- Urbanista
- nemzeti táncszínház
- budapest
- zoboki gábor
- millenáris
- ii. ker
- országút
- színház
- építés
- átépítés
A Millenárison épül az új Nemzeti Táncszínház
Zoboki Gábor tervei szerint alakítják át jövőre a Teátrumot
Mindig nagy élmény olyan eseményre menni, ahol Zoboki Gábor is felszólal. Egyrészt imádom, ahogy öltözik (most egy keresztbe piros csíkos kék zakóban volt), másrészt pompás előadó, akit élmény hallgatni. Na és a mai sajtóeseményen ráadásul egy tök jó új épületét is bemutatta: a Nemzeti Táncszínházat, amelyet a Millenáris Teátrumból alakítanak ki.
A Nemzeti Táncszínház egészen a közelmúltig a Várban működött a karmelita kolostorban, amit ugye jelenleg épp miniszterelnöki rezidenciává alakítanak nagy erőkkel. A színháznak ezért mennie kellett 2014-ben, csak épp azt nem találták ki előre, hogy hova. Jelenleg alternatív helyszíneken játszik a társulat. Aztán kiderült: a Millenáris Teátrumban kapnak új otthont. Csak előtte még alaposan átépítik az egészet, úgyhogy vagy másfél évig még mindig nem lesz hova menniük. Zökkenőmentesnek nem mondanám a költöztetésüket, de a végeredmény úgy néz ki, hogy tényleg jó lesz.
Zoboki Gábor ma mutatta be a sajtónak a terveket, amiket az irodája jegyez. Elég jó tapasztalata van a témában, hiszen ő tervezte az egyik legmenőbb budapesti középületet, a Müpát, de ő felel a Várban zajló átalakításokért is, szóval pontosan ismerheti a táncszínházi igényeket is.
A szóban forgó helyszín, a Teátrum eredetileg a Ganz Művek transzformátorháza volt, aztán amikor 2001-ben kialakították a Millenárist (akkor még Millenáris Park néven, csak a második szó furcsamód eltűnt menet közben), akkor ebből az épületből színház lett. Elé csaptak egy izgalmas szabadtéri színpadot is, fenn egy klasszul kinéző harangsorral (ti hallottátok már valaha?), utána a legkülönfélébb műsoroknak adott otthont.
Az átalakítás jövő éve elején kezdődik és 2018 februárjában fejeződik be, összesen 3,3 milliárd forintba kerül majd, és ebben nincs benne a 608 milliós fény- és hangtechnika. Szóval nem csak egy egyszerű tisztasági festésről van szó.
Az építész szerint Budapest kulturális épületeinek palettája lenyűgöző (Zeneakadémia, Opera, BMC és mi tagadás a Müpa is), fontos, hogy ugyanilyen színvonalú helyet kaphasson a táncművészet is. Kell egy olyan profi helyszín, amit kifejezetten erre a célra hoztak létre, és tudja mindazt, amit a Trafó vagy a Müpa Fesztivál Színháznak nevezett terme. Ahol megfelelő nagyságú tér van, és mondjuk bármilyen irányból bejöhet egy színész.
Az alap egy szimbolikus tér, hiszen a generátorházról van szó, abban a gyárban, ahol Bláthy, Déri és Zipernovszky feltalálta a transzformátort. Szerinte ezeknek a zseniknek a stafétáját kell most továbbvinnie a táncosoknak, bármit is jelentsen ez. Maga az épület amúgy is ipari műemlék, szóval a bazilika felépítésű ház alapszerkezete mindenképp megmarad.
az ugyanis nem készült a házhoz az ezredfordulón. Ahogy Zoboki fogalmazott, egy jó színházi épületnek van feje, tora és potroha (előtér, a nézőtér/színpad és a kiszolgáló tér), ám itt most gyakorlatilag nincs fej. Vagy legalábbis méltatlan a színházhoz.
Zoboki Gábor szerint a "Millenáris kicsit megereszkedett" (amit mis megírtunk, csak máshogy fogalmaztunk, amikor bemutattuk a mai szabadtéri színpad felett rohadó galambtetemeket). Szerinte most a táncszínház lehet az első lépés az egész környék újjáéledése felé, párhuzamosan az új parkrész kialakításával. (Azt azért ő is megjegyezte, hogy küzdött az egykor műemléki védelem alatt álló csarnokért, de az sajnos elesett.) Mindenesetre bízik benne, hogy újra olyan reneszánsz felvirágzás indulhat a területen, mint amilyen a park megnyitásakor volt.
Na de vissza az új előcsarnokhoz, ami a szabadtéri színpad helyén épül. Az biztos, hogy igazi, színházhoz méltó főhomlokzatot kap az épület, zobokisan félrecsapott tetővel. Az anyaga még nem dőlt el, majd kiderül, mennyit bír a büdzsé.
Ahogy fogalmazott, ebbe a tetőbe
úgy van belecsöppentve egy kamaraterem, mint a Danone-reklámban az eper a joghurtba.
A nagyterem még nagyobb lesz, vagy legalábbis jobban kihasználható. Nem lesz éles határ a nézőtér és a színpad között, legalábbis ha nem akarják, akkor nem. Lehet egyterű, vagy lejtős nézőterű egyik vagy akár mindkét irányból, ha kell divatbemutató helyszínné alakulhat kifutóval, vagy konferenciateremmé, de filmet is lehet vetíteni benne. Tisztára mint egy Pom Pom a Barba Papa fején. Fontos, hogy minél több napon ki lehessen használni a teret, akkor is, amikor épp nincs táncelőadás.
Átlagosan 350-400 néző fér majd be egy-egy előadásra, ha nincsenek benn ülőhelyek (mondjuk egy könnyűzenei koncertnél) ennél is több valamivel. Úgy kell gondolkozni, hogy ha 10-20 év múlva mások lesznek az igények, az épület akkor is használható legyen. Ha kell, akár egy 200 fős ültetett vacsorát is meg lehet ide szervezni,
nem a bohémélet díszleteiből hozzuk elő a vacsorát,
mint az Operaházban egykor. A nézőtér előtt egy süllyeszték is lesz – ehhez ragaszkodott a tervező –, ez működhet zenekari árokként, ha kell székeket lehet telepíteni bele, mint a Müpánál, de ha nem kell, el is tüntethető. Megmarad az oldalgaléria is ("mert ez mégsem egy mozi").
Azonban a legtöbb városlakónak alighanem a homlokzat és mögötte a fogadótér lesz a leglátványosabb újdonság. Zoboki Gábor szerint nagyon sok múlik azon, hogy ezt élettel töltsük meg, mert napközben sem lehet halott hely a színház előcsarnoka. A Royal Festival Hall életét is két étterem oldotta meg, ahogy mondta. Fontos, hogy olyan kávézót, éttermet alakítsanak ki itt, ahová megéri betérni a budaiaknak.
Olyan teret akar létrehozni, ahol a lépcsőn ücsörögni is élmény, de ahova egy kis színpad is felépíthető, és akkor az – párnákat vagy szőnyeget helyezve rá – nézőtérré alakítható. Ahogy mondta, sokan utálják a Müpa lankás belső lépcsőjét, ő viszont kifejezetten szereti ezeket
a vonulós barokk lépcsőket
amire itt kívülről majd még egy külső rámpa és galéria is ráerősít. A Müpa lépcsőjét én is szeretem. Alighanem a táncszínházét is szeretni fogom. Nagyon drukkolok neki, hogy tényleg ez legyen a Millenáris megújulásának is az első lépcsője.
Ha érdekel, mi épül Budapesten, kövesd az Urbanistát a Facebookon!
Rovataink a Facebookon