Net

Az emailnél is népszerűbbek a közösségi oldalak

2009. március 11., szerda 12:22

A Nielsen piackutató cég a felhasználók internetezései szokásaiból kimutatta, hogy a webet használók mintegy 67 százaléka közösségi oldalakat és blogokat böngészik a legszívesebben – a virtuális közösségi hálók szövögetése és a blogbejegyzések lapozgatása már az összesen online eltöltött idő 10 százalékáért felelős.

Az első öt nethasználati tevékenység közül a keresések vezetnek 85,9 százalékkal, majd következnek a hírportálok (85,2 százalék), a pc-s szoftverek (73,4 százalék), az előretörő közösségi oldalak (66,8 százalék) és végül az elektronikus levelezés (65,1 százalék) zárja a sort. A tavalyi adatokat a 2007-es eredményekkel összehasonlítva az látszik, hogy a közösségi oldalak produkálták a legnagyobb népszerűség-növekedést a tavalyi évben: 5,4 százalékkal többen használnak ilyen szolgáltatásokat, míg emailezni csupán feleannyian többen szerettek meg – írja az ITcafé.

A német felhasználók minden más vizsgált nemzetnél lelkesebben fordították szabadidejüket virtuális kapcsolatok ápolgatására. Míg 2007-ben csupán 39 százaléknyi német látogatott közösségi oldalakat, tavaly már 12 és fél százalékkal többen tették ugyanezt. A legnagyobb rajongással (80 százalék) egyébként továbbra is a brazilok viseltetnek az online társasági felületek iránt.

A legmegdöbbentőbb adat a Facebookkal eltöltött idő alakulása: a Nielsen mérése szerint tavaly 566 százalékkal hosszabb ideig böngészték a felhasználók ezt az oldalt, mint egy évvel korábban – ez összesen 20,5 milliárd percnyi facebookozást jelent. Korosztály szerinti eloszlásban nézve pedig az tűnik ki, hogy egyre több korosodó felhasználó fedezi fel magának a közösségi oldalakt: a Facebook a 35-49-es korosztályban volt képes növelni a legnagyobb mértékben felhasználóinak táborát (összesen 24,1 millió fővel), míg az 50-64 évesek körében majdnem kétszer annyi júzert toborzott magának, mint 18 év alattit.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

A Facebook elveszített egymilliárd fotót - 2009.03.10.
Tönkrement pár merevlemez, elszállt a feltöltött képek tizede.
Sorban állnak a vevők a Twitterért - 2009.03.05.
A Google és a Facebook is érdeklődik a népszerű blogszolgáltatás iránt, amin a bejegyzések legfeljebb 140 karakter hosszúak lehetnek.
A közösségi oldalak beteggé tesznek - 2009.02.26.
A túl sok netes ismerkedéstől megváltoznak a gének, az immunrendszer és a hormonok.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!