Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Mindjárt kész a Vista

2006.10.09. 11:20
Elkészült a Microsoft a Windows Vista RC2, az operációs rendszer (elméletileg) utolsó próbaverziója, az elemzők azonban megosztottak azzal kapcsolatban, hogy a Microsoft tartani tudja-e az ígért szállítási határidőt.

Legutóbb azt ígérte a világ legnagyobb szoftvergyártója, hogy novemberben lezárja az XP utódjának szánt Windows Vista kódját, azaz elkészül a gyártósorra kerülő végleges változat. A Microsoft képviselői azonban azt is mondták korábban, hogy csak egyetlen Release Candidate (RC) változat lesz, a szeptember elsején kiadott RC1. Hétvégén azonban megjelent az RC2, amelyben állítólag több ezer dolgot megváltoztattak az előző verzióhoz képest, például javítottak a rendszer teljesítményén és kompatibilitásán.

Közel a vég

Jim Allchin, a Microsoft Windows platform csoport elnöke a RC2-t bejelentő levelében arra kérte a tesztelőket, tartsák nyitva a szemeiket, keressék és jelentsék nekik a hibákat. Allchin szavai szerint a Microsoft közel van ahhoz, hogy kiadják a gyártóknak a terméket, ezért a cég nagyon várja a visszajelzéseket, hogy végre célba érhessen. Az RC2-t a hivatalos bétatesztelők, MSDN/Technet előfizetők péntek délután óta tölthetik le, hétvégén azonban megjelent egy szabadon letölthető a verzió is. Ezt csak azok tudják telepíteni, akik korábban szereztek telepítőkódot, új kódokat nem oszt ki a Microsoft.

A Goldman Sachs elemzője, Rick Sherlund bizakodó a Vista megjelenésével kapcsolatban. Szerinte a Microsoft jól halad a teljesítménnyel, megbízhatósággal és kompatibilitással kapcsolatos problémák megoldásával, ezért tartani tudja az év végi határidőt. Sherlund szerint bíztató, hogy a Microsoft kuponokat ad a számítógépgyártóknak, amellyel a karácsonykor számítógépet vásárlók ingyen Vistára cserélhetik majd az operációs rendszerüket. Ezzel szemben a Gartner elemzői úgy vélik, hogy a Microsoft húsvétra halasztja a Vista bemutatóját. Sőt a Gartner szeptemberben azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy májusra halasztódik a megjelenés.

Vista onlájn?

Mindezek mellett ugyanakkor érdemes figyelembe venni azt a tényt, hogy a Microsoft a béta változatokkal alaposan letesztelte a Vista onlájn terjesztését, ezzel a módszerrel néhány hét alatt több millió emberhez juttatta el a telepítő dvd-k korongra írható képmását. A módszer tehát elméletileg alkalmas lehet arra, hogy a fanatikus érdeklődők számára hamarabb elérhető legyen a várva várt oprendszer.