
További Net cikkek
Ronnie Segev zongoraművész 30 éves, az amerikai Ten O'Clock Classics nevű zenekar művészeti vezetője, Houstonban nőtt fel, a világhírű Juilliard Shcoolra járt New Yorkban, és azóta is Manhattanben él.

Ronnie Segev zongoraművész azonban nem zongoraművészetéről közismert, már ha ismert egyáltalán, hanem arról, hogy úgy két éve a rendőrség letartóztatta, mert telefonon 215 alkalommal zaklatta a Priceline.com utazási irodát, hogy visszakapja egy olyan repülőjegy árát, amelyet meg sem vásárolt.
A vicces kis sztori annak idején bekerült a New York Postba: az újság szerint Segev negyven órát töltött egy manhattani börtönben, ahol a bűnben edződött cellatársak kiröhögték, megfenyegették, és megpróbálták ellopni tőle drága karóráját és sportcipőjét.
A bíróság később elejtette a vádakat és szabadon engedte Segevet, de a cikk megjelenésével a baj megtörtént. Ha valaki rákeresett a neten a művészre, Segev szakmai önéletrajza és koncertprogramja helyett ez a kínos sztori fogadta, nyilván azért, mert ezt a sztorit a netezők sajnos érdekesebbnek találták bármilyen magas művészi színvonalon előadott mazurkánál.
Mit tesz ilyenkor az ember? Ha nem igaz, amit írtak róla, perel. A baj csak az, hogy a New York Post igazat írt, Segev valóban 215-ször hívta a jegyirodát, valóban bilincsbe verték, majd szabadon engedték - ha perel, csak még jobban kinevetteti magát. Ez a lehetőség tehát kiesett.
Reputation Defender, a jó hírnév őre
Pont az ilyen helyzetekre találták ki a hírnévvédelmet. A Reputation Defendert (RD) Michael Fertik Harvardon végzett jogász és sorozatvállalkozó alapította még 2006-ban, a Segevéhez hasonló problémák kezelésére. A cég azt vállalja, hogy letakarítja a netről ügyfelei múltját: a berúgós partiképeket, a kínos fórumhozzászólásokat, a csalárd módon feltöltött, béna házipornót és a rossz ízű újságcikkeket. "Ha szerepel önről olyasmi a neten, amit nem szeretne látni, szakértői csapatunk fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy eltüntesse az információt" - írja a cég a szájton. A szolgáltatás havonta 15, évente 155, két évre 240 euróba kerül, ami nem is tűnik soknak a makulátlan reputációért cserébe.

Az RD természetesen nem tudja csak úgy törölni a kompromittáló anyagokat, az eltávolításhoz fel kell keresnie az információ szerzőjét, illetve közzétevőjét. Ezt tette a cég a Segev-ügyben, és csodák csodájára a szóban forgó New York Post-cikk valahogy eltűnt a lap szájtjáról, ma már csak a hűlt helyét találni. A művészről szóló Wikipedia-szócikkből rendre kikerültek a Segev letartóztatására vonatkozó utalások (bár a RD tagadta, hogy munkatársai törölték őket), és most ott tartunk, hogy Ronnie Segevről nem létezik Wikipedia-szócikk, csak zenekaráról, a Ten O'Clock Classicsról.
Voltak viszont tökös csávók, így Ben Popken, a Nick Denton blogbirodalmába tartozó Consumerist főnöke, akik nem engedtek a nyomásnak, hanem egyszerűen közreadták a levelet, amelyben a RD arra kéri őket, hogy távolítsák el a Segevről írt posztjukat.
"Azért írünk önnek, mert ügyfelünk, Ronnie Segev szeretné eltávolíttatni webszájtjukról a róla a szóló írást, mivel az elavult, és zavarja őt. Megtennék, hogy kitörlik vagy módosítják az anyagot? Ez nagyon sokat jelente Mr. Segevnek és nekünk. Az ilyen megfontolt lépések nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az internet civilizáltabbá váljon" - írta az RD a Consumeristnek.
"Nem" - írta a Consumerist az RD-nek. Főleg úgy nem, hogy a Segev-sztorinak minden egyes szava igaz, és nyilvánvaló, hogy semmilyen bíróság nem rendelné el az eltávolítását.
A magyar kanyar
Alig néhány évet kellett várni, és már itt is a magyar változat: egy pécsi bétének eszébe jutott, hogy lokalizálja az ötletet, és tessék, hétfő óta élesben üzemel a Reputation Defender hazai verziója, a hirnevvedelem.hu, ami a biztonság kedvéért a reputationdefender.hu-ról is elérhető, bár nincs köze az amerikai szájthoz.
"Több hasonló oldalt is megnéztünk, ki is próbáltuk őket, de egyik sem volt tökéletes, mi viszont szintetizáltuk a szolgáltatásaikat" - mondja Folkmann Ferenc, a szájtot üzemeltető Polisys Bt. vezetője. A hirnevvedelem.hu-nak mostanra körülbelül 60 ügyfele van, köztük fizetősek, sőt cégek is, később viszont a cég azt várja, hogy tíz- sőt százezres nagyságrendben jönnek a megrendelők. Magánszemélyeknek havi 1000, cégeknek 3000; egy évre 8000, illetve 12 000 forintba kerül a hírnévvédelem.
Foltos lett a hírnevem, mit tegyek?
Évekkel ezelőtt hülyeséget csinált, és máig annak levét issza. Valahol megírták, megjelent, úgyhogy ha saját magára keres a Google-ben, az első három találat a kínos eseményre mutat. A fél ország magán röhög. Mit tegyen?
- Social Engineering: kérje meg a szerzőt vagy a kiadványt, hogy szedje le a netről a cikket. Ha több helyen megjelent, keresse fel az összeset. Legyen udvarias, határozott, de ne könyörögjön, mert a könyörgés a gonoszakat még gonoszabbá teheti.
- Ha létezik Önről Wikipedia-szócikk, törölje belőle a kedvezőtlen részt. Ha visszaírják, törölje újra. Jó esetben a szerkesztők megunják a huzavonát, és az önnek kedvező állapotban lezárják a szócikket. Legalább egy időre.
- Nem létezik önről Wikipedia-szócikk? Írjon egyet, és vigyázzon rá, mint a szeme fényére.
- Fenyegetőzzön perrel. Ha gyávákkal van dolga, lehet, hogy bejön, még ha esélye sincs megnyerni a pert.
- Reverse SEO: a Search Engine Optimization arra való, hogy egy személyt, céget, terméket vagy ügyet feljebb nyomjon a keresők találatai között. A Reverse SEO ennek ellentéte, ilyenkor az a cél, hogy a nem kívánatos találatokat minél később jelenítsék meg a keresők. Az alapmódszer a pufferelés, vagyis a kereső pozitív találatokkal való elárasztása. Ennél mi sem egyszerűbb: adományozzon milliókat, mentsen életeket, fedezze fel a rák ellenszerét, és a negatív találatok egyre lejjebb kerülnek a listán.
Újságíró, blogger vagyok, mit tegyek?
Valaki hülyeséget csinált, ön megírta, most meg az illető el akarja tüntetni a nyomokat. Mit tegyen?
Ha igaz, amit írt, akkor álljon ki mellette.
Regisztrációkor az ember megadja az adatait, aztán egy idő múlva lefut az ütemezett keresés, nemcsak a nyílt keresőkön, mint a Google vagy a Yahoo, hanem zárt rendszerekben, így közösségi szájtokon is. Egy listán megjelenik, hogy a cikkek hány százalékos valószínűséggel szólnak a megrendelő személyről vagy cégről. Az ügyfél ezek után megjelölheti azokat, amelyekhez valóban köze van, és azokat, amelyeket el akar távolíttatni. Az okot szöveges mezőben fogalmazza meg- minél bővebb a leírás, annál hatékonyabb lesz az akció. A cég ezután megkeresi s cikk szerzőjét vagy kiadóját, és megkéri, hogy tüntesse el az anyagot. "Ez a baráti hangú levelezéstől a jogi hangú felszólításig is lemehet" - mondja Folkmann, aki munkatársaival elsősorban a technikai ügyeket intézi, a jogi esetek kezelésére egy ügyvédi irodával szerződtek.

"Ha nem törvénytelen az anyag, a közzétevő jóhiszeműségére tudunk apellálni. A tapasztalatok szerint ilyenkor 90% fölötti az eltávolítás aránya. Persze ha ismert politikus bíz meg minket, akkor kevésbé hatékony ez a módszer. Erre való a Hírnévvédelem+ nevű szolgáltatás, amit vállalkozásoknak, ismert embereknek, és akár politikusoknak is szánunk." A politikusok védelme a reverse SEO módszerrel történik, vagyis a cél az, hogy a negatív találatok minél jelentéktelenebb helyen jelenjenek meg a listán.
"Nincs garancia semmire, de minden tőlünk telhetőt megteszünk", mondja Folkmann, aki meg van győződve róla, hogy ha az ügyfél hírnevén véletlenül esett csorba, és a szerzővel-közreadóval sikerül megértetni, hogy kárt okozott, akkor eltávolítja majd a kérdéses tartalmat. "Az internet kétélű fegyver. Egy gombnyomással, egy nap alatt tönkre lehet tenni valakit."
És hogy áll Ronnie Segev New York-i zongoraművész hírneve most, a Reputation Defender kétéves tevékenysége után? Írjuk be a nevét a Google-be. Az első találat a művész hivatalos szájtja, a második a zenekarának szentelt Wikipedia-szócikk. A harmadik meg az, hogy "Ronnie Segev és a Reputation Defender leszophtatja a faszt". Elnézést, de tényleg ez a harmadik. Döntsék el, működik-e a netes hírnévvédelem.

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Mindössze 17 példány maradt világszerte az ázsiai gepárdokból
Az ázsiai gepárd rendkívül gyors nagymacskaféle.
március 3., 07:11
- Vélemény
Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet
Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti „safe space”-ek alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét.
március 3., 07:28
- Külföld
Amerikai repülőgép-hordozó futott be egy dél-koreai kikötőbe egy észak-koreai rakétakísérlet után
Eközben Phenjan jelezte, hogy minden fronton képes ellentámadásra.
március 3., 07:56
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- FOMO
Tóth Gabi: Sokszor volt olyan gondolatom, hogy ha nincs a Hanni, akkor én inkább elmegyek egy másik világba
Az énekesnő Hajdú Péter műsorában nyílt meg.
március 3., 07:40
- Futball
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Futball
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Futball
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – A világ leggazdagabb osztályfőnöke
Kisebb kihagyás után tér vissza Márkó és Barna, hogy folytassák az idegeskedést – immár tizedik évada.
március 3., 07:00
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Külföld
Orbán Viktor: Az európai vezetők úgy döntöttek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút
A miniszterelnök a londoni csúcstalálkozón elhangzottakra reagált.
március 3., 06:48
- Degusztátor
Salt, avagy lesz itt olyan örömkörömpörkölt, hogy a fal adja a másikat
Alternatíva, csillaggal dekorálva, és nem véletlenül.
március 3., 06:03
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
március 3., 05:53
- Külföld
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
március 3., 05:59
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Futball
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Kultúr
Pofon nem csattant, de valaki jókora gyomrost kapott az idei Oscar-gálán
Nem a papírforma szerint alakult a díjátadó.
március 3., 06:31
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú
Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.
március 3., 06:01
- Külföld
Bántalmazott harci medvét mentettek Pakisztánban
A medvének 35 küzdelemben kellett részt vennie.
március 3., 08:24
- Futball
Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját
Az Osasuna elleni mérkőzés pótlásáról később határoznak.
2 perce