Jog

Börtön jár majd a fájlcseréért?

2007. április 25., szerda 16:17

Jogvédők szerint az Európai Unióban börtönbe zárhatják majd a fájlcserélőket, ha megszavazzák a szellemi tulajdont védő törvénytervezetet. Az Európai Parlament már áldását adta a direktívára, amely most a miniszterek tanácsa elé kerül.

Az uniós képviselők elhatározták, hogy bekeményítenek a szellemi tulajdon védelme terén, és a szerzői jog megsértése, az erre való felbujtás, illetve a jogsértés pártolása ezentúl bűncselekmény lesz. Persze az IPRED2 (Intellectual Property Rights Enforcement Directive) nevű tervezet csak azokra vonatkozik, akik kereskedelmi célból követnek el ilyen galádságokat. Jogvédők szerint azonban nincs kellőképpen kifejtve, hogy mi számít kereskedelmi célnak, ezért félő, hogy a milliárdos bevételeiket féltő lemezkiadók az egyszerű otthoni fájlcserélőket is vegzálják majd.

Az Electronic Frontier Foundation (EFF) jogvédő szervezet szerint a szórakoztatóipar korábban elszántan próbálta megakadályozni a videófelvevők és mp3-lejátszók terjedését, és az IPRED2 hatására hasonló jogi csatákra számíthatnak a nyílt forráskódú szoftverek gyártói, a videómegosztó szájtok és azok az internetszolgáltatók, amelyek nem blokkolják a fájlcserélő szolgáltatások működését. A zeneipari és filmipari cégek a kalózkodás támogatására hivatkozva megtámadhatják a fejlesztőket, sőt az IPRED2 azt is lehetővé teszi, hogy segítsék a riválisaik ellen indított nyomozást, állítja az EFF.

Bűnözőknek titulálhatják majd a fájlcserélő szoftverek fejlesztőit, arra hivatkozva, hogy elősegítik a jogsértést, sőt a szabad szoftverekkel foglalkozó Free Software Foundation (FSF) szerint az internetes keresőcégek is megüthetik majd a bokájukat.

A direktívát az Európai Parlament első olvasatban április 25-én elfogadta, a továbbiakban a miniszterek tanácsa dönt a sorsáról.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!