-05-14 23:39
    1700 forint egy tüdőszűrés?
  • tarkabirka: Engem üzemorvos küldött, Bp-en melózom, és mivel albérletben lakom, az állandó lakcímem vidéki, 4500 Ft-ot kértek. 2013-05-13 15:30
    1700 forint egy tüdőszűrés?
  • Kovács János 18: "Kezdjük azzal, hogy megnézzük, miről is szól pontosan a 13/2013-as kormányrendelet (amit a Magyar Közlöny csak leközöl, ahogy a neve is mutatja, a rendelet tartalmához az újságnak... 2013-05-13 15:07
    1700 forint egy tüdőszűrés?

Shopline

Travelo

Hirdetés