Mária
-6 °C
2 °C

Még pályázókra vár a távmunka-alap

2002.11.21. 14:40
Mindeddig alig 12 millió forintot osztottak ki az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) és a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium távmunkát támogató programjának egymilliárdos keretéből. A felhívásra eddig 23 pályázat érkezett, melyek közül négyet támogatott a szaktárca - mondta az Indexnek a terület felelőse, Bozsik József.
A november elsején indult programra eddig 23 pályázat érkezett. A négy nyertes munkáltató 12 új távmunkahely megteremtését vállalta. Mivel átlagosan egy-egy munkahelyhez kialakításához egymillió forintos támogatás kapható, ez azt is jelenti, hogy az egymilliárd forintos keretösszegből eddig körülbelül 12 millió forintot használtak fel

Főként tőkeerős cégek a sikeresek

A minisztérium illetékese, Bozsik József az Indexnek azzal magyarázta a - viszonylag - szerényebb eredményeket, hogy reális pályázatot csak a nagy tőkeerejű, magas munkakultúrával rendelkező cégek képesek készíteni. Ráadásul a távmunka önmagában nem piacképes és nem gazdaságos alternatívája a hagyományos munkavégzésnek.

Ennek megfelelően főként azokat a pályázatokat utasította el az IHM, amelyek esetében a hosszú távú működés feltételei nem látszódtak biztosítottnak. Természetesen a vállalt feladatnak piacképesnek és nyereségesnek kell lennie. Bozsik rámutatott: mindez nem zárja ki, hogy akár két fős vállalkozás is igényeljen támogatást 10-20 távmunkahely kialakításához, ám csak komoly dokumentáció (üzleti terv, mérleg adatok, piaci helyzet elemzése) mellett számíthat sikerre.

Egy távmunkahely kialakításának hozzávetőleges költségei
Munkabér (100 ezer forint bruttó bért feltételezve)
munkabér: 2400 ezer forint
közterhek: 1200 ezer forint
összesen: 3600 ezer forint
havi bontásban: 150 ezer forint
a teljes költég %-ában: 387,8-96,1 %
Eszközök egy távmunkahely kialakításához
számítógép, modem és monitor: 150-250 ezer forint
nyomtató: 25-100 ezer forint
internet: 15-150 ezer forint
összesen: 190-500 ezer forint
havi lebontásban: 7,9-20,08 ezer forint
a teljes költég %-ában: 3,9-12,2 %

Ugyanakkor a pályázatok elbírálásánál előnyt jelentett, ha hátrányos helyzetű régióból, vagy fogyatékkal élőket is foglalkoztató intézménytől érkezett a pályamunka. Így a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége is a nyertesek közé tartozik.

Drága távmunka

A tárca jelenleg is számos nagy céggel tárgyal, akik fontolgatják távmunkahely létesítését. A részükről tapasztalható hosszas gondolkodásnak főként gazdasági okai vannak.

Egy-egy ilyen munkahely létrehozását csak akkor támogatja a kormány, ha az legalább két évig működik. Az ez idő alatt felmerülő költségeknek csak elenyésző (3,9-12,2 százaléka) kapcsolódik az eszközök fenntartásához. A fennmaradó részt a munkabérek, illetve a hozzájuk kapcsolódó költségek adják. A tárca nagyvonalú költségszámításai alapján az eszköz/munkabér arány egy a héthez és egy a huszonnégyhez arányszámok között változik. Ugyanakkor a támogatás a felmerülő kiadásoknak csupán egyharmadát-egynegyedét fedezi.

Szoros ellenőrzés

A tárca hatékony monitoring-rendszert kíván működtetni a nyertesekkel szemben - mutatott rá Bozsik. Erre a törvény szövege is kitér, hiszen csak szoros és folyamatos ellenőrzés mellett nyújtható kiegészítő bértámogatás. Az IHM 2003-ban folytatja majd a távmunkát támogató programját.