Ez nagyobbat szólhat, mint a Higgs-bozon
Lehetséges, hogy a svájci Nagy Hadronütköztető (LHC) kutatói felfedeztek egy új részecskét. A részecskegyorsítóban ez az első fontos tudományos felfedezés az év elején végzett fejlesztés óta.
Az LHC kutatói nagy energialöketeket észleltek. Ezt az okozhatja, hogy a részecskék egy új típusú bozonnal ütközhettek. Ez még a Higgs-bozonnál is nagyobb lehet, és nemcsak a méretét, hanem a jelentőségét tekintve is. Gian Francesco Giudice, a CERN elméleti fizikusa szerint
Az eredmények alátámasztani látszanak a közösségi médiában napok óta zajló fejtegetést. Már korábban sejteni lehetett, hogy az LHC-nél nagy bejelentésre készülnek. Az eredmények azt mutatják, hogy ha a kérdéses részecske valóban létezik, négyszer nagyobb lehet a legnagyobb, eddig ismert kvarknál és hatszor nagyobb a Higgs-bozonnál.
A bejelentés azután érkezett, hogy a kutatók szokatlan energiaingadozásokat észleltek, ami nagy energiájú protonok összeütközésére utal. Az LHC különböző kutatócsoportjai hasonló eredményeket kaptak: az egyes fotonok tömege 750 gigaelektronvolt is lehet. Feltételezik, hogy ez egy nagyobb, 1500 gigaelektronvoltos részecske bomlása révén jött létre.
David Charlton, a CERN szóvivője szerint a felfedezés mindenképpen érdekes, de elképzelhető, hogy csak egy véletlenről van szó. Bár kevés bizonyítékuk volt, a CERN mégis nyilvánosságra hozta az eredményeket, mivel az Atlas és a CMS kutatócsoportok egymástól függetlenül is ugyanazt az eredményt kapták több mérésnél is. De elég gyakran előfordulnak statisztikai és mérési hibák is.
Charlton azt mondta, legalább tízszer ennyi adatra lenne szükségük a bizonyossághoz. Bár ez számos kérdést megválaszolna, legalább ugyanennyi újat vetne föl. A kutatók várhatóan jövőre tudják pontosan megmondani, hogy vaklárma volt-e, vagy valóban felfedeztek egy új részecskét.