Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Százmillió forintos bütetés a T-Mobile-nak

2006.09.11. 11:10
A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa szerint a T-Mobile megtéveszthette a fogyasztókat a Domino Aktív díjcsomag hirdetéseivel. Az olcsónak meghirdetett sms ugyanis nem mindig volt olyan olcsó.

A T-Mobile Dominó Aktív díjcsomag 2005 őszén és 2006 tavaszán futó reklámkampánya megtéveszthette a fogyasztókat, állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa. A GVH hétfői sajtóközleménye szerint a mobilszolgáltató azzal követett el jogsértést, hogy nem tájékoztatta megfelelően a fogyasztókat egy olcsó sms szolgáltatás felhasználási feltételeiről.

A jogsértés középpontjában lévő Dominó Aktív díjcsomag lényege, hogy az ügyfelek 15 forintért küldhetnek sms-t, és 15 forintos perdíjjal telefonálhatnak. A GVH szerint azonban nem igazán derült ki, hogy csak belföldi előfizetőknek küldve 15 forint az sms. Emellett a tévéreklámokban, buszmatricákon, óriásplakátokon és kirakati plakátokon a T-Mobile alig észrevehetően közölte, hogy a 15 forint per perc hívásdíj csak csúcsidőn kívül, csak hálózaton belül és vezetékes irányban érvényes.

Mindezért a Magyar Telekomnak 100 millió forint versenyfelügyeleti bírságot kell fizetnie. A bírság összegének megállapításakor a GVH súlyosító tényezőként vette figyelembe, hogy a T-Mobile-t egyszer már megbüntették hasonló jogsértés miatt. A GVH 2005 januárjában a Relax díjcsomag megtévesztő reklámjai miatt 40 millió forintra büntette a szolgáltatót.

Ellentét

A GVH nem fogadta el a T-Mobile érvelését, miszerint a felhasználás feltételeit a fogyasztó több forrásból is megtudhatta, mielőtt előfizetett volna. A T-Mobile tájékoztatása akkor felelt volna meg a versenytörvény rendelkezéseinek, ha a díjcsomag feltételeit és korlátait a cég minden esetben jól láthatóan jelenítette volna meg. Ez persze nem jelenti azt, hogy a reklámoknak az áru valamennyi lényeges tulajdonságáról egyszerre és egy időben kell tájékoztatást adni, de a reklámokban kiemelt előnyökhöz kapcsolódó, azt korlátozó vagy kiegészítő információk megjelenítését jogos várhatják el a fogyasztók.

A T-Mobile a GVH döntésével és a versenytanács szóban elhangzott indoklásával nem ért egyet, ezért az írásos határozat kézhezvétele után a kérdést jogi útra tereli. A T-Mobile álláspontja szerint nem követett el jogsértést és bízik abban, hogy ezt majd a bíróság is megállapítja, ahogy egy korábbi GVH döntés esetében már megtette. A GVH döntéseivel kapcsolatban folyamatban lévő ügyek közül ugyanis az egyikben első fokon már döntés született: a bíróság a T-Mobile-nak adott igazat.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.