- Urbanista
- nemzeti múzeum
- múzeumkert
- dég
- keszthely
- kastély
- park
- tájépítészet
- év tájépítésze díj
- tér-team
- szabó gábor
Gyönyörű kastélykertekkel nyert az év tájépítésze
Idén Szabó Gábor nyerte a szakma legrangosabb díját
A budapesti Katona József Színházban adták át tegnap a tájépítészszakma egyik legfontosabb elismerését, az Év tájépítésze díjat Szabó Gábornak, a Tér-Team vezetőjének. A rangos címet három történelmi kert – a dégi és a keszthelyi Festetics-kastély parkja, valamint a pesti Múzeumkert – rekonstrukciójával nyerte el.
A verseny a korábbi évekhez hasonlóan zajlott: anonim jelölések után a megmérettetést vállaló tájépítészek közül egy szakmai zsűri választotta ki az öt legjobbat, akik azután az elmúlt három évben készült három tervükkel pályázhattak a díjra. Idén 26 jelöltből választották ki a döntősöket, akik a következők voltak.
- Czakó Márta, aki egy egészen speciális területtel, a filmes tájépítészettel foglalkozik.
- A Gardenworks (azaz Doma-Tarcsányi Judit és Kuhn András), akik debreceni munkáikkal, így a Békás-tó rekonstrukciójával és a nagyerdei stadion környezetrendezésével kerültek a döntőbe.
- Dömötör Tamás, aki nem csak tervez, például Balatonbogláron, de tájművészeti alkotótáborokat is szervez.
- Szabó Gábor, aki három történelmi kert rekonstrukciójával pályázott.
- Tatai Zsombor, aki többek közt a főváros zöldinfrastruktúra-fejlesztéseihez készített átfogó koncepciót, mint amilyen például a Rákos-patak revitalizációja.
A gálaesten azután mindegyikük mellett egy-egy újságíró mondott laudációt: Fürdős Zsanett, az Építeszforum főszerkesztő-helyettese, Götz Eszter, szakújságíró, Veiszer Alinda televíziós szerkesztő-műsorvezető (aki pár héttel ezelőttig a HírTV munkatársa volt), Zsuppán András, a Heti Válasz újságírója és én. A laudáció amúgy magyarul egy szép dicséretet jelent, bár mint arra felhívták a figyelmemet, létezik erre egy pompásan nyakatekert nyelvújítós szavunk is: érdemszózat.
A kilenctagú szakmai zsűrit idén Szikra Éva, Ormos Imre emlékérmes tájépítész vezette, akinek a nevéhez többek között a Füvészkert megújítása is kapcsolódik. A külföldi zsűritag a szlovén Zas Brezar volt, a Landezine főszerkesztője.
Az Év tájépítésze 2018-ban Szabó Gábor lett, akinek egyik most díjazott munkájáról már korábban volt szó az Urbanistán: másfél éve vele és Szende Andrással részletesen is elbeszélgettünk a Múzeumkert átalakításáról. További munkáit nem méltatnám részletesen, ugyanis róla épp én írtam és mondtam laudációt, amit hamarosan teljes terjedelmében lehozok a blogon.
Az Év junior tájépítésze díjat a zsűri döntése alapján Patka Zsuzsa Kincső kapta. A feladat az idén az etyeki városközpont környezetrendezési tanulmánytervének elkészítése volt. A város különdíját Benkő Anna Ágnes tájépítész-hallgató nyerte el.
Természetesen itt is volt közönségdíj, amit az Építészfórumon és a tajepiteszek.hu oldalon leadott szavazatok alapján Tatai Zsombornak, a BFVT Kft. munkatársának ítélt oda a nép.
A borítóképen Szabó Gábor egyik munkája, a dégi kastély kertjének részlete látható, melyről még részletesebben is szólunk majd a blogon. Aki nem akar lemaradni róla, kövesse az Urbanistát a Facebookon!
Rovataink a Facebookon