A sport legyőzte a világháborút is

1916, Franciaország északi része. Egy brit katonákból álló rögtönzött focicsapat pózol a hadszíntéren hevenyészve összerakott futballkapu előtt. Azt, hogy kivel játszották a kép elkészülte utáni meccset, és tényleg gázálarcban voltak-e, nem tudni, utóbbi erősen kétséges. A sportélet az I. világháború alatt és közvetlenül utána sem állt meg - a fegyverek a labdarúgást nem tudták legyőzni.  (Fotó: Wikipedia Commons)

1914. december 25-én a nyugati front egyik lövészárkában valaki karácsonyi dalokat kezdett el énekelni, mire a másik oldalról válaszoltak rá. Pár bizonytalan próbálkozás után a német és brit katonák egyre erősödő kórusa énekelte a különböző ismert karácsonyi dalokat. A lövészárkokban kuporgó katonák ott helyben kötöttek egy nem hivatalos tűzszünetet, hogy legalább egy napig ne a fegyverropogás és a halálhörgés, hanem a Csendes éj angol vagy német verziója dominálja a harcteret. A lövészárkok közötti, senki földjének nevezett semleges területen britek és németek beszélgettek halkan, ajándékot cseréltek, és pár órára elfejtették, hogy nekik éppen ott és akkor a másik vérét kellene ontaniuk. A jelentések szerint a franciák nem vettek részt a barátkozásban, viszont legalább nem is lőttek a németekre.       (Fotó: Popperfoto / Europress / Getty)

Egy évre rá, 1915. december 25-én, az észak-franciaországi Laventie nevű falu mellett húzódó frontvonalon a britek és a németek kötöttek egynapos tűzszünetet. A lövészárkok egymástól mindössze 100 méterre húzódtak, és ahogy arra Bertie Felstead, a walesi királyi lövészezred tagja 2001 júliusában visszaemlékezett (Felstead 106 évesen, ezrede utolsó élő tagjaként hunyt el), ezúttal egy német katona volt az, aki dalra fakadt. A Csendes éj német nyelvű verziója hangzott el, amire a britek a "Good King Wenceslas" című dallal feleltek.
Némi heveny kiabálás után a britek kikászálódtak a lövészárokból, és a senki földjén találkoztak össze a németekkel. Felstead emlékei szerint semmit nem terveltek el előre, teljesen spontán történtek az események: a hadban álló felek először csak beszélgettek, majd előkerült egy labda, és elkezdtek passzolgatni egymásnak.  (Fotó: Brooks Ernest / IWM (Imperial War Museum) London)

"Nem is igazi meccs volt ez, ha jól emlékszem, csak mi legalább ötvenen voltunk. Azért szálltam be, mert szerettem focizni. Úgy fél órán át tarthatott az egész, és senki nem tudta, mennyi az eredmény, de ez nem is volt fontos. A meccsnek akkor lett vége, amikor az egyik őrnagyunk rénk parancsolt, hogy azonnal másszunk vissza a lövészárokba. Azért vagyunk itt, hogy hunokat öljünk, nem azért, hogy barátkozzunk velük. Pedig a német katonák tök jó fejek voltak."
A legendák sorsa, hogy több verziójuk létezik. A meccsről szóló történetek egy másik változatában 1914. december 25-én, az utóbb a hatalmas csatákról és mustárgáztámadásokról elhíresült Ypres mellett került sor egy angol-német meccsre, amit megelőzött a kézfogás és az ajándékcsere, sőt, a németek azt is megengedték a briteknek, hogy 69 elesett társuk testét arcvonaluk mögé cipeljék. A foci akkor kezdődött el, amikor a britek egy labdát rúgtak a németek közé.   (Fotó: Popperfoto / Europress / Getty)

A sorkötelezettség bevezetése előtti utolsó bajnoki idényben, 1915-ben került sor a háborús évek alatti utolsó FA-kupadöntőre is. A meccset 49 557 néző előtt játszották 1915. április 29-én, Manchesterben, és a Sheffield United csapata simán nyerte, miután három gólt rúgtak a Chelsea-nek, és egyet sem kaptak. A mérkőzésen külön szektort biztosítottak a háborúból hazatérő sebesült veteránoknak. Az idény végén a szövetség bejelentette, hogy határozatlan időre felfüggesztik az angol labdarúgó-bajnokságokat, és 1919-ig nem rendeztek hivatalos bajnoki meccseket. (Fotó: Topical Press Agency / Europress / Getty)

A férfiak a fronton, a nők a hadiüzemekben, a stadionokban csak nem hivatalos meccsek, és nem is a profik szereplésével - nem volt jó futballrajongónak lenni (sem) a háború évei alatt. Ez viszont a női foci első áttörése: a gyárakban dolgozó több mint 900 000 nő között ún. életmód-tanácsadó tisztek dolgoztak, akinek az volt a feladatuk, hogy a nőket valamiféle szabadidős tevékenységre sarkallják. A futball kézenfekvő volt, így alakultak meg az olyan lőszergyári csapatok, mint a prestoni Dick, Kerr’s Ladies FC, amit 1917-ben alapítottak. Meccseiket telt ház előtt játszották, és ez így volt egészen 1921-ig, amikor is a hímsoviniszta angol szövetség betiltotta a női labdarúgást az országban.  (Fotó: Topical Press Agency / Europress / Getty)

A futballt üdvözítő hatása miatt nemcsak a hátországban, de a fronton is előszeretettel vetették be a letargiába esett katonaemberek felvidítására. Szinte minden ezrednek volt saját csapata, néha több is, melyek egymással és a többi ezredválogatottal játszottak komoly meccseket. Persze a külön erre a célra létrehozott futballzászlóaljnak nem volt ellenfele a fronton, hiszen tagjai között a Clapton Orient (később Leyton Orient néven szerepeltek) és a Heart of Midlothian profi csapatok teljes kerete ott szerepelt. Nem túl nagy meglepetésre a zászlóalj állományában bírók és partjelzők is szerepeltek, sőt, pár igazán fanatikus rajongó is ide kérte magát, amikor önként jelentkezett a seregbe, csak hogy közel legyen hőseihez. (Fotó: Topical Press Agency / Europress / Getty)

A labdarúgók, amatőrök és profik azonban nemcsak fociztak a fronton, hanem harcoltak is, sokan közülük kitüntetést kaptak bátorságukért és hősiességükért. A focista zászlóaljból 23-an vesztették életüket. Ketten közülük, Richard McFadden és William Jonas 1916 júliusában. A Clapton Orient (később átnevezték Leyton Orientre) két játékosát évtizedes barátság kötötte össze, és együtt jelentkeztek önként a hadseregbe, amikor kitört a világháború. A futballista zászlóaljban is együtt szolgáltak, bár McFaddenből altiszt lett. A végzetes júliusi napon Jonas egy levelet adott át McFaddennek, hogy majd olvassa fel a feleségének, ha hazamegy, majd amikor rohamra indult a németek ellen, egy fejlövés végzett vele. McFadden a lövészárokban még mindezt le tudta jegyezni a saját feleségének írt levelébe ("Legjobb barátommal a szemem előtt végzett egy golyó"), majd nem sokkal később ő is meghalt. A két levelet a klub szurkolói a stadionban olvasták fel a háború végét követően. így emlékeztek meg hőseikre. (Fotó: A. R. Coster / Europress / Getty)

Nem lesz túl nagy meglepetés, ha megemlítjük, hogy a brit haditengerészet is futballal ütötte el az unalmas órákat. Egy első világháborús hadihajón a szabadidős tevékenységek száma, és most igen finoman fogalmazunk, rémesen limitált volt. Az unalom pedig nagy ellensége a jó közhangulatnak, állapították meg legfelsőbb szinteken, így Jellicoe admirális utasítására a Scapa Flow-i haditengerészeti bázison található kezdetleges sportlétesítményeket felfejlesztették, többek között egy focipályát is építettek. A tengerészek ezt azzal hálálták meg, hogy a göröngyös, egyenetlen talaj miatt folyamatosan panaszkodtak. (Fotó: Topical Press Agency / Europress / Getty)

A karácsonyi futballmeccsre vagy meccsekre (van amelyikről a mai napig úgy tartják, csak legenda) idén júniusban az angliai Saltburn városának tengerpartján úgy emlékeztek meg a helyiek, hogy a parton kijelöltek egy senki földjét, felsorakoztak a két oldalán, karácsonyi dalokat énekeltek, majd a férfiak beöltöztek korabeli egyenruhákba, és fociztak egy kiadósat. A karácsonyi meccsek emlékét a britek mg évtizedeken át megőrzik majd. (Fotó: A. R. Coster / Europress / Getty)

A hadifogolytáborokban sem állt le a futballélet. Jack Shaw hadnagy például a holzmindeni táborban szervezett focimeccseket a rabok között. Elsősorban az volt a célja, hogy a tisztek és a közlegények egyaránt jó kondiban tarthassák magukat a cseppet sem szívderítő körülmények és nem igazán tápláló étkezések ellenére. A táborparancsnok nem nézte jó szemmel Shaw tevékenységét, és nem egyszer leállította a már folyó meccseket, vagy mindent megtett, hogy el se kezdődhessenek. A tábor eleve nem volt túl tágas, a helyhiány miatt csak kilenc kilenc elleni mérkőzések lejátszására volt mód. (Fotó: Daily Herald Archive / Europress / Getty)

A briteknél 1916-ig nem volt kötelező hadviselés, és senkit nem soroztak be akarata ellenére, de az iparosodás korának első háborújának hatalmas emberigénye volt, így 1916 márciusában bevezették a hadkötelezettséget, ami alól csak orvosi indokkal lehetett felmentést kérni, illetve akkor, ha valaki házas volt, esetleg özvegyként nevelt gyermeket. A 18 és 41 éves kor közötti férfi lakosság távozásával sportolók is kerültek a frontra, köztük labdarúgókkal is. Így alakult meg a Middlesex ezred 17. hadtápzászlóalja, amiben csak futballisták szerepeltek.  (Fotó: Popperfoto / Europress / Getty)

A képen ugyan futballistákat látunk (gránátosok, egy nyertes ezredközi meccs után), de az I. világháború nemcsak a focistákról szólt - az általános hadkötelezettség minden sportolóra érvényes volt. Ronnie Poulton-Palmer, az angol rögbiválogatott kapitánya, aki egy 1914-es, Franciaország elleni meccsen tarthatatlannak bizonyult, az elsők között lépett be a seregbe - önként. 1915 május 5-én vesztette életét. A háború végéig 56 angol és skót rögbijátékos halt meg a hadszíntéren. A négyszeres wimbledoni bajnok Tony Wilding szintén 1915-ben esett el, a 400 méteres gátfutás világrekordját 1912-ben felállító Gerard Anderson pedig 1914. novemberben veszett oda. (Fotó: Popperfoto / Europress / Getty)