A középkori parasztnak több szabadnapja volt, mint önnek

2015.04.10. 09:24

A középkori jobbágyok élete nem volt könnyű. Borzasztó higiéniai és egészségügyi körülmények között éltek, jogaik alig voltak, ellenben látástól vakulásig dolgoztatták őket a földesúr földjein. És ebből a három dologból kettő igaz is. Történészek szerint azonban a középkorban, főleg a 13-14. században egyáltalán nem dolgoztak olyan sokat a parasztok, valójában jóval több szabadnapjuk volt, mint a mai munkavállalóknak.

A korabeli feljegyzések szerint a 14. századi Európában a jobbágyok nagyjából évi 150 napot dolgoztak csak. Hogy ez hogy jött ki? Nos, a vasárnapi munka tilalma mellett a KDNP anyaszervezete akkoriban kicsit hatékonyabban lobbizott, mint ma, ez kb. 50 szabadnap alapban. Ehhez jöttek az egyházi ünnepek, amelyek annak idején messze túlmutattak a karácsonyon-húsvét-pünkösd háromszögön; országtól és egyházmegyétől függően 30-40 szent napját is munkaszüneti nappal ünnepelték. Ehhez jött még három hónap, vagyis nagyjából 90 napnyi sima pihenő, plusz az olyan események, mint a lakodalom, gyerek születése vagy temetés a családban, amire jellemzően egy hét szabadságot kapott az egyszeri jobbágy a földesúrtól.

A munka a földeken pirkadattól alkonyatig tartott, ez télen 8-10, nyáron akár 16-18 órát is jelenthetett. Csakhogy a történészek szerint még a jobbágyoknak is járt pihenő napközben, nem is kevés. Az étkezési szünetek mellett az ebéd utáni szieszta is általánosan elterjedt volt Európában. Különféle kutatók mindezt számbavéve 8-9 óra közé teszik az átlagos középkori munkanap hosszát. Vagyis a 19. század végén a munkásmozgalmak küzdelme a nyolcórás munkanapért csak a 18-19. századi állapotokhoz képest jelentett előrelépést, és valójában visszatérés volt az 500 évvel azelőtti állapotokhoz.

Ma egy átlagos munkavállaló Európában évi 1850 órát dolgozik (Amerikában, ahol jóval kevesebb szabadságot adnak a munkáltatók, 1950 körül van az átlag). Ehhez képest a 14. század 1450 órás átlaga egészen kellemesnek tűnik. Nem úgy az 1800-as évek munkásainak élete, akik egy évben átlagosan több mint 3000 órát töltöttek munkával.

Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM