Amikor az ír kocsmák mentették meg a gazdaságot

További Ma Is Tanultam Valamit cikkek

Volt egy fél év, amikor az ír kocsmák az átlagosnál is nagyobb szerepet játszottak az írek életében, konkrétan megmentették az ország gazdaságát az összeomlástól. Történt ugyanis, hogy 1970-ben a bankok fél évig nem nyitottak ki, az emberek pedig, akik nem tudtak pénzhez jutni, oda fordultak, ahová mindennap jártak: a kocsmákhoz. Fizetési csekkjeiket ott váltották készpénzre.

Az írek ezzel nem egy teljesen új rendszert találtak ki, néhány pubban évek óta ment ez a módszer. Az egyik kocsma tulajdonosa a BBC-nek mesélt arról az időszakról. Hozzá főleg dokkmunkások jártak, és ahogy akkoriban szokás volt, munkáltatójuk csekken fizette ki járandóságukat. A dokkmunkások többségének azonban nem volt bankszámlája, megélhetésükhöz ugyanakkor készpénzre volt szükségük.

A pub tulajdonosa fizetésnapon ilyen csekkeket kapott törzsvendégeitől, mivel évek óta ismerte őket, oda is adta nekik a csekkeken szereplő összegeket készpénzben. A dokkmunkások így ki tudták fizetni a lakbérüket, ételüket és természetesen a kocsmai számlákat is. A pénz egy része így vissza is került a kocsmákba. Jól működő rendszer volt, a dokkmunkásoknak nem kellett bankszámlát fenntartani, a kocsmárosnak pedig semmibe nem került átváltani a csekkeket, úgyis nála költötték el egy részüket.

A helyzet azonban úgy alakult, hogy 1970 májusában az egész országban bezártak a bankok, mert a banki dolgozók sztrájkolni kezdtek. Hat hónapig tartott a sztrájk, a pénzintézetek többsége novemberig nem nyitott ki. Az embereknek és a gazdaságnak azonban készpénzre volt szüksége.

Az íreket nem érte teljesen felkészületlenül a bankzár, mert az 1960-as évek közepétől már többször is sztrájkoltak a banki dolgozók, volt idejük kifejleszteni a kocsmabankok rendszerét. Mivel az emberek nem tudták a bankokban beváltani a csekkeket, a helyi kocsmákba és boltosokhoz mentek, akiktől készpénzt kaptak.

Hogy miért bíztak meg a pubok a vendégeikben? Az 1970-es években Írországban mindenkinek volt egy törzshelye, néha kettő is – sőt, még azoknak is volt törzshelyük, akik nem ittak. A pubtulajdonosok jól ismerték vendégeiket, hiszen ha nem is mindennap, de hetente többször találkoztak, ugyanannak a csapatnak drukkoltak, ugyanabba a templomba jártak.

Amikor a bankok bezártak, helyüket a kapcsolati bankárok, illetve kocsmák vették át. A kocsmárosok azoktól vették át a csekkeket, akiket jól ismertek és akikben megbíztak. Nem tartottak attól, hogy átvágják őket. Az emberek így jutottak készpénzhez, hogy kifizessék számláikat.

De jó volt ez a kocsmáknak is. Mivel nem tudták ők sem a bankba tenni a náluk elköltött pénzeket, otthon kellett volna tárolni azt. Több ezer vagy több tízezer fontot a párnacihában tartani egy kicsit sem biztonságos, ennél sokkal jobb megoldás, ha forgásban marad a pénz, csekkekért cserébe megkapják a vendégek, akik aztán úgyis a kocsmában költik el majd. A csekkeket pedig a kocsmárosok eltették a széfjeikbe, és amikor újranyitottak a bankok, egyszerűen beváltották azokat.

Amikor a bankok hat hónap után megnyitottak, több milliárd font értékű csekket kellett feldogozniuk. A rendszer sikerét mutatja, hogy elenyésző mennyiséget kellett visszadobni érvénytelenség miatt. A kocsmák így gyakorlatilag megmentették az ír gazdaságot.