A Yahoo 142 millió dolláros nyereséget jelentett az első negyedévre. Bár az összeg elsőre impozánsnak hat, az előző év azonos időszakához képest ez 11 százalékos csökkenést jelent. Az online cég vezetői siettek hozzátenni, hogy az utolsó három hónap pénzügyi eredményeiben még nincs benne a Panama online hirdetési megoldásuk igazi teljesítőképessége.
Bár a Yahoo 2007. első hónapjaiban 1,672 milliárd dollár bevételre tett szert, ami hét százalékos növekedést jelent egy év alatt, még ez a teljesítmény is elmaradt a várakozásoktól.
Bár a Yahoo szerint a nagy felfutás csak ezután jön, a piaci elemzők meglehetősen kiábrándítónak látják a most jelentett eredményt. A BusinessWeek szerint nem csak "a Panama patinája kopott meg", de az első negyedéves eredmények kikezdték a befektetők a Yahoo online hirdetése szoftver iránti lelkesedését is, ami néhány elemzőt máris arra sarkallt, hogy az elnök-vezérigazgató Terry Semel távozásáról kezdjen sutyorogni.
Mert bár tavaly még türelmesek, sőt, optimisták voltak a szakemberek a Yahoo-val, a mostani eredmény már megrángatta a cég részvényárát. A bejelentést követően 2,53 dollárral, vagyis 7,9 százalékkal esett az árfolyam.
Intő jel a Yahoo számára, hogy a Google a múlt héten bejelentette, 3,1 milliárdért felvásárolta a DoubleClick piacvezető hirdetéskiszolgáló céget. Az online cég számára nem maradt más, mint bízni abban, hogy a Panama gyors és jelentős sikereket ér el a közeljövőben, valamint hogy a Viacommal és a 264 amerikai újsággal kötött megállapodás komoly bevételeket képes termelni.
A Yahoo a keddi rossz híreket mindjárt egy jó hírrel próbálta ellensúlyozni. Bejelentették, hogy partneri megállapodást kötöttek a sikeres online fizetési rendszert üzemeltető PayPallal. A partneri kapcsolat pontos pénzügyi háttere egyelőre nem ismert.