A Coca-Cola titkos receptjét egyszer mutatták meg kívülállónak
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
A Coca-Cola receptje évszázados, hét pecsét alatt őrzött titok, azt mindenki tudja, hiszen a cég marketingjének egészen tudatos része a misztikum keltése a recept körül. A hozzávalók pontos listáját elvileg csak a cég felsővezetőinek egészen szűk köre ismeri, és az eredeti, John Pemberton által írt receptet egy páncélszekrényben őrzik a vállalat atlantai központjában. (Maga Pemberton egyébként nem részesült a kóla világsikerében, erről itt írunk bővebben.) Többször is előfordult, hogy bíróság kötelezte a céget a recept kiadására, de ennek is ellenálltak. A legenda egyik kevésbé ismert fejezete, hogy 81 évvel ezelőtt a cég megosztotta a titkot egy zsidó rabbival, hogy az kósernek nyilváníthassa a kólát.
A kezdeti nehézségek után az 1930-as évekre a Coca-Cola Amerika-szerte igazi slágeritallá vált, nagyjából ugyanúgy ott volt minden boltban és minden hűtőszekrényben, mint ma. A nagy népszerűség termelte ki az igényt arra, hogy a kólát kóserré nyilvánítsák, és így a szigorú szabályok szerint étkező zsidók is anélkül fogyaszthassák, hogy bűnbe esnének. Ehhez viszont mindenképpen szükség volt a szigorúan titkos hozzávaló-lista megismerésére, amit a cég 1935-ben, hosszas huzavona után meg is osztott Tobias Geffen atlantai rabbival. Ez a biztonság kedvéért a recept cenzúrázott változata volt, amiben csak a hozzávalók és az elkészítés módja szerepelt, de a mennyiségek nem, így nem lehetett az információk alapján reprodukálni az üdítőt.
A rabbi az összetevők között kiszúrt egy nem kóser hozzávalót, az egyik alkalmazott édesítőszert ugyanis marhafaggyúból vonták ki, amit a kóser szabályok nem engedélyeznek. A Coca-Colának olyan fontos volt a zsidó fogyasztók megszerzése, hogy emiatt megváltoztatta a receptet, és kókuszolajból, illetve gyapotmagból kivont glicerinnel helyettesítette a marhafaggyúból készült eredetit úgy, hogy ezzel az íz egyáltalán nem változott. Ezzel a kóla megkapta a kóser elismerést.
Akadt azonban még egy apró probléma. A zsidó húsvét, a Pészah idején a szokásos kóser előírásoknál is keményebb szabályok lépnek érvénybe, és a kólának a megváltoztatott receptje sem ment át a szigorúbb vizsgán. Ilyenkor ugyanis a legminimálisabb mennyiségű gabona is tilos, a kólába viszont a cukor kukoricaszirup formájában kerül. A gyár erre már rafináltabban reagált, és azóta is minden évben a Pészah idejére nádcukorral készült, szuperkóser kólát dob piacra, ez csak 2 literes kiszerelésben kapható, és sárga színű kupak jelzi, hogy mi az extra benne.
Az előírásoknak megfelelően időnként a kóser címkét megkapott élelmiszereket újra kell ellenőrizni, de a Coca-Cola azóta nem adja ki a rabbiknak sem a titkos receptet. Ehelyett azzal a trükkel élnek, hogy az igazi hozzávalókhoz hozzáírnak még egy csomó, garantáltan kóser alapanyagot, amelyeket valójában nem használnak a kólakoncentrátum előállításához - azonban ha az így felhígított lista megkapja a rabbik áldását, a valódi recept is automatikusan kósernek minősül.
Rovataink a Facebookon