Mint arról lapunk korábban beszámolt, Richter Csabát a stockholmi kerületi bíróság bűnösnek találta az Ericsson számítógépes rendszerének feltörésében és titkos információk eltulajdonításában.
Fellebbezésében a magyar férfi ártatlanságát bizonygatja, és az ítélet megváltoztatását kéri, jelentette kedden a svéd TT hírügynökség. Nyomozók szerint a bűncselekményekre 2002 márciusa és júniusa között került sor Svédországban és más államok, köztük Magyarország területén.
Csak szólni akart
A magyar crackert 2004 októberében tartóztatták le. Kihallgatásain elmondta, hogy csak az Ericsson rendszerének biztonsági hiányosságaira szerette volna felhívni a figyelmet, és így bizonyítva rátermettségét munkához jutni a cégnél.
A nyomozás résztvevői elismerték, hogy Richter nem juttatta el a megszerzett információkat kívülállókhoz, az eljárás során pedig együttműködést tanúsított.