"Októberben öt péntek, öt szombat és öt vasárnap van, ez 823 évente fordul elő" – ez terjed sms-ben, emailben, Facebookon. Csak az a baj, hogy nem igaz. Akik továbbküldték, valószínűleg nem emlékeznek idén augusztusra, ahol öt vasárnap, öt hétfő és öt kedd volt.
Az egész lánc egyébként augusztusban indult, akkor azt állították, hogy nagyon különleges hónapról van szó, annyira ritka jelenségről, hogy 823 évente fordul csak elő. Néhány hónappal később már az októberre mondták ugyanezt. A felvetés azért is vicces, mert bármelyik 31 napos hónapnál van egymást követő három nap, mely ötször fordul elő az adott hónapban. Nézzük meg például a decembert: elseje szerdára esik, tehát decemberben lesz öt szerda, öt csütörtök és öt péntek. Különleges lenne? Nem. Várni kell 823 évet, hogy megismétlődjön? Nem, és ezen állítást az augusztussal bizonyítjuk be.
Az augusztus is 31 napos hónap, amikor augusztus elseje vasárnapra esik, akkor biztosan öt vasárnap, öt hétfő és öt kedd van benne. Számoljunk egy kicsit. Egy hét hét napból áll, egy év pedig 52 hétből és egy napból, ebből az következne, hogy hét évente esik augusztus elseje vasárnapra. A szökőévek azonban kissé megbolondítják a rendszert, így a következő számsor érvényes: 6-5-6-11. Az utolsó ilyen évünk hat éve volt, előtte öt évvel volt egy ilyen augusztusunk, a következő pedig 11 év múlva lesz.
Nézzük, mely évek lesznek különlegesek: 1965, 1971, 1976, 1982, 1993, 1999, 2004, 2010, 2021, 2027, 2032, 2038.
Visszatérve a hétvégi hármasra, 2011 júliusában és 2013 márciusában is öt péntek, öt szombat és öt vasárnap lesz.
Hozzászólások
2010.10.21 09:50:38Joindulat SC
Imádom az ilyen hoaxokat.... nem lehet ,hogy a mobil szolgáltatók kezdik el küldözgetni? A sok idióta meg tovább küldi.
Én még beleírnám,hogy legalább egy emelt díjas sms-nek is kell a címzettek közt lenni, hogy szerencséd legyen. :D
2010.10.21 10:06:03opati666
Ez a marhaság e-mailben is terjesztődik. Vannak ilyenek és még különbek is. A baj az, hogy az emberek nagy része anélkül küld ilyeneket tovább, hogy egy picit is elgondolkodna annak tartalmán. Van olyan ismerősöm aki azt mondja, hogy tudja ő hogy attól nem lesz több pénze (szerencséje, stb.), hogy továbbküldi 10 ismerősének, de azért mégis továbbküldi, mert sose lehet tudni, ő megtesz mindent. Ilyenkor inkább csak mosolygok (vagy kérek valami rövidet), mert észérvekkel ez ellen nem lehet tenni.
2010.10.21 10:06:40KissCsaj
Én megkaptam sms-ben, e-mail-ben és iwiw körüzenetben is. Nem tudom ki kezdi, de az a sok agysejtszegény ember, aki még mindig elhiszi, hogy a 3 éve daganatos gyereknek fizet az AOL, vagy Bill Gates épp most osztja szét a vagyonát, az megérdemelné, hogy minden egyes elküldött üzenet után leszámlázzon neki a szolgáltató 2-3 ezer forintot a felesleges hálózatterhelésért. Majd meggondolná, hogy mit és hány embernek küld tovább, Ja és rám a következő 750 életemben is szerencsétlenség vár, mert évek óta egyet sem küldtem tovább.
2010.10.21 10:14:48opati666
Az ilyen októberek (vagy bármely más hónapok) egyébként átlagosan 7 évente fordulnak elő. Azért csak átlagosan, mert az év nem egész hetekből áll (az 364 nap esetén lenne igaz), továbbá a szökőévek is bekavarnak a szabályos ismétlődésnek. Hosszú távon mindamellett igaz az átlagos 7 év. (ebben azévszázadban pl. 14 olyan év lesz, amiben az október olyan, mint ez a mostani, aza 100/14=7,1 év)
2010.10.21 10:16:52opati666
KissCsaj:
"Ja és rám a következő 750 életemben is szerencsétlenség vár, mert évek óta egyet sem küldtem tovább."
Ha tényleg csaj vagy akkor még igen nagy szerencséd is van, mert a fiúknak még a micsodája is leszáradna ilyen esetben... :-D
2010.10.21 10:21:15Joindulat SC
Én egyből törlöm amiben benne van,hogy küld tovább. Még akkor is ha elveszett kislányt keresnek, vagy daganatos gyereknek vizet valaki a levelek után... most akkor szívtelen vagyok-e?
Illetve visszakérdezek a feladónál (ha iwiwen vagy mailen jön) ,hogy ismer-e valakit aki látott már olyan embert akinek teszem azt Bill bácsi utalt a vagyonából... :p
2010.10.21 10:24:33kneissl
Kötelező olvasmány:
[link]
kérem lánclevél formájában terjeszteni...
:-)
2010.10.21 10:25:09Leonard Zelig
Azt is tudjátok, hogy a 6-5-6-11 sem mindig működik?
Na, miért is nem?
2010.10.21 10:27:58Mahoberberis thunbergii
A kétszázzal (négyszázzal?) nem osztható százas évek miatt.
Amúgy időnként legszívesebben atomot küldenék az összes kör-e-mail-terjesztőre.
2010.10.21 10:35:45Andie
Énis megkaptam, ráadásul egy olyan embertől, akitől még sosem kaptam SMS-t, lévén az a korosztály, aki nem igazán boldogul egy sms megírásával. De ezt időt és energiát nem kimélve továbbküldte (pedig egy sms továbbitása sem egyszerü feladat).
Rémes.
A legjobban akkor keseredek el, mikor általam értelmes, felvilágosult és okos emberektől kapom meg, hogy "idén a Mars akkora lesz, mint a Hold".
Hát gondolkodott egy kicsit? Nooooooormális?
2010.10.21 10:37:59labi
És azt tudtátok, hogy 2010.10.21 csak egyetlenegyszer van? Fantasztikus! :)
2010.10.21 10:42:51KissCsaj
Andie
"idén a Mars akkora lesz, mint a Hold"
:D:D:D:D Ez jóóóó :D
2010.10.21 10:47:42Ironka
Én kettőt már kitöröltem:)
Azért érdemes elgondolkodni, hogy KI generálta ezt az sms-t!!!
Mivel számítanak rá, hogy a közösségi oldalakon körlevelet továbbküldők itt is beindulnak,elég jó forgalmat bonyolíthat, ha mindenki továbbküldi 8 azaz NYOLC példányban.Talán ez már a szolgáltató által továbbított extra adó átruházása egyedi formában?Számoljatok!!!!!!!!!!!
By Ironka ;)
2010.10.21 10:48:34Barisnya
Én mailben kaptam, töröltem, mint sok hasonló vacakot. Csak azt nem tudom, kinek áll érdekébn megfullasztani a sok telefont, számgépet, akármit. A legjobb ilyen az volt, hogy valaki, akitől már többszáz hoaxot kaptam, a legutóbbiban arra figyelmeztet, hogy ilyeneknek be ne dőljek. És azt, ami ő addig elküldözgetett, miért nem ismerte fel, hogy ne dőlt volna be?
2010.10.21 10:53:36Sadist
2010.10.21 10:21:15 Joindulat SC
Én kifejlesztettem erre egy tökéletes módszert. Ha valaki küld egy körlevelet, hogy küldjem tovább 10 ismerősnek, akkor visszaküldöm neki 10-szer a következőt:
SZÉTKÚRUNK!!!! KÜLDD EZT TOVÁBB 10 ISMERŐSÖDNEK ÉS AKKOR NEM KÚRUNK SZÉT, KÜLÖNBEN SZÉTKÚRUNK!!!
Eddig mindig bevált.
2010.10.21 11:00:16opati666
"idén a Mars akkora lesz, mint a Hold"
Ezt így ebben a formában nem tapasztaltam, de a szülinapomon az megtörtént, hogy két holdat láttam az égen. Igaz nem hoaxot, hanem snapszot fogyasztottam előtte, de tényleg megtörtént. :)
Más: a munkahelyemen szigorúan tilos az ilyen jellegű levelek továbbítása, a belső hálózat védelme érdekében. A múltkor azért a rendszergazda kétszer is megköröztette azt a levelet, amelyben a Belügyminisztérium a mobiltelefonokkal kapcsolatos veszélyekre hívta fel a figyelmet. na, az egy 10 éves hoax, mégis van aki még elhiszi, ráadásul olyan akinek az lenne a dolga, hogy az ilyen marhaságoktól megóvjon.
2010.10.21 11:16:51smartdrive
attól még, hogy idén augusztusban volt 5-5-5, lehet, hogy 823 éve volt utoljára októberben
mondjuk nem hiszem, de az augusztusra hivatkozás akkor is hagy kiskaput
2010.10.21 11:23:06nyomasek_bobo
idén októberben lesz december. tessék csak kinézni az ablakon. ráadásul szilveszter péntek 13-ra esik!
2010.10.21 11:27:28Severus Tobias Snape
Ezt is lehetne terjeszteni:
[link]
:))
2010.10.21 11:28:12tomgax
Nem is kellett számolni semmit, tudtam, hogy ugynúgy vannak a napok mint 2004-ben és az nem volt 823 éve. 823ms alatt rájöttem, hogy ez hoax. :)
2010.10.21 11:49:58opati666
Arról nem is beszélve, hogy a mai naptárból a mai naptári rend alapján visszafelé indulva 823 éve nem is október volt.
smartdrive: gondold át mégegyszer, de az is elég ha rákattintasz 2x az órára és anaptárban előre-hátra pörgeted az éveket.
2010.10.21 11:52:29Agent Midnite Cooper
2011-ben meg április 1-je péntek lesz és 13-a. Na?
2010.10.21 12:01:42aDoayen@HWSW
@smartdrive 2004-ben volt utoljára ilyen október
és legközelebb 2021-ben lesz.
2010.10.21 12:09:58Steerio
@Ironka: "Mivel számítanak rá, hogy a közösségi oldalakon körlevelet továbbküldők itt is beindulnak,elég jó forgalmat bonyolíthat, ha mindenki továbbküldi 8 azaz NYOLC példányban.Talán ez már a szolgáltató által továbbított extra adó átruházása egyedi formában?Számoljatok!!!!!!!!!!!"
A szolgáltatónak a lánclevélforgalom nem extra bevételt hoz, hanem pénzbe *kerül*.
2010.10.21 12:18:39Zsola777
Miért is lenne ráfizetés az SMS a szolgáltatóknak?
2010.10.21 12:23:15domeq
kit érdekel? kommentvadász cikk
2010.10.21 12:23:34mégvanandi
Idén januárban pont így volt 5 péntek, szombat és vasárnap. Nem 823 éve, hanem most. Én ezt válaszoltam a küldőnek, asszonta, ne kötözködjek:)))
2010.10.21 12:24:52Ironka
Kedves Steerio!
Zsola777-hez csatlakozva Én sem igazán értem, amit írtál a bejegyzésemhez. Kifejtenéd bővebben?
Miért is kerül pénzbe a szolgáltatóknak az általunk (előfizetők)küldött SMS? Valamiről lemaradtunk? :)
2010.10.21 12:33:04házisárkány
Nem kell messzire menni időben: idén januárban is 5 péntek, 5 szombat és 5 vasárnap volt. Ez pedig nem 823 éve történt, mindössze 9 hónapja. :-)
2010.10.21 12:42:38Aszpartám
SZERINTEM IGAZ A HÍR!!!!
2010.10.21 12:48:20Huffington
az évek amiben van 1900-2099ig. Öszesen 199 ilyen hétvége van!
1901
1902
1903
1904
1905
1907
1908
1909
1910
1911
1912
1913
1914
1915
1916
1918
1919
1920
1921
1922
1924
1925
1926
1927
1929
1930
1931
1932
1933
1935
1936
1937
1938
1939
1940
1941
1942
1943
1944
1946
1947
1948
1949
1950
1952
1953
1954
1955
1957
1958
1959
1960
1961
1963
1964
1965
1966
1967
1968
1969
1970
1971
1972
1974
1975
1976
1977
1978
1980
1981
1982
1983
1985
1986
1987
1988
1989
1991
1992
1993
1994
1995
1996
1997
1998
1999
2000
2002
2003
2004
2005
2006
2008
2009
2010
2011
2013
2014
2015
2016
2017
2019
2020
2021
2022
2023
2024
2025
2026
2027
2028
2030
2031
2032
2033
2034
2036
2037
2038
2039
2041
2042
2043
2044
2045
2047
2048
2049
2050
2051
2052
2053
2054
2055
2056
2058
2059
2060
2061
2062
2064
2065
2066
2067
2069
2070
2071
2072
2073
2075
2076
2077
2078
2079
2080
2081
2082
2083
2084
2086
2087
2088
2089
2090
2092
2093
2094
2095
2097
2098
2099
2010.10.21 12:51:56newtehen
Sunáznám.
2010.10.21 12:52:06esef
Én a héten kaptam egy olyan e-mailt, amiben az Ericssson valami R310 laptopot ígér ha továbbküldöm n+1 embernek...
Ezt az októberest is megkaptam, annyi volt a reakcióm rá, hogy hülyeség, mert...és még én voltam a hülye, hogy nem vagyok képes együtt örülni egy ilyen "különleges" hónap miatt...
2010.10.21 12:59:35Leonard Zelig
@Mahoberberis thunbergii: Négyszáz a helyes. A négyszázzal nem osztható százas évek nem szökőévek, ha valaki nem tudná...
2010.10.21 13:03:32Sherpa_1
Gépeld be a DOS ablakba, hogy FORMAT C:
rögtön nagy szerencse ér!!!
2010.10.21 13:06:36DeMarco
Én pont akkor kaptam meg, amikor négy millát tettem be a bankba kamatozni és ebben a hónapban további 10 milla fog befigyelni...
Szal, nekem nagyon is bejött... :))))))
Igazán örülök neki, hogy nem kell újabb 823 évet várnom a következő ilyen hónapra, elég lesz egy jó fél évet...
Amúgy fogalmam sincs kitől kaptam, telefonra. Ha e-mailben érkezik olvasatlanul törlöm...
2010.10.21 13:18:55Shangara
Tegnapelőtt tuska december 29.
Tegnap tuska december 30.
Matuska Szilveszter
2010.10.21 13:20:59OftF
Ez csak 90%-ban lehet igaz, ugyanis minden 458. évben lehet ennél igazabb akármi.
2010.10.21 13:34:42Pavlova
És az feltűnt valakinek, hogy idén januárban szintén 5 péntek, szombat és vasárnap volt. Pont mi a szuper különleges októberben ?!
2010.10.21 13:35:15G1
Szintén csak javasolni tudnám: yikes.tolna.net/hoax
2010.10.21 13:36:01Pavlova
Javítva: És az feltűnt valakinek, hogy idén januárban szintén 5 péntek, szombat és vasárnap volt. Pont miNT a szuper különleges októberben ?!
2010.10.21 13:36:28johevi
Majd akkor szóljatok, ha egy héten 3 szombat lesz.
2010.10.21 13:40:39Zka
Az emberek kretének. Nagyon sokan és nagyon nagy mértékben. Azért vannak ilyen hoaxok.
2010.10.21 13:56:34fifikus_fizikus
A cikk számítása majdnem_jó, itt a pontosabb:
Minden év olyan nappal végződik, amilyennel kezdődött. Tehát ha pl. jan. 1. kedd volt, akkor dec 31. is kedd. Ezügyben ugyebár hét lehetőség van, hétfőtől vasárnapig. A szökőévek egy nappal hosszabbak, ott van egy nap tolódás, vagyis ha jan. 1. kedd volt, akkor dec. 31. szerdára esik.
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Mivel 4 évente vannak szökőévek, így
4x7= 28 évente ismétlődik a naptár!
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Tessék megnézni pl. az 1982-es évet! Okt 21-e szintén csütörtök.
A'82-es naptár idén használható!!
Az idei meg 2038-ban lesz újra használható!
(Hú, ezek a 2038 nagyon hasonlít a 823-as "misztikus" számra :-)))
Ha nem firkálod össze a naptáraidat, egész életedben csak 28 egymás utáni évet kell összegyűjtened, azokat használhatod ciklikusan.
Ha igazán spórolni akarsz, keress régi naptárakat, és tedd el az ideit! :-))
Előrelátó üzleti lehetőség is van benne! :-))
HAJRÁ!!!! :-)
2010.10.21 14:20:25opati666
johevi: ebben ne nagyon reménykedj. Valószínűbb, hogy bevezetik tripla pénteket, ami után rögtön hétfő jön. Ha a népgazdaság helyzete ezt megkívánja, akkor tuti megcsinálják.
Egyébként nézegettem egy kicsit a naptárt. Érdekes dologra jöttem rá: legalább kétezer éve már annak, hogy a Húsvét vasárnapra és hétfőre esik. Statisztikailag ugyan eshetne csütörtökre is, de a feng-shui elve alapján mégis ily tökéletesen rendeződnek el a napok és minden évben vasárnap és hétfő a Húsvét. A jövő évi naptárt még nem néztem, de ha akkor is így lesz, akkor mindenképpen megérné az összes ismerősömet értesíteni erről és egyben kérni őket, hogy küldjék tovább ezt a hírt legalább 20-20 embernek...
2010.10.21 14:25:09A.. Közbiztonság Szilárd
Nem lehet, hogy az van ritkán, hogy pont októberben legyen öt-öt péntek-szombat-vasárnap (és nem mondjuk hétfő-kedd-szerda)?
Mondjuk ha nem is 823 évente, kb. 5-12 évente, szökőévektől függően. Legközelebb pl. 2021-ben lesz pont olyan napkiosztású az október, mint idén.
2010.10.21 14:26:57fifikus_fizikus
@Shangara:
Tegnapelőtt Gasszárú Cip Én
Tegnap Gasszárú Cip Te
MaGasszárú CipŐ
;-)
2010.10.21 14:27:03A.. Közbiztonság Szilárd
opati666:
Esetleg ehelyett a fengsuhis hülyeség helyett tanulmányozd a zsidó holdnaptárt.
2010.10.21 14:35:37ifsz
Rémes, azonnal letartóztatni és a helyszínen agyonlőni a továbbküldőket!
2010.10.21 14:46:38Artie
Mi a faszt kell ezen bizonyítani?... Jézusom, itt tartunk?...:S
2010.10.21 14:48:39Artie
Fifikus fizikus, annyira fifikus vagy, hogy megabaromságot írtál. Azzal az "aprósággal" nem számoltál, hogy minden néggyel osztható számú év szökőév, kivéve a százzal oszthatóak, mert azok mégsem, de kivéve a 400-zal oszthatókat, mert azok mégis.
Szóval 2000 szökőév volt, 2100 nem lesz az.
Így a 28 évenkénti ismétlődés már meg is dőlt.
2010.10.21 14:52:17opati666
A.. Közbiztonság Szilárd:
Látom te nem hiszel ezekben a dolgokban. Pedig hinned kellene. Nincsenek véletlenek. Minden előre elrendeltetett. Vagy szerinted az is véletlen, hogy pl. Húsvét vagy a Karácsony két napja mindig két egymás utáni napra esik? Nem, ez nem véletlen! Biztos, hogy ha a naptárkészítők nem a feng-shui szerint élnének, akkor ez a két nap nem mindig követné egymást. Jobb lenne, ha nem néznéd le ezt a dolgot, hanem ezt az elgondolkodtató kis írást elküldenéd 8 barátodnak. Ha még most továbbküldöd, akkor két napon belül szombat lesz. Ha holnap küldöd tovább, akkor egy hét múlva csütörtükre ébredsz. Ha nem küldenéd tovább, akkor meg holnap péntek lesz, de csak ha hiszel benne. :-D
2010.10.21 15:08:44fifikus_fizikus
@Artie:
Amellet, hogy a szökőévek számításáról szóló elv igaz, nem értem, hogy mit nem értesz, és mi dőlt meg?
Tekerd már oda a naptárad 1982-höz és 2038-hoz, aztán kiabálj!
A számítás módja megtalálható
Schalk Gyula: Idők, korok, naptárak c. könyvében. Ez az egyik legalaposabb, leghitelesebb mű a témában.
Persze lehet, hogy @Artie okosabb a csillagászoknál, várom, hogy a BarátokKözt helyett vele legyen egy elmélyült beszélgetés.
2010.10.21 15:13:55opati666
fifikus_fizikus:
Te meg tekerd oda modjuk 1999-hez vagy 2021-hez a naptárad és láthatod máris, hogy a 28 nem 28.
2010.10.21 15:28:03váév építők
lica, nagyon értelmes cikket írtál...gratulálok!
2010.10.21 15:47:19mittehet
A cikk írójának nem ártott volna az igeidő egyeztetéssel is foglalkoznia kicsit.
2010.10.21 15:50:11fifikus_fizikus
@opati666:
1999 és 2021 között - ha jól számolom - nincs 28 év.
Akkor meg mik ezek az évek? Mettől meddig számolsz 28-at?
2010.10.21 15:53:33nyomasek_bobo
@fifikus_fizikus:
nem lehetsz ekkora sötét:
az 1999-es naptár is simán használható idén.
2010.10.21 15:54:00opati666
fifikus_fizikus:
Ki mondta hogy meg van? Pont azt mondom, hogy nincs! A te szabályod nem áll meg!!!
2010.10.22 06:56:22gothmog
Látom, grin írását már linkelték ketten is, én azért még csatolnám hozzá ezt is:
[link]
2010.10.22 11:17:34fifikus_fizikus
@opati666 és nyomasek_bobo és többiek:
Részigazsága mindegyikőtöknek van, csak nem bírjátok átlátni az egészet.
Lassan mondom, hogy ti is megértsétek :-)
_Van_amikor_
működik a 11 éves periódus (pl. 1999-ben és 2010-ben tényleg azonos a naptár),
_de_nem_mindig_.
Elég csak az egy évvel eltolt mintázatot nézni: 2000 és 2011 már nem azonos. Ugyebár a 2000-es febr. 29. eltolja egy nappal a mintázatot, habár előtte stimmeltek a napok.
Én azt mondom, hogy a 28 éves eltolás
_mindig_működik_
tehát tetszőleges évpárosításra igaz, ha köztük 28 a különbség.
(
Tipikusan az a röhejes hangnemetek van, amikor a szerencsétlen diák csak sejti, hogy miről van szó, körbelövi a problémát, a saját véleményét - vélt igazát - meg nem tudja értelmesen, világosan kifejteni, de haragszik a tanárra, hogy miért nem érti meg őt.
Nem irigylem a(z egykori) tanáraitokat :-)))
)
2010.10.23 09:19:10opati666
@fifikus_fizikus:
Te pedig tipikusan az a röhejes alak vagy, aki azt hiszi, hogy mindig igaza van.
Te nem azt mondtad, hogy vannak ismétlések és ebből van egy állandó, ami a 28 évenkénti. Nem. Olvass csak vissza! Azt mondta: "28 évenként ismétlődik a naptár".
Ezt az állításod próbáltuk többen cáfolni, helyesebben megértetni veled, hogy nem 28 évente, hanem annál sűrűbben ismétlődik a naptár.
Az a magyarázatod meg, hogy te nem úgy gondoltad, hogy csak 28, hanem más is lehet, meg így-meg-úgy-meg-bla-bla-bla, na az nem magyarázat, hanem magyarázkodás.
Más nevében nem nyilatkozhatok, de az én volt tanáraim meghallgatták a diákok egyéni véleményét is és ha szükséges volt, akkor leültek velem (velünk) és megvitattuk a felfogásbeli eltéréseket. És képzeld: én még az átkosban végeztem, és nem is valami elit iskolában.
A stílusodból ítélve te alighanem egy kisebbségi kopmlexusban szenvedő 3. számú fizika (al)tanársegéd lehetsz valahol, aki nem szereti ha a diák ellentmond neki és a végsőkig magyarázza a mechanizmust.
2010.10.26 20:19:42kwon
Pár apróság az eddigiekhez:
A cikkíró 6+5+6+11-es ciklusa nem véletlen 28 év összesen...
fifikus_fizikus elmélete, miszerin 28 db naptárat elég összegyűjteni, kicsit sántít. Ha nem érdekel, mikor van Húsvét, akkor elég 14 db naptár is, ugyanis január 7 féle nappal kezdődhet a 365 napos években és ugyancsak 7 féle nappal fejeződhetnek be a 366 napos évek, ez pedig összesen csak 14.
A bajt a Húsvét okozza, amelynek napja a 325. évi niceai zsinat óta a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapon van.
Tehát érdemes lehet minden évben új naptárat beszerezni.
2010.10.26 22:54:12]{udarauszkasz
ezt kell visszakuldeni nekik, egy peldanyban eleg lesz: Ez1tTeGySmSWiRuUsHanEmKuLdOdTovAbB8PeLdAnYbAnZsEbLaMpAlEsZaTeLefOnODbULL!
Mig kibogarasszak, addig se caraxanak azzal, hogy hulyesegeket kuldozgessenek. Nekem a noverem kuldozgetett ilyeneket 1 idoben, de aztan leszokott rola.
2010.10.27 01:35:53Omg
Jaj gyerekek mien precízek vagytok! Azzal meg még senki se számolt, hogy 3000 évente pedig 367 napos egy év. :D
2011.08.05 12:23:15Index Elek
fdisk /mbr miután floppikáról bútoltál. Hatalmas szerencse ez is... :-)