Gigantikus installációk kerülnek a Dunára
Hamarosan Farkas Zsófia óriásszobrai lebegnek a folyón
![18193215 1013612642102926 4385013441385673201 o](http://kep.index.hu/1/0/1686/16864/168640/16864002_1029144_2d6584ad4bd899a0700636ba1a80b1ac_wm.jpg)
A Duna partjára folyamatosan kerülnek ki szobrok. Alig pár napja volt szó a sokaknak tetsző és sokakat felháborító harckocsicskáról, néhány hónapja pedig a Nagy Ho-ho-horgász Főkukacáról, amiért egyértelműen mindenki odavolt. Hamarosan ennél jóval nagyobb alkotások jelennek majd meg a Műegyetem előtt, ráadásul nem is parton, hanem egyenesen a vízben. Bár Kecskeméti B. Zoltán kinetikus óriásbiciklistájánál semmi nem lesz jobb a Dunán, azért jött pár ötlet a Fővárosi Önkormányzat pályázatára is. Maradjunk abban, hogy nem volt könnyű dolga a zsűrinek.
A húsz beérkezett pályaműből Farkas Zsófia szobrászművész a Nagy halak emlékezete című művét találták a legjobbnak (ez látható a nyitóképen), amit 12 millió forintból állítanak majd fel. Mégpedig június 29-én, a Duna napján, és ott is marad az egyetem előtt november 29-ig.
A további díjazott pályaműveket (mindegyik alkotója 150 ezer forintot kapott) a galériában pörgethetitek végig.
A borítóképen Farkas Zsófia Nagy halak emlékezete című, nyertes művének látványterve látható. A pályázatról pedig itt olvashattok bővebben. Érdekel mi történik Budapest közterein? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!
Rovataink a Facebookon