Judit
-2 °C
8 °C

Valóságfüggők, mosolygépek

2006.02.08. 00:15
Kedden ért véget Berlinben a Transmediale.06 digitálkulturális fesztivál, ahol - legalábbis a hivatalos tematika szerint - valóságfüggők próbáltak megszabadulni elvonási tüneteiktől. A kellékek: vörösbor, PowerBook és biciklikerekes robot. Helyszíni beszámoló.

Berlin fölött az ég, mint egy önmagára irányított, nárcisztikus térfigyelő kamera képe. Csönd is van, hideg is van, szar is az egész. Az Alexanderplatzon, a tévétorony tövében három összefagyott nyomorult ittapirosozik, totális közöny közepette. Odabent, a torony aljában a posztkommunista szuvenírpiac klasszikusai halomban: matrjoskák, tiszti sapkák, fröccsöntött emléktévétornyok. Kedvezményes íráselemzés, és hét euró ötvenért szét lehet nézni föntről. Ez nem a valóság. Ezek az elvonási tünetek.

Akit a tünetmentes valóság érdekel, az kicsit nyugatabbra nyomul, az Akademie der Künste halljában, krémlevest nyom kaliforniai merlot-val, aztán iPoddal a fülében, PowerBook a hóna alatt hugyozik egyet fél kézzel; beül a legközelebbi netpornó-előadásra, nagyokat hallgat, mélyeket bólint, és lélekben a kapcsolódó esti partira készül, ahol majd lilára pogózza magát a breakcore importisteneire (lásd kapcsolódó írásunkat).

Addikt vagyok, nem turista

#alt#
Még több érdekes képet!
Reality Addicts - valóságfüggők - ez a Berlinben idén tizenkilencedszer megrendezett Transmediale művészeti és digitálkulturális fesztivál alcíme, ami a vonatkozó prospektus alapján elég zavarosan hangzik: "A valóságfüggők nem próbálják megérteni vagy értékelni a világot. Apró csapdákat állítanak, elkötelezik magukat a nonszensz mellett, és arra törekednek, hogy eltúlozzák, összetörjék, eltávolítsák és a mindig megújuló diverziók révén megsokszorozzák a valóságot."

De akinek van hozzá türelme, és elég időt tölt a valóságfüggők körében, az hamar rájön, hogy a valóságfüggők olyanok, mint bármelyikünk! Olyanok ők, mint Te meg Én! Csak az különbözteti meg őket a kevésbé valóságfüggőktől, hogy ők nem az Alexanderplatzon ittapirosoznak, hanem az Akademie der Künstében döntik magukba a merlot-t. Ezt a rendezvény kurátorai úgy fogalmazzák meg, hogy a valóságfüggőknek "többre van szükségük, mint a mediatizált világ sima felületei, többre, mint a CCTV által nyújtott biztonságillúzió, a számítógépes játékok zárt terei vagy az mp3-as lejátszók magukkal ragadó hangvilága".

Hogy pontosan mire van szükségük, az első látásra nem egészen nyilvánvaló, mert az Akademie der Künstében összegyűlt valóságfüggők ugyanúgy viselkednek, mint a legelvetemültebb netheadek: monitorok előtt ülnek fejhallgatóval a fejükön, egérrel a kezükben, és kattintgatnak összevissza. Annyira addiktok ezek, amennyire a média a valóság.

Mosolyalbum

#alt#
Még több érdekes képet!
A Transmediale.06 vezérrendezvénye a Smiling Machines (mosolygó gépek) című interaktív kiállítás, ami inkább gála, mint ősbemutató: a kiállított installációk és projektek nagy része klasszikus, legalább néhány éve készült és bejárta a világot, mielőtt kikötött Berlinben. Ilyen a The Yes Men aranyszínű csontváza, amellyel az amerikai akcionista művészpáros 2004 áprilisában hekkelt meg egy londoni bankárkonferenciát, vagy Christian Möller 2003-as műve, a hat képernyőre kivetített Cheese, amely fiatal nők mosolyát méri és értékeli zöld, illetve piros állapotjelzővel. Igazi klasszikusnak számít a lassan hetvenéves Norman T. White lassan húszéves zsarnokgépe, a The Helpless Robot (A tehetetlen robot), amely egy igényesen megmunkált fadoboz formájában, hisztis női hangon követeli, hogy forgassák, hintáztassák vagy hagyják békén.

Nyilván nem véletlen, hogy a rendezők kipróbált darabokat gyűjtöttek össze, mert a digitális média természeténél fogva nemcsak gyorsan avul, hanem kiforratlan stádiumában elég sérülékeny is: Simon Penny Petit Mal (Kisroham) nevű biciklikerekes robotjára azért kell nagyon vigyázni, mert egy korábbi kiállításon egyszer már tönkretették a látogatók, és a most debütáló darabok sem mind bírják a strapát. Egy ígéretesnek tűnő, Lenin főszereplésével megvalósított pécés kalandjáték unos-untalan lefagyik, és Jean-Pierre Gauthier takarítógép-installációja is megbotlik, ha nem figyel oda.

Veszedelmes viszonyok

#alt#
Még több érdekes képet!
"Itt most pornó lesz, akinek nem tetszik, menjen ki, vagy csukja be a szemét" - fenyeget Katrien Jacobs, a Hong Kong-i Egyetem professzora, a Transgressions (Határsértések) című panel előadója, aki saját netpornógyűjteményének legszebb darabjait mutatja be a csurig telt auditóriumban A katonásra nyírt, szemüveges, öltönyös-nyakkendős tanárnő azt állítja, hogy a pornó nem egyszerűen műfaj, hanem metafora, és kitűnő alkalmat ad arra, hogy felfedezzük: vannak-e még határok, amelyek ellen a művészek fellázadhatnak, illetve hogy feloldható-e a szabadság és az ellenőrzés között feszülő ellentét.

A közönség bátran marad, és még akkor sem hördül fel, amikor az igazán durva cumshotok, cyberdyke- és transgender-cuccok jelennek meg, amelyeket a professzor De Sade-idézetekkel és személyes élményekkel dob fel: róla speciel megtudjuk, hogy "bearhag", vagyis olyan leszbikus, aki a mackós, tehát szőrös és kövér homoszexuálisokra gerjed, kedvenc szájtja a suicidegirls.com, kedvenc képsorozata egy zsidó lány történetét meséli el, aki egy fordított exodus során elhagyja Izraelt és elindul Egyiptomba, miközben intim testrészeit exponálja a sínek között.

Aztán egy ponton, gyűjteményének dédelgetett darabjánál az addig magabiztos Jacobs is elbizonytalanodik: előkerül egy amerikai zászló-mintázatú harisnyás, álló farkú nő, aki - ezt sajnos nem lehet eleufemizálni - egy hatalmas műfaszt dug a seggébe, ami lehet, hogy nem is a segge, de ez nem derül ki. "Na, ezt nem tudom. Tényleg nem tudom, mit mondjak" - kommentálja a professzorasszony fahangon a képet, majd elmeséli, hogy a libertinusok értékelték a fekáliát, igazi szar-connoisseurök voltak, Juliette pedig pénzért árulta ánuszát - akár katolikusoknak is.

S az ember célja e függés maga

Öles csend, ötszáz ember ül az Akademie auditóriumában, és minden erejét megfeszítve igyekszik megérezni a közös vibe-ot, azt a vibrációt, amiről a Media Addicts című panel előadója, Jordan Crandell UCLA-professzor megígérte, hogy létezik, csak akarni kell. Aztán a köhögők, a sugdolózók, a ki-be járkálók és egyéb rendetlenkedők miatt nem jön össze a vibe, pedig ha az ember elég felkészült, megtelik kollektív jóakarattal, képes létrehozni a testek közötti energiaátvitelt, és nagyobbá válik, mint amekkora önmagában, állítja Crandell.

#alt#
Még több érdekes képet!
Simon Penny, a biciklikerekes robot atyja, a UC Irvine professzora a Crandell-féle "készenlét" (readiness) helyett a szimulációk, számítógépes játékok és interaktív installációk való világbeli hatékonyságáról elmélkedik. Amikor a rendes ember ölni indul, magyarázza Penny, egyetlen áldozattal - például a barátnőjével vagy a tanárával - végez, és kész. Bizonyítható ugyanakkor, hogy aki Quake-en nőtt fel, az éles helyzetben is addig gyilkol, amíg el nem fogy a célpont vagy a golyó, ráadásul hatékonyabb, mint a profik. A statisztikák szerint a rendőrök egy-egy tűzharcban öt lövésből egyszer találnak, de nemrég egy amatőr kentucky elmebeteg nyolc lövésből nyolc halottat produkált, ebből öt fejlövés volt, három a felsőtestet érte, meséli Penny. "Aztán amikor megkérdezik tőle, miért ölt meg mindenkit, azt mondja, nem tudja. A billentyűzet nem fegyver, de a lövöldözős játékokban megvalósul a testi cselekvés és az élőkép szintézise."

Az Alexanderplatzon ittapirosozó nyomorultakat beköpi egy önátmentő Stasi-ügynök; gumibotos rendőrök zavarják el őket. A tévétorony pixeleket lyuggat. Der Himmel über Berlin: mintha zárlatos videokártya renderelte volna.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.