Miklós
-7 °C
2 °C

Kétszeres siker a Sulinet Expressz

2004.06.30. 18:06
A Sulinet Expressz program első éve alatt körülbelül harminckétmilliárd forintért értékesítettek informatikai eszközöket, és a résztvevők kilencmilliárd forintnyi adót igényeltek vissza, mondta el Magyar Bálint oktatási miniszter szerdán.
A Sulinet Expressz létrehozói eleinte arra számítottak, hogy egyetlen év alatt legfeljebb tizenötmilliárd forintért értékesítenek adókedvezményes informatikai eszközöket, de a program kétszeresen felülmúlta várakozásaikat, és harminckétmilliárdos forgalmat generáltak. A Sulinet Expressz keretében hetvenötezer számítógépet adtak el, és körülbelül kétszázezret újítottak fel, mondta el Magyar Bálint, az oktatási tárca vezetője.

Röpködő milliárdok

Az APEH adatai szerint a 2,2 millió önadózóból 166 ezren éltek a Sulinet által biztosított adókedvezménnyel, és összesen kilencmilliárd forintnyi adót igényeltek vissza. Az első félévben a forgalom 23 milliárd forint volt, amelynek a legnagyobb részét - tizennégymilliárd forintot - karácsony költötték el a kedvezményezettek. A Sulinet Expressz legnépszerűbb terméke a digitális fényképezőgép volt, és Magyar Bálint szerint egyértelműen a Sulinet Expressznek köszönhető a digitális fényképezők magyarországi piacának hirtelen fellendülése; a kamerákat már kivették a támogatott termékek köréből.

Új játékszabályok

Mint azt korábban megírtuk, július elsejétől jelentősen átalakul a Sulinet Expressz program, és abba már nem csupán az oktatás szereplői kapcsolódhatnak be, a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó minden magánszemély jogosult lesz a programban való részvételre. A vásárlóknak ötvenszázalékos önrészt kell vállalniuk minden terméknél, tehát csak azokat támogatják, akik maguk is fontosnak tartják az informatikai fejlesztéseket, és a rászorultság elvének bevezetése miatt a 3,4 és 4 millió forintos jövedelem között sávosan csökkenő mértékben vehető igénybe az adókedvezmény, évi négymilliós jövedelem felett azonban egyáltalán nem vehető igénybe.

A miniszter szerint a változások nyomán a körülbelül duplájára bővül a hozzáférők köre. Magyar Bálint azt is elmondta, hogy a programot eddig is főképp alacsony jövedelműek vették igénybe, a nyolcvanhat százalékuk ugyanis a négymillió forint alatti jövedelemsávba tartozik.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!