Irén, Írisz
6 °C
15 °C

Tényleg kiseprűzik a jósműsorokat a tévéből?

Screen Shot 2017-02-10 at 8.46.35 AM.png
2017.02.13. 12:58
Kilencszáz évvel Könyves Kálmán után ott tartunk, hogy boszorkányok márpedig vannak, és a tévében, élő adásban, percenként 485 forint plusz áfás tempóval fosztogatják a hiszékeny nyugdíjas néniket. Az illetékes minisztérium vállat von, és közli, hogy nem az ő dolga eldönteni, mi valódi a titkos tudásból. Ez így megy hosszú évek óta – most azonban valami mintha megmozdult volna, a legmagasabb magyar médiaügyi hatóság szokatlanul kemény szavakkal kelt ki a jósműsorok ellen.

Előfordult már önnel, hogy hétköznap délelőtt belenézett valamelyik nagy kereskedelmi tévé műsorába? Nem? Akkor elmondom, miről maradt le: naiv és kétségbeesett idős emberek nyílt színi kifosztásáról. Ha már látott ilyet, valószínűleg instant 40-50-et emelkedett most a vérnyomása, teljesen jogosan. Tényleg vérlázító élő egyenes adásban látni, ahogy emelt díjas számon, percenként öt-hatszáz vagy akár ezer forintért megy a „pénzenergia”, az átoklevétel, a szerelmi kötés, tetszőleges betegség távgyógyítása, jövendőmondás és hasonlók. És ez így működik már nagyon-nagyon régóta: a betelefonálós jósműsorok műfaja a kilencvenes években kisebb kábelcsatornákon jelent meg először, és 2008 óta állandó vendége az országos kereskedelmi tévék műsorkínálatának is.

Az egészen nyilvánvaló szélhámosságban óriási pénzek forognak, a műfaj egyik csúcsragadozója, a TV2-n az EzoTV című műsort futtató cég a hivatalos céginformációk szerint

évi 2,5 milliárd forintos árbevételt produkál.

És ez az egyetlen cég a tévés ezobizniszben, amit valaha komolyabban megbüntettek Magyarországon: 2013-ban 13,5 millió forintos bírságot szabott ki rá a Gazdasági Versenyhivatal. De nem a tartalom, hanem a forma miatt: megtévesztő módon ösztönözték a nézőket a betelefonálásra, aztán túl sokat várakoztatták őket a vonalban, és a végén nem is mindig ahhoz a jóshoz kerültek, akihez akartak. Megjegyzendő, hogy a törvény szerint a bírság maximuma a cég előző évi árbevételének a 10 százaléka lehet, szóval ha soknak is tűnik az a 13,5 millió, a cég valójában nagyon olcsón megúszta.

A tévés jósbiznisz azóta is virágzik:

  • A tévécsatornák széttárják a karjukat, hogy kérem szépen, mi egy törvényesen működő cégnek adtunk műsoridőt, hogy töltse meg azt szórakoztató tartalommal.
  • A műsorok készítői úgy körülbástyázzák magukat apró betűs jogi szövegekkel, hogy tulajdonképpen egy árva magánhangzóért sem vállalják a felelősséget, ami a műsorban elhangzott (érdemes átböngészni az általános szerződési feltételeket).
  • A főszereplő jósok váltig állítják, hogy ők tényleg mágusok, boszorkányok és tisztánlátók, és csak segítenek az embereknek.
  • A hatóságok közül senki nem tartja magát illetékesnek, hogy tegyen valamit az ügyben.
  • A szerencsétlen hiszékeny betelefonálók meg a gatyájukat is kifizetik a számlára, és esetenként még meg is győzik magukat, hogy milyen jól tették.

A szégyenteljes és elkeserítő helyzetbe váratlan reménysugárként érkezett január végén az NMHH Médiatanácsának közleménye. Ez egy belső vizsgálatra hivatkozva nyilvánvaló megtévesztésnek és potenciálisan törvényt sértő, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak nevezte a jósműsorokat, és több hatóságnál is eljárást kezdeményezett ellenük. Amikor a vizsgálat további részleteiről és tanulságairól érdeklődtünk, még keményebben fogalmaztak:

„A hatóság tudatában van annak, hogy a jósműsorok közönségének jelentős része igen sebezhető és kiszolgáltatott. A vizsgálatok során nem egyszer tapasztalta a hatóság, hogy a jós büntetlenül mondhatott bármit, mi több, a légből kapott látomásaihoz konkrét dátumot rendelt. Súlyos probléma, hogy a jósműsorok az élet- és anyagi körülményeik, a koruk, egészségi állapotuk miatt különösen kétségbeesett embereket célozzák meg, mindennapi nehézségeiket (lakáshitel, egészségügyi vagy magánéleti problémák stb.) használva arra, hogy telefonáljanak. Az ilyesfajta reklámtevékenység a jó ízlés határait is túllépi. Az Asztro Show és az Ezo TV váteszeit tanácsadóként definiálják a virtuális jósdák honlapján, a tapasztalatok szerint azonban ők

nem tanácsot adnak, hanem financiális és mentális értelemben is kárt okoznak.”

Úgy tűnik tehát, az elhatározás megvan arra, hogy végre valaki komolyan fellépjen a tévés ezohiénák ellen. Miután megszereztük és elolvastuk a vizsgálat eredményeit részletező jelentést, már nem vagyunk annyira biztosak a dologban.

Jogában áll bármilyen hülyeséget elhinni

A vizsgálat egyik legmeglepőbb tanulsága, hogy az országos elérésű kereskedelmi tévés platform ellenére milyen kevesen nézik a betelefonálós jósműsorokat. A szúrópróbaszerű kutatás 2016 októberében hét Ezo TV-, Asztro Show- és Asztro Világ-epizódot vizsgált, a legmagasabb nézettség 18 000 ember volt, de akadt olyan műsor is, amit kevesebb mint ötezren követtek. A nézők között nagyon erősen felülreprezentáltak a nők, a 60 év fölöttiek, és az alacsony, legfeljebb szakmunkás végzettségűek. „Az adatok arra engednek következtetni, hogy a jósműsorok közönségének többsége az életkora alapján idős, sebezhető és kiszolgáltatott rétegből tevődik össze” – írja a dokumentum.

Viszont rögtön így folytatja: „A műfaj speciális jellege miatt az azokban közzétett állítások megvalósulásának bizonyítását nem tekintettük feladatunknak, hiszen azt, hogy a műsorba telefonálóról lekerült-e az átok vagy sem, vagy megtalálta-e az elátkozott bútordarabját a lakásában, egzakt módon bizonyítani lehetetlen.”

Vagyis nem azt vizsgálják, hogy orbitális átverés-e pénzért árulni a szerencseblokkolás elvágását, a kozmikus magyarságátok megtörését vagy az arkangyali védelmet, hanem hogy sértenek-e a jósok valamilyen törvényt azzal a móddal, ahogyan ezeket árulják. És persze sértenek. A vizsgálat szerint az általános szerződési feltételek hiányosak és félrevezetők, a műsorokban felmerül az engedély nélküli szerencsejáték gyanúja, és úgy általában, a már említett, 13,5 milliós bírsággal végződő eljárás óta nem szűntek meg az akkori anomáliák. A tartalmi részről csak ennyit jegyez meg a jelentés: „Aggályosnak tartjuk, hogy az ÁFSZ-ben a Szolgáltató teljes egészében elhárítja magától a felelősséget, hiszen egyértelműen elhatárolódik az általa alkalmazott jósoktól.”

A történet aztán itt újabb kanyart vesz. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ugyanis kérdésünkre azt közölte, hogy semmilyen megkeresést nem kaptak az NHMM-ból jósműsorok ügyében. Ez nyolc nappal azután történt, hogy az NMHH a közleménye szerint átadta nekik a vizsgálati eredményeket, hogy azok alapján indítsanak eljárást. A másik szerv, ahová elvileg továbbkerült az ügy, hogy ott eljárás induljon, a NAV Szerencsejáték Felügyelete, többszöri megkeresésünkre sem reagált. A GVH pedig sietett leszögezni, hogy a műsorok tartalmával kapcsolatban ők egyébként sem illetékesek. Hát akkor ki lehet az illetékes?

Senki.

Az NMHH jelentése rögtön a legelején egy 2014-es állásfoglalásra hivatkozik, amiben az igazságügyi minisztérium az alaptörvényben rögzített gondolat-, lelkiismereti és véleményszabadságra alapozva kifejti hogy „nem a magyar állam feladata annak eldöntése, hogy a »titkos tudásból« mi »valódi«. Ha valaki hisz a tenyér-, csillag- vagy kártyából történő jóslásban, ez nem olyan kérdés, hogy az állam büntetőjogilag üldözhesse.

Hasonlóképpen nem üldözendő büntetőjogilag az a másik személy sem, a jós, aki esetleg szintén hisz a fentiekben, vagy csak a fenti igényt kiszolgálja.

Jól olvasták: ha valaki elhiszi egy szélhámosnak, amit az mond, a büntetőjog nem érzi feladatának, hogy bármit is tegyen. Akkor se, ha a csaló „csak a fenti igényt kiszolgálja”, vagyis pontosan tudatában van annak, hogy humbug, amit csinál. És itt álljunk is meg egy kicsit, és vegyünk egy nagy levegőt. Könyves Kálmán annak idején kimondta, hogy boszorkányok márpedig nincsenek, és most, kilencszáz évvel később ott tartunk, hogy de igen, vannak, percenként 485 forint plusz áfáért, és egészen addig teljesen jogszerűen, amíg valakivel el tudják hitetni, hogy ők bizony tényleg boszorkányok.

A gondolatmenetben természetesen ott van a gigantikus fekete lyuk, hogy az emberek hitét – amibe tényleg nem kéne, hogy beleszólása legyen az államnak – mossa össze az üzleti tevékenységgel, amit viszont illene szabályoznia a vásárlók védelmében. A piramisjátékok szervezői, a hamisítók és úgy általában semmilyen csaló sem kap felmentést arra hivatkozva, hogy az áldozata hitt neki, és ezzel alapot adott az átverésre. Csak a pénzenergiás, átoklevevős meg szellemsebész szélhámosok. (Amerikában egyébként egészen hasonló módon, a szabad vallásgyakorlás jogára hivatkozva utasították el a szellemidézést és halottlátókat kriminalizáló törvénytervezetet. Igaz, ez 1926-ban volt.)

Akkor teljesen reménytelen a helyzet?

Azért nem teljesen. Az NMHH-s vizsgálat a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény megsértését veti fel. „Ez az 1996. évi LVII. törvény, ami tilalmazza az üzletfelek megtévesztését, és ehhez hatósági következményt (a GVH versenyfelügyeleti eljárását, és ennek esetleges eredményeként bírságot) fűz, hiszen egyébként a megtévesztés olyan cselekmény, amelynek alapján a sérelmet szenvedett fél a szerződést polgári bíróság előtt megtámadhatja" – magyarázta kérdésünkre dr. Nehéz-Posony Márton ügyvéd. Itt tartunk most – vagyis itt fogunk tartani, ha a hatóságok közti bürokratikus limbóból előkerül az a bizonyos eljárási felkérés.

Csakhogy: „Mint minden jogsértésnek, így ennek a megtévesztő magatartásnak is van elvileg büntetőjogi megjelenése: a Btk. 417. § (2) bekezdése 2 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni azt, aki az áru vagy szolgáltatás értékesítése érdekében nagy nyilvánosság előtt vagy jelentős mennyiségű, illetve értékű áru lényeges tulajdonsága tekintetében valótlan tényt vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állít, megtévesztésre alkalmas tájékoztatást ad" – folytatta a jogász. Elvileg ez mind megállhat: a tévé nagy nyilvánosság, az évi kétmilliárdos biznisz jelentős mennyiség/érték, azt pedig a józan ész, és az NMHH-s vizsgálati anyag is erősen sugallja, hogy ezeknek a műsoroknak az esszenciája a valótlan tények állítása a szolgáltatás értékesítése céljából. A távgyógyítós verziók esetére a törvény külön szigorítást rendel el a büntetésben, ha fogyasztókat valaki az áru, szolgáltatás egészségre gyakorolt hatása tekintetében téveszti meg. Ilyenkor három, alapesetben két év szabadságvesztés a maximális büntetési tétel.

A jogi keretek tehát valójában adottak ahhoz, hogy a mostani ügy egy pár milliós bírságnál súlyosabban végződjön. A kérdés az, egyáltalán eljut-e addig, hogy egy hatóság a kétségtelenül fontos médiajogi és kereskedelmi szabálysértések mellett nekiálljon a jósműsorok tartalmát is vizsgálni. Az eddigi tapasztalat azt mutatta, hogy ezen a ponton minden hivatalos szerv előveszi a „nem az én dolgom eldönteni, létezik-e pénzenergia-küldés, csakratisztító mágia és auramasszázs” kártyát, és azzal elhárítja a felelősséget is, hogy az ilyesmivel való üzletelést büntesse. A Médiatanács kemény szavai alapján most talán van esély arra, hogy ezúttal nem akad el itt a dolog.

A tévés jósbiznisz persze ettől függetlenül most is teljes fordulatszámon pörög. Az áldozatok érdekében reméljük, azért, mert még a saját bukásukat sem tudják megjósolni gyertyalángból.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Franciaország

Élménytúra Korzikán.