Jácint
15 °C
31 °C

A maffiafőnök bevallotta: ő ölette meg Kennedyt

2014.11.22. 21:44
Az emberiség örök kérdésére megvan a felelet, a boltot be lehet zárni, ennyi volt. A válasz: Carlos Marcello, a new orleansi maffiabirodalom feje, ő ölette meg Kennedyt, a politika pedig azért ragaszkodott a „magányos merénylő” sztorijához, mert attól félt, ha kiderül az igazság, kitörne a III. világháború. Hogy így volt-e, én sem tudom, de az biztos, hogy olyan aprólékosan dokumentált összeesküvés-elméletet még nem olvastam, mint a merénylet 51. évfordulójára magyarul is megjelent könyvben, A Kennedy-gyilkosság elhallgatott történetében.
2 Marcello (1980) corbis
Fotó: Corbis

Íme, ő Carlos Marcello.

A decens idősebb úr szép pályát futott be: miközben maffiafőnöknek lenni nem egy kimondott életbiztosítás, ő 40 éven keresztül volt a numero uno New Orleans-i keresztapa.

Texasban, Louisianában övé volt a legtöbb mulató, a szerencsejáték-ipar, kulcsszerepe volt a francia-kapcsolat néven ismert heroinkereskedő-láncban. Kormányzókat, szenátorokat, bírókat vett meg, profi washingtoni lobbistákat és jogi irodákat tartott fenn. Legszebb éveiben akkora bevétele volt, mint a General Motorsnak.

Akiket kedvelt, jó dolguk volt, de rossz ómennek számított, ha megorrolt valakire: az ilyeneket lúgba mártotta, maradványaikat meg a mocsárba.

Irodájában kifüggesztett egy táblát, csak úgy miheztartás végett:

Hárman akkor tudnak titkot tartani, ha kettő már halott.

A maffia ellen háborút indító Kennedy-fivéreket különösen gyűlölte: ők idézték a szervezett bűnözést vizsgáló szenátusi bizottság elé a nyilvánosságot megrögzötten kerülő fővezért, majd azt is elérték, hogy kiutasítsák az Egyesült Államokból. Az amerikai állampolgársággal nem rendelkező keresztapa Guatemalába került; amikor a közép-amerikai dzsungelen sportcipőben vánszorgott keresztül, hogy visszaszökjön saját birodalmába, Marcello bosszút esküdött.

Bedrótozva

Egy amerikai kutató, Lamar Waldron szerint Marcello megtartotta az esküjét, más maffiózókkal együtt 1963. november 22-én Dallasban európai bérgyilkosokkal meggyilkoltatta az elnököt. Hogy a maffia állt a Kennedy-merénylet mögött, egyáltalán nem új opció, már a hetvenes években is komolyan felmerült a lehetőség, az utóbbi években pedig ez az egyik legnépszerűbb magyarázat minden idők legkedveltebb konspirációs teóriájában . De itt most bizonyítékok is vannak, még ha vitathatóak is, nyilván.

Az egyik viszonylag erősebb ezek közül, hogy az ősz fejjel végre bekasztlizott maffiafőnök a gyilkosságot maga is bevallotta, még ha csak az FBI által beszervezett cellatársának is.

Igen, én ölettem meg a szarházit, és örülök, hogy megtettem. Kár, hogy nem csinálhattam én magam.

Waldron komoly levéltári kutatásokat végzett, és a több millió oldalt kitevő Kennedy-akták között sok érdekességre bukkant. A fura, hogy ezeknek a nagy része elvileg már a kilencvenes évek óta nyilvános volt, de úgy tűnik, a hatóságok sok mindent megtettek, hogy senki ne olvassa őket. Most előkerültek annak a CAMTEX akciónak a dokumentumai is, amelynek keretében 1985-ben a maffiafőnök Marcellót egy bedrótozott rádió segítségével lehallgatták a Texarkanai szövetségi börtönben.

A C-terv

Ezekben esik szó arról, hogy a keresztapa a dallasi merénylet előtt hogyan és miért találkozott két olyan emberrel, akiknek a nevét a világon nagyjából mindenki ismeri: Lee Harvey Oswalddal és az Oswaldot aztán egyenes adásban lelövő Rubyval. Arra más bizonyítékok is vannak, hogy mindketten szoros kapcsolatban álltak a maffiával. E verzió szerint Oswald valójában soha nem volt kommunista, csak a CIA beépített embereként kellett ezt a látszatot keltenie. A maffia csaléteknek használta, ideális bűnbak volt, miközben fogalma sem volt arról, hogy milyen bonyolult játszma zajlik körülötte.

Ruby is a maffia alacsonyabb rangú embere volt, ő fizette ki a korrupt rendőröket, készpénzzel, vagy a csak névlegesen az ő tulajdonában lévő, valójában természetesen Marcellóhoz tartozó bárjában, prostituáltakkal. Amikor a főnök rájött, hogy Ruby pénzt nyúlt le tőle, megkapta a parancsot: ölesse meg Oswaldot egy rendőrrel, vagy végezzen vele ő maga. Hogy ők lettek a nyilvánosság által megismert főszereplők, szinte véletlen, az alapforgatókönyv eljátszására más jelöltek is lettek volna.

A dallasi merényletre ugyanis — Waldron könyve szerint — csak C-tervként került sor: néhány nappal korábban Chicagóban, majd a floridai Tampában akarták megölni az elnököt, nagyon hasonló konstrukcióban. Minden esetben lett volna kommunistának maszkírozott balek, hogy elvigye a balhét, európai bérgyilkosok és ami a lényeg: a kubai szál, amivel a hatóságokat a maffia sakkban tarthatta.

A nagyfőnökök (a legendás szakszervezeti vezető, Hoffa, a mi Marcellónk és szövetségesei, a szintén nem kiskutya Trafficante és Rosselli) ugyanis szoros CIA kapcsolatokkal rendelkeztek, az együttműködés aktuális célja pedig Castro meggyilkolása lett volna. Erről ugyan Kennedy nem tudott, de közben — a félresikerült disznó-öböli partraszállás ellenére is — ő is egy újabb kubai államcsínyt tervezett: állítólag Juan Almeida, a karibi hadsereg főparancsnokának segítségével akarták megbuktatni Fideléket, mindössze tíz nappal a dallasi merénylet után.

A maffia okosabb a CIA-nál

A maffiának óriási kubai érdekeltségeinél is fontosabb volt a Kennedyvel való leszámolás, ezért meghekkelték a CIA tervét. A merénylet után elhitették az amerikai hírszerzéssel, hogy Kuba áll az elnök halála mögött, Amerika pedig megrettent: ha kiderül, hogy a maffia segítségével meg akarták öletni a kubai vezetőt, az garantáltan óriási botrányt jelentett volna, és a világháború kitörése sem tűnt teljesen abszurd elképzelésnek.

Biztonságosabbnak látszott ragaszkodni az Oswald-féle magányos merénylő kényelmesebb elméletéhez: így aztán a már a merénylet utáni órákban bedobott magyarázat maradt érvényben, a Warren-bizottság is ebbe állt bele, és ma is ez a hivatalos, de alapvetően hamis verzió.

waldron kennedy b1

Legalábbis ez a Waldron-féle, most magyarul is megjelent könyv ezer elágazású történetének a veleje. (Több meghökkentő részletet – van belőlük bőven – már nem spoilereznénk el.) Rendes összeesküvés-elmélethez illően, itt is minden összefügg mindennel: maffia – Nixon – CIA – nemzetközi válság: a részleteiben nagyrészt már korábban is ismert feltételezéseket a szerző egységes történetbe fűzi össze, miközben a maffiát a középpontba állítva azért tartózkodik a nagyon elszállós konspirációs teóriáktól. A sokévi átlagnál ez a rövidítve is 500 oldal feletti nyomozás igényesebb, részletesebb, adatoltabb. Azt gondolhatnánk, hogy ennyi el is várható egy olyan szerzőtől, aki vagy 25 éve a Sötét Titkok Felfedéséből él, dehát gondoljunk például szerencsétlen Szaniszló Ferenc megbabonázó munkásságára: nem kell feltétlenül a formállogikával sokat bíbelődnie egy megrögzött leleplezőnek.

Arra, hogy Kennedyvel csoportos összeesküvés történt, igazságértékétől függetlenül továbbra is jelentős a kereslet. Az amerikaiak többsége a közvélemény-kutatások szerint fél évszázad elteltével sem hisz a magányos merénylő elméletében. A tények elvileg természetesen még kiderülhetnek, lehet, hogy már nagyjából ki is derültek, de kérdés, hogy a rengeteg egymásnak ellentmondó elmélet, agyrém és filmes feldolgozás között ezek nem vesznek-e el végérvényesen. A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története is megragad majd a fikció és a populáris non-fiction között; a könyvből a tervek szerint jövőre film készül, DiCaprióval és De Niróval a főszerepben.