Felújítják a Balaton legmenőbb kocsmáját

Az elmúlt héten nyaralni voltam, aminek köszönhetően pár napig nem volt új poszt, viszont belebotlottam pár csoda jó témába. Az egyik egy legendás badacsonyi épület, az úgynevezett Poharazó volt, amelyet a Balatoni építészet nevű remek honlapról ismerek. Ottjártunkkor legnagyobb meglepetésemre tipp-topp helyre volt állítva, csak a terasz padlója hiányzott még részben, és nagyban pakolásztak benne, meg körülötte.

Na de mitől is olyan nagy szám ez a csöpp italmérés?

Callmeyer Ferencnek több alkotása is áll a Balaton partján, ráadásul egymástól látszólag nagyon eltérőek. Ott van például a badacsonyi révnél a Tátika étterem, amely a maga korában annyira menő volt, mintha soha nem lett volna nálunk szocializmus. Sajnos épp a (ma is) létező szocializmusnak köszönhetően néz ki ma úgy, ahogy kinéz: bódékkal körbe véve, eleganciájától és a vízparttól megfosztva.

Na de fénykorában így nyúlt a víz fölé:

Szintén a hatvanas évek első felében alakították a tervei szerint mozivá Tihanyban az apátsági magtár épületét. Önmagában is elég ötletes volt a kialakítás (a mozi gépházát el lehetett fordítani, így szabadtéri vetítőként is üzemelt), de ami még fontosabb: megőrzött egy régi szép épületet, amely ma is meghatározó eleme a tihanyi ófalu képének.

A 60-as évek aktuális trendjei és a Balaton-felvidéki hagyományok őrzése egyáltalán nem kibékíthetetlen. Ennek legszebb példája a badacsonyi Poharazó, mely egyes források szerint 1960-ban, mások szerint 1957-ben épült. Mindegy is. Annyira egyéni alkotás, hogy tulajdonképpen bármikor születhetett volna a XX. vagy a XXI. században.

Az elképzelés akkoriban az volt, hogy a hajóval és vonattal érkező turistáknak legyen egy színvonalas hely, ahol megkóstolhatják a helyi borokat. Ha innen nézzük, egy egészen szokványos épületnek tűnik az épület: nádtető, magasra törő kémény, a napernyők alatt ülő vendégeknek harmonikás játszik. Na jó, a tető vezetése azért elárulja, hogy nem szimplán népi építészettel van dolgunk. 

Aztán, ha pár lépést arrébb megyünk, akkor hirtelen rácsodálkozunk, hogy azta! A Poharazó másik fala szintén jellegzetes, hagyományos építőanyagból - bazaltból - rakott falában oylan ablakok vannak, mintha nem 1960-ban, hanem 2016-ban járnánk.

Ezeken a képeken gyönyörűen látszik, hogy annak ellenére, hogy egy nagyon korszerű és nagyon eredeti épületről van szó (amely 65 év eltelte után is kiállta az idők próbáját), gyönyörűen simul a tájba és tökéletesen harmonizál a századfordulós nyaralókkal.

Azt meg külön a figyelmetekbe ajánlom, hogy 1965-ben mennyire menő napernyők voltak! Sőt, egy hatvanas évek második felében készült fotón épp olyan napvitorlák tűnnek fel, mint amilyenekkel a mai vendéglátóhelyeken találkozunk.

Szóval nagyon megörültem, amikor láttam, hogy a ház helyre van állítva, és épp sürögnek-forognak benne. Odasétáltam, beköszöntem és megtudtam, hogy Pláne néven nyitják újra a helyet, klasszikus borbár lesz, csak és kizárólag badacsonyi borokkal. Hosszabb csúszkálás után, ha minden igaz, július elején nyitnak.

Nagyon nem kellett kitalálni a dizájnt, hiszen az épület tökéletesen össze van rakva: ez az igazi "minimál", egy nagyon egyszerű, mégis szellemes megoldás. Ahol viszont hozzányúltak, ott úgy tűnik, nagyon finoman tették. A szabadtéri hússütögető például nem indul újra (csak a sonkák és tapasok lesznek a borok mellé), viszont a kéményhez a tervek szerint egy beltéri vaskályha csatlakozik majd, hogy télen is lehessen használni.

Én a magam részéről nagyon drukkolok nekik. Egyrészt mert nagyon szurkolok a színvonalas balatoni gasztronómia/vendéglátás feltámadásának, másrészt annyira örülök neki, ha valaki meglátja az értéket a huszadik század második felének balatoni építészetében.

És hogy hogy fedeztem fel őket? A Kishableány teraszán hamburgerezve. Mindennek csak azért van jelentősége, mert nem csak ez az egy épület volt, amit kiszúrtam onnan, szóval hamarosan jön a folytatás!

Érdekel a dizájn és az építészet? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!