Ebben a belvárosi házban lakott Kincsem

Blaskovich Ernő palotája ma is áll a Reáltanoda utcában

2017.03.18. 12:24
A palota homlokzatterve
A palota homlokzatterve
Fotó: Építő Ipar (1878

Volt egyszer egy „pompás, úri magyar gentleman,” úgy hívták: Blaskovich Ernő. Amihez nyúlt, arannyá vált a kezében. Apjától óriási földbirtokot örökölt, majd csodaparipája, Kincsem zsebelte be neki a versenydíjakat. Amikor az 1870-es évek végén megépíttette kis belvárosi palotáját, a szívének két legkedvesebbet akarta maga mellett tudni: a szerelmét és a lovát. A Reáltanoda utcában ma is álló, de hosszú évek óta pusztuló, egykor fényűzően berendezett ékszerdoboz emeleti termeiben koronás fők és arisztokraták adták egymásnak a kilincset, és nem mulasztották el meglátogatni a „Hungarian wonder”-t a lófejjel díszített, márványetetős istállóban. A palota másik, titokzatos lakójával azonban nem találkozhattak: a „kékszemű lady” ilyenkor visszavonult aranykalitkájába.

Egy belvárosi úri lak és építtetője

A kicsi, egyemeletes neoreneszánsz palota az 1870-es évek végén épült. A bécsi születésű, a katonáskodást a tervezőasztallal harmincévesen felcserélő Bukovics Gyula (1841-1914) első pesti épülete a Király utcai híres Dobler bazár volt, második pedig Blaskovics Ernő palotája, mellyel „magára vonta a szakkörök figyelmét.” Bukovics tervezte a Körönd egyik bérpalotáját és a Kossuth téren álló Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot is. Egyébként pedig Ybl Miklós építészeti irodáját vezette – derül ki Bugár-Mészáros Károly tanulmányából.

Blaskovich Ernő
Blaskovich Ernő
Fotó: Wikipedia

Bár sokan beszélték, Krúdy pedig le is írta, hogy a Reáltanoda utca 12. a Kincsem által összenyert pályadíjakból épült, valójában már a csodaló felívelő karrierje előtt megszülettek a palota tervei. A Nemzeti Lovarda, a békebeli turfvilág és „high life” belvárosi palotáinak megnyugtató közelségében igazán otthon érezhette magát Blaskovich Ernő (1834-1911).

„Pompás, úri magyar gentleman; ha minden magyar sportman ilyen művelt, derék, jókedélyű gentleman is tudna lenni egyúttal: akkor egészen más harmónia fuvallana végig társas életünkön” – jellemezte Blaskovichot A budapesti társaság című könyv. Kincsem elképesztő sikerei a legelőkelőbb körök barátságát hozták meg neki, palotájában megfordult a walesi herceg, a német császár és a spanyol király is.

A háznak azonban volt még egy lakója, akiről sokan tudtak, de akivel nagyon kevesen találkoztak.

A „kékszemű lady”

A földszint úrnőjét Szabó Karolinának hívták. 1856 körül született Erdélyben, polgári családban. 1873-ban beiratkozott a Nemzeti Színház tanodájába, egy évvel később ismerkedett meg Blaskovichcsal és a „nagy korkülönbség ellenére is nagy rokonszenv támadt közöttük” - írta Török Imre a Kedves lovakról és furcsa emberekről című könyvben.

A régi lapokat átlapozva viszont csak 1876-ban találkoztam először egy bizonyos Szabó Karola k. a. nevével, aki akkor vendégként szerepelt a Népszínházban. A Fővárosi Lapok érdekes epizódot örökített meg a betyár kedveseként színpadra lépő húszéves Karoláról és a háttérben felsejlő bőkezű pártfogóról:

„A közönség jól fogadta s teljesen méltányolta a kezdő énekesnő vendégszereplését. Szép színpadi alak, kifejező arccal és szemmel, otthonos mozgással. Általában sok előnye van, mely figyelmet s buzdítást érdemel. [...] A közönség több dalát ismételtette s a felvonások után többször is kihívta. Az a két nagy babérkoszorú azonban, melyet dobtak neki, de mely a kezdőt még buzdításul sem illeti meg, visszatetszést szült a közönségnél. Az ismerősök kétessé teszik az ily túlbuzgósággal a sikert is; mert a közönség nagy része az efféle nyilvánosan elköveti bókolásokat méltán nézheti rossz szemmel. Tiszteljék meg, akik akarják pártfogoltjaikat a színfalak mögött.”

Török Imre szerint Karola elszigetelten élt a Reáltanoda utcai palotában: a színpadtól visszavonult, az előkelő társaság hölgytagjai nem érintkezhettek egy volt színésznővel, aki „házvezetőnője” lett egy magányos úrnak. Így Karolna csak akkor hagyta el a palotát, amikor hajnalonta a közeli templomok egyikébe sietett, vagy amikor Blaskovich zárt hintajában kikocsizott a budai hegyekbe.

Miért nem vette feleségül a dúsgazdag nemes a polgári családból származó kis színésznőt? A társadalmi különbségeken kívül, állítólag volt egy másik, legalább ilyen fontos ok. A méretkülönbség.

A szőke, ibolyakék szemű 'lady' nyúlánk, magas termetű volt – lovagja a válláig sem ért, és ezért az egyedül a nevetségességtől rettegő Blaskovich Ernő lehetőleg nem mutatkozott vele a nyilvánosság előtt

– jegyezte fel a kiábrándító tényeket Török Imre.

Érdekes, hogy az 1930-as évekre mennyire megszépítette a városi emlékezet az aranykalitkában élő kedves történetét és „a régi Budapest legirigyeltebb dámájaként” emlegették azt a Szabó Karolát, akinél annak idején egyetlen úrinő sem volt hajlandó vizitálni.

„Ez a nő szerény polgári családból származott, bár kiváló nevelésben részesült. Bájossága, kellemes modora, Blaskovichhoz való ragaszkodása, kiváló szellemi képességei messze meghaladták azt a nívót, amelyet betöltött állása, a házvezetőnői, megkívánt volna. Nem is tekintette senki őt egyszerű alkalmazottnak, mindenki tudta, hogy ennél sokkal több, Blaskovich előkelő barátai is teljesén magukkal egyenrangúnak tekintették.” ( Pesti Napló, 1931)

A bőkezű búcsú

A rejtegetett kapcsolat végül csaknem negyven évig tartott. Kincsem kissé különcnek tartott gazdája soha nem nősült meg.

Karola Blaskovich 1911-es halálakor már nem lakott a Kincsem-palotában, 1908 körül költözött véglegesen Szilasbalhásra (ma Mezőszilas) a pártfogója által vásárolt kúriába. Itt teljesen új életet kezdett és 1910-ben összeházasodott Droppa Károllyal, aki valószínűleg miatta dobta el a papi reverendát. 1929-ben haltak meg mindketten, tavasszal a 71 éves Karola, ősszel a 67 éves Droppa Károly.

Amikor 1911-ben felbontották Blaskovich Ernő fővárosi versenyistálló-tulajdonos végrendeletét, kiderült, hogy abban is bőkezűen gondoskodott egykori kedveséről. „Szabó Karola kisasszonynak – ki számos éveken át terhes gondjaimat velem készséggel s jóindulattal megosztotta, betegségemben engem kiváló gonddal, hűséggel, egész odaadással ápolt, háztartásomat teljes megelégedésemmel és előnyömre vezette – hagyományozom az összes helyben, Reáltanoda utca 12. szám alatt fekvő házam első emeletén, az utcára szolgáló két szalon és hálószobában található bútorokat, felszerelvényeket s általában az ingóságokat, továbbá az ezen lakásomban levő ezüstkészletemből 12 személyre való evőeszközt, 4 darab ezüst gyertyatartót és 12 személyre való teakészletet, hagyományozom szabad választása szerint” - idézte később a Pesti Napló.

A szerelmi fészek sorsa

A gyermektelenül meghalt Blaskovich Ernő unokaöccsére hagyta a Reáltanoda utcai palotát. Az épület sorsáról ezután nem sokat tudni. A városvédő Ráday Mihály 1982-es, Unokáink sem fogják látni című könyvében már csak a hanyatlásnak indult épület veszteségeit vehette számba. A háború utáni leválasztások által felszabdalt házban Ráday Mihály ekkor még lefotózhatta az egyetlen, úgy-ahogy megóvott lakás részleteit: a selyemtapétát, a díszes kerámiakályhákat, az ólomüvegablakokat, a faragott ajtókat, a lereszelt sarkú márványkandallót és a beázás miatt málló falakat.

Kincsem istállója akkoriban az Úttörő Áruház raktára volt (ma már az sem áll), az egykori kocsiszínt pedig lakássá alakították. Azóta eltelt harmincöt év. A környéken bekövetkező bontások miatt a védett Blaskovich-palotát is kiürítették, évek óta lakatlan.

Semmi nem emlékeztet már a 19. századi Budapest jellegzetes figuráira: a különc és lóimádó gentlemanre az ő „nyakigláb kancájával” és odaadó társára, az egykori színésznőre, akik közel negyven éven át laktak a Reáltanoda utcai palota falai között.

Az épületet jelenleg építési háló borítja, amint bővebbet tudunk a felújításról, megírjuk.

Köszönet  Ráday Mihálynak és a FSZEK Budapest Gyűjteménynek, továbbá  dr. Kardos Tamásnak, hogy felhívta a figyelmemet Török Imre Kedves lovakról és furcsa emberekről című könyvére. A héten bemutatott Kincsem című filmről itt olvashatjátok az Index kritikáját, itt pedig meghallgathatjátok a Kultrovat podcastinterjúját a rendezővel.

Kapcsolódó
A Kincsem szerencsére nem a csodalóról szól

A Kincsem szerencsére nem a csodalóról szól

A valaha készült legdrágább magyar film megmutatja, hogyan érdemes a magyaroknak közönségfilmet csinálniuk. És sokkal többről szól egy csodalónál, amire egy egész nemzet alapozza a büszkeségét.

Érdekelnek a budapesti házak titkai? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg

A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg

A kabinet szerint a szomszédos országok adatait kell figyelembe venni.

február 7., 09:29

  • Sport
A hétvégén Dubajban versenyez, újabb értékes tapasztalatokat gyűjtene a magyar tehetség

A hétvégén Dubajban versenyez, újabb értékes tapasztalatokat gyűjtene a magyar tehetség

Az F4 Middle East Championship következő fordulója tartogat nehézségeket számára.

február 7., 09:27

  • Belföld
Most bárki benézhet a színfalak mögé Tiborcz Istvánék privát klubjában

Most bárki benézhet a színfalak mögé Tiborcz Istvánék privát klubjában

A BOTANIQ Budai Klubba bárki jelentkezhet.

február 7., 08:32

  • Külföld
Ilie Bolojan lesz Románia ideiglenes államfője

Ilie Bolojan lesz Románia ideiglenes államfője

Az elnökválasztás első fordulóját májusban tartják.

26 perce

  • Gazdaság
Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025

Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025

Több vásárló, nagyobb fogyasztás? Megnéztük, mi ebből az igazság a januári forgalom alapján.

február 7., 09:31

  • FOMO
Ozzy Osbourne már járni sem tud, de még utoljára színpadra áll a Black Sabbathtal

Ozzy Osbourne már járni sem tud, de még utoljára színpadra áll a Black Sabbathtal

A legendás énekest a Parkinson-kór sem tartja vissza a búcsúkoncerttől.

február 7., 09:20

  • Külföld
Megszületett Rogán Antal negyedik gyermeke

Megszületett Rogán Antal negyedik gyermeke

Különleges napon jött világra.

február 7., 08:32

  • Külföld
Visszatért korábbi munkahelyére David Pressman

Visszatért korábbi munkahelyére David Pressman

A volt nagykövet ügyvédként fog dolgozni.

február 7., 06:15

  • Vélemény
Kóka János: Az egészségügy megújításának 10 pontos, 10 ezer milliárdos programja

Kóka János: Az egészségügy megújításának 10 pontos, 10 ezer milliárdos programja

A politika úgy vigyáz e korhadt rendszernek az érinthetetlenségére, mintha valamiféle kincs lenne. Vitairat.

február 7., 08:03

  • Külföld
Donald Trump szankcionálta a Nemzetközi Büntetőbíróságot

Donald Trump szankcionálta a Nemzetközi Büntetőbíróságot

Az amerikai elnök szerint a szervezet jogtalanul járt el Benjamin Netanjahuval szemben.

február 7., 08:20

  • Belföld
Borongós és hideg, de csapadékmentes idővel zárul a hét utolsó munkanapja

Borongós és hideg, de csapadékmentes idővel zárul a hét utolsó munkanapja

A hétvégén is marad a sűrű felhőtakaró, azonban esőre továbbra sincs kilátás.

február 7., 06:12

  • FOMO
Olyan csattanós viccet mondott, hogy a fal adta a másikat

Olyan csattanós viccet mondott, hogy a fal adta a másikat

A ma 60 éves Chris Rock születésnapjáról egy kvízzel emlékszünk meg.

február 7., 09:32

  • Külföld
Kizuhant a tizedikről egy háborúellenes orosz zenész, mikor éppen házkutatást tartottak nála

Kizuhant a tizedikről egy háborúellenes orosz zenész, mikor éppen házkutatást tartottak nála

Újabb rejtélyes haláleset történt Oroszországban.

február 7., 09:36

  • Belföld
Ijesztő halálozási adatokról beszélt a Magyar Orvosi Kamara elnöke

Ijesztő halálozási adatokról beszélt a Magyar Orvosi Kamara elnöke

Hamarosan tüntetni is fognak.

február 7., 08:29

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc nem közösködik Orbán Viktorral, egy nappal később tartja meg évértékelő beszédét

Gyurcsány Ferenc nem közösködik Orbán Viktorral, egy nappal később tartja meg évértékelő beszédét

A Demokratikus Koalíció február 23-ára tette át rendezvényét.

február 7., 09:37

  • Belföld
Karácsony Gergely: A kormány partnersége nélkül nem valósulhat meg a beruházás Rákosrendezőn

Karácsony Gergely: A kormány partnersége nélkül nem valósulhat meg a beruházás Rákosrendezőn

A főpolgármester elárulta, honnan szerzett tudomást a döntésről.

február 7., 09:40

  • Belföld
Orbán Viktor: Brüsszelt szép szóval és érvekkel nem lehet elfoglalni

Orbán Viktor: Brüsszelt szép szóval és érvekkel nem lehet elfoglalni

Ismét a közrádióban adott interjút a miniszterelnök.

február 7., 07:45

  • Futball
Tovább ontja a gólokat a Barcelona, mesterhármas a tartalék centertől

Tovább ontja a gólokat a Barcelona, mesterhármas a tartalék centertől

Két hét, két meccs, tizenkét gól a Valenciának.

február 7., 06:39

  • Futball
Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média

Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média

Hivatalosan is ő kapta a Meccs embere trófeát.

február 7., 06:29

  • Belföld
Gyermekvédelmi szakember: Az intézményekből elszökött lányok általában állapotosan térnek vissza

Gyermekvédelmi szakember: Az intézményekből elszökött lányok általában állapotosan térnek vissza

Amíg a gyám az autójában várakozik, újra elszöknek a megtalált gyerekek.

február 7., 06:22

  • Tudomány
Nukleáris fegyverrel lehetne megvédeni a Földet egy aszteroidától

Nukleáris fegyverrel lehetne megvédeni a Földet egy aszteroidától

Egy csillagász szerint el lehetne téríteni a futballpálya méretű űrsziklát.

február 7., 06:49

  • Senki többet, harmadszor
Rekorddöntésre készülnek a Bálnában

Rekorddöntésre készülnek a Bálnában

Lesz minden, mi szem-szájnak ingere.

február 7., 06:23

  • Belföld
Hamarosan megszólal Orbán Viktor

Hamarosan megszólal Orbán Viktor

A miniszterelnök többek között Rákosrendezőről is elmondja véleményét.

február 7., 06:50

  • Gazdaság
Ebben rejtőzhet Magyarország legnagyobb üzleti potenciálja, de a zombikkal le kell számolni

Ebben rejtőzhet Magyarország legnagyobb üzleti potenciálja, de a zombikkal le kell számolni

Könnyen félrecsúszhat a kormány terve, ha nem figyelnek.

február 7., 07:19

  • FOMO
Bruce Willis lánya pozitív híreket osztott meg az édesapjáról

Bruce Willis lánya pozitív híreket osztott meg az édesapjáról

Rumer Willis szerint édesapja remekül van, és jelenleg a kaliforniai tüzekkel van elfoglalva.

február 7., 06:31

  • Külföld
Repülőgép-szerencsétlenség a Fülöp-szigeteken, egy amerikai katona is meghalt

Repülőgép-szerencsétlenség a Fülöp-szigeteken, egy amerikai katona is meghalt

A balesetnek nem volt túlélője.

február 7., 08:36