A kutatás kevés, egy népbetegséget meg is kell érteni

Eurómilliárdokba kerül a demencia, és a költségek felét a betegek családja állja – nagyjából így foglalta össze Eamon O'Shea, egy brit kutatóközpont vezetője azt, miért a demencia, más néven az öregkori elbutulás, illetve az ehhez kapcsolódó speciális állapotok, mint például az Alzheimer-kór jelentik az egyik legnagyobb kihívást a holnap orvostudományának.

Az a felismerés nem friss, hogy az idősödő nyugati társadalmaknak égető szüksége van arra, hogy az agy különböző, főleg az idősebb korban jelentkező betegségeit kutatni és kezelni, gyógyítani kezdjük, ugyanakkor az is tény, hogy a társadalmi ellenállás óriási problémát jelent.

Negatív, pesszimista

Az emberek jó része már tisztában van azzal, hogy léteznek olyan kóros elváltozások, melyek hatására egy korábban teljes életet élő emberből segítség nélkül létezni képtelen valaki válik, mégis a mai napig minimum kínos téma, de sokszor akár stigma is lehet abból, ha valakinek csak a családtagja a demencia különböző tüneteivel küzd. Egyes kutatások szerint továbbra is „főképp negatív, pesszimista” hozzáállás jellemző a hozzátartozókra, ha kiderül a demenciával összefüggő diagnózis.

Nemcsak a kezelésben, de az együttélésben, a betegségfelfogásban is paradigmaváltásra lenne szükség, és a nemzeti demenciaprogramokban is fontos szerepet kéne szánni az ismeretterjesztésnek.

Ez nyilván összefügg azzal is, hogy egyelőre sem a demencia megelőzésében, sem pedig a gyógyításban, illetve a tünetcsökkentésben nincs igazi áttörés – a kutatások az egyenként is hatalmas költségvetésekkel működő nemzeti, illetve nemzetközi programok mellett sem mutatnak fel pillanatnyilag olyat, ami alapján ki lehetne mondani, hogy megszűnt a demencia népbetegséggé válásának veszélye.

Természetesen a kutatás maga is olyan terület, mely segíthet a társadalmi elfogadottság növelésében. Az egyik ilyen példa az a hazánkban is futó kampány, mely szokatlan módon egy mobiljátékra épít. A Sea Quest Hero játékos formában segít értékes adatokat gyűjteni a kutatás mögött álló vizsgálócsoportoknak, és már az első eredmények is kivételesen érdekesek.

Nem tudjuk, hol keressük

A kutatást nehezíti, hogy a demencia tulajdonképpen az emlékek részleges elvesztésének betegsége. Az agyunk a korábbi emlékekből szerzett tapasztalatokat használja föl egy halom helyzetben, hogy kiértékelje a lehetséges kimeneteleket, és kiválogassa azokat, melyek valószínűleg veszélyt vagy egyéb nem kívánt eredményt hozhatnak. Az emlékeket azonban az agy nem egy meghatározott helyen őrzi, és a demenseknél például ez vezethet olyan cselekedetekhez, melyek bajt hoznak a betegre.

Az emlékzavarnak számos különféle formája lehet, van, hogy az új élmények nem épülnek be, a régiek tűnnek el, vagy épp ezeknek csak bizonyos részletei maradnak meg vagy épp kapnak a valóságtól eltérő hangsúlyt. A lényeg, hogy az agy alapvető funkcionalitása megmarad, továbbra sem kell a légzés vagy a járás egyes fázisaira külön emlékeztetni a testünket, sőt még az olyan összetett tevékenységek is mennek, mint a biciklizés. Ugyanakkor a térbeli tájékozódás, illetve annak hiánya vagy zavara jó fokmérője az agy működésének: főképp az egyáltalán nem, esetleg hibásan felépülő mentális térképek miatt tévednek, kóborolnak el rendszeresen a betegek.

Ettől függetlenül fontos tudni, hogy a demens emberek nem hülyék, nem gonoszak, hanem egyszerűen betegek, és sokszor pár alapvető apróság bevezetése a mindennapokba is segíti az együttélést. A demencia rendkívül összetett, tünetei között a speciális elemzéstechnikai és orvosi képalkotó módszerekkel észrevehetők mellett szerepelnek a viselkedés-, a mozgás-, az emlékezetzavarok is. A feledékenység, később a szómegtalálási nehézség, a számolási és tájékozódási zavar évek alatt súlyosbodnak, viszont például a mozgászavarok egyes demenciák esetében (például a parkinsonosok csoszogó járása) korábban kialakulnak.

Az általános tanács az idős, demens emberek családtagjainak, hogy legyenek türelmesek, illetve az sem baj, ha tudnak a demencia-paradoxon nevű dologról, vagyis hogy minél súlyosabb a betegség, a beteg annál kevésbé fogja fel, mennyire leromlottak a mentális képességei, és hogy ez milyen következményekkel jár.