Kortárs épület, amit a nyugdíjasok is szeretnek

A cím nem valami ócska sztereotípia, hogyaszongya:

• „kortárs” = üveg, acél, beton és mindenek előtt KOCKA,
• „nyugdíjasoknak is tetszik” = mindegy, csak historizáljon.

Itt tényleg arról van szó, hogy elsősorban nyugdíjasoknak – sőt, bizonyos mértékig velük együtt – terveztek egy olyan kortárs épületet, amely nem csak a környezetével áll összhangban, de ismerve a budapesti újépítésű házak színvonalát, építészetileg is értéket képvisel. Megnéztük a most megnyílt Hegyvidéki Kulturális Szalon.

1. A helyszín

A Törpe utca 2. elég nagy figyelmet kapott az elmúlt években. Itt állt ugyanis egy historizáló épület, amelyet az önkormányzat lebontatott a környék lakóinak tiltakozása ellenére. A viták idején én is összeszedtem az érveket pró és kontra. Röviden: nem éreztem különösebben értékesnek vagy megtartandónak a házat, a hasznosítás szempontjai pedig még inkább a bontás mellett szóltak. Ha rajtam múlik, én sem hagyom meg. Ugyanakkor az ilyen esetekben mindig fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy egy közösségi tulajdonban levő épületnek a közösség ízlésének kell megfelelnie, még akkor is ha az nem egyezik az enyémmel („az én nappalim berendezésébe se kotyogjanak bele a nagyokosok, ha nekem egyszer így tetszik”).

Ennyit a múltról. A pusztuló historizáló házat lebontották, lássuk, mostani szemmel a helyszínt. A több ütemben zajló fejlesztés eredményeként egy új tér született a Kiss János altábornagy utca és a Böszörményi út kereszteződésében, az önkormányzati hivatal mellett. Bár hivatalosan nincs neve, mindenki Városháza tér néven emlegeti, még a BKK megálló nevében is ez szerepel. Ami az ütemeket illeti: az elsőben a Margaréta játszótér készült el, a másodikban maga a tér, az önkormányzat épülete mellett és előtt, a harmadikban pedig a Kulturális Szalon.

Fontos része ez utóbbi is a térnek. Egyrészt az új, Lenzsér Péter tervezte épület határozott térfalat képez, ami nélkül ugye nincsenek valódi terek. Másrészt meg is növeli, új elemekkel egészíti ki azt: ilyen a ház előtti kiülős lépcsős teraszsor, vagy az, hogy a korábbi előkert helyén folytatódik köztér. Sőt. A tér behúzódik az épület alatti „mélyföldszint” oszlopai alá, és még azon is túl: éles határ nélkül folytatódik a kávézóban és a recepciónál.

Az új ház egyik legnagyobb erőssége épp a térhasználat: sokkal jobban hasznosítja a telek adottságait, mint az elődje.

Az egyik fő támadási pont a fejlesztés ellen a parkolóhelyek hiánya volt: a környék lakói féltek, hogy a szomszédos utcákat ellepik az idelátogatók kocsijai. Egyelőre nem ez a helyzet, és a szervezők szerint ez így is marad, ami leginkább az épület célcsoportjának köszönhető.

2. A funkció

A Kulturális Szalon mostanáig egy Böszörményi úti ház földszintjén működött. Az előtte gyerekkönyvtárként használt, kislakás méretű ingatlanban az évek alatt pezsgő élet alakult ki. Ráadásul egy olyan rétegnek, amelynek nem igazán volt helye korábban társas életet élni: az idősebbeknek. A csöpp létesítményben a végén már évi 1500 rendezvényt tartottak, és vagy harminc civil szervezet működött benne a bélyeggyűjtőktől a horgolóklubon át a Szupernagyi népdalkörig, de tartottak benne senior hastáncot és gerinctréninget, meg tudományos előadásokat is.

Az óriási érdeklődés jelzi, hogy hatalmas igény van hasonló centrumokra. A XII. kerület amúgy is a főváros egyik legelöregedettebb kerülete, de valószínűleg nem csak itt lesz szükség hasonló központokra. Ismerjük a fejlett világban zajló trendeket: nem csak az utánpótlás csökken, de egyre tovább élünk, és egyre jobban kitolódik az aktív életkorunk. Mindez azt jelenti, hogy egyre jobban elöregednek a társadalmak. Na de félre a világ jövőjével, foglalkozzunk inkább a házzal.

Az új épület azért jött létre, hogy ezt a rengeteg programot és szervezetet befogadja egy olyan környezetben, ami annak a legjobban megfelel. Ez igaz a megközelítésre is: egyből a villamos-/buszmegálló mellett van. A közönség ugyanis ezzel közlekedik a szervezők szerint.

3. A külső

Amikor először megláttam a házat, az jutott eszembe, hogy jobban néz ki, mint az első látványterveken. Nekem legalábbis kifejezetten tetszett ez a sötétebb árnyalat. A téglaburkolat szépen rímel a szemben levő önkormányzat épületére, amit Henny Ferenc tervezett még 1938-ban. Ezzel egyébként az „illik, nem illik” kérdést megválaszolhatjuk: a Böszörményi úton végig a század közepi modern házak sorakoznak, ezekkel kifejezetten összhangban van Lenzsér Péter épülete.

Nagyon tetszik, hogy megtalálta a középutat: a ház összhangban van a meghatározóbb, erősebb szembe szomszédjával, de nem direktben utánozza azt. Kifejezetten jó, kortárs alkotás, megalkuvások nélkül, miközben meg tud felelni a célközönség ízlésének is.

Két bejárat is van. Van egy Törpe utca felől, a tulajdonképpeni földszinten (ez egy hagyományosabb, kertkapus, lakóház hangulatú), és egy a „Városháza tér” felől a mélyföldszinten. Biztos mindenki járt már olyan, rosszul megtervezett családi házban, ahol bár volt bejárati ajtó, mégis mindenki a garázson keresztül járt be – akkor is, ha gyalog érkezett. Na most, itt ennek mentek elébe azzal, hogy teljesen megnyitották a tér felé az épületet, és szánt szándékkal a kávézóteraszt tették főbejárattá: ide helyezték a recepciót is.Mondanánk, hogy erre néz a fő homlokzata is, de valójában nehéz eldönteni, hogy melyik is az.

Még a Böszörményi út felé néző oldal is remek, a lépcsőház hatalmas, templomablak szerű üvegfelületével.

Az az érdekes helyzet van, hogy a legtöbb ember nem valamelyik oldaláról fog találkozni a házzal, hanem a sarka felől, egyszerre látva mindkét oldalát. Talán nem tévedek, ha azt mondom, ennek tudatában komponálta meg a homlokzatot az építész, mert kifejezetten harmonikus a villamosmegálló felől nézve, ahogy a két oldal közös képet ad ki. Tulajdonképpen az alsó bejárat is a sarokra komponált.

Apropó élek! Ha már a harmincas-negyvenes évek téglaépületeiről esett szó, érdemes megemlíteni az éleken végigfutó téglajátékot. Kettesével hol egyik, hol másik irányban nyúlnak kicsit túl a felületen: apróság de gyönyörűen díszíti a házat.

4. A belső

Az egész ház a lépcsőház köré van komponálva. A térbe lógatott lámpáknak, na meg a szinte valamennyi szintet átfogó üvegfelületnek köszönhetően az egész világos, átlátható. Nagyvonalú lépés, hogy nem tették pár plusz hasznos négyzetméterért a közepébe a liftet, vagy nem vették szűkebbre az egészet. A nagyvonalúság furcsa módon egyben spórolás is: a viszonylag kis ház így úgy kaphatott egy méretéhez képest ugyancsak tágas „aulát” a recepciónál, hogy ahhoz plusz teret kellett volna beáldozni.

A termek világosak, kényelmes és funkcionálisak. Van, amelyiket kifejezetten mozgáshoz rendeztek be tükrökkel, másokat klubszobáknak alakítottak ki. Itt szintén ért egy kellemes meglepetés: egy belső kétszintes világos, tágas előadóterem is van benne, ami ráadásul egybenyitható a szomszéd teremmel is. Tartozik hozzá egy galéria is, amolyan karzatféle. A „féle” kiegészítést csak azért írtam mert valójában nem az, látni legfeljebb az első sorban állók láthatják onnan a produkciót. Inkább amolyan leválasztható klubszoba ez is. Ez azért kihagyott ziccer.

Ha valamibe bele lehet kötni a házzal kapcsolatban, akkor az amúgy pont a kilátások. Az elhelyezkedése igazi kincs: a tetőteraszról hosszában látni rá a Böszörményi útra, a végén a Magdolna-toronnyal, mintha nem is egy vár tetején, hanem csak az utca végén lenne. Nos ebbe az irányba nincs például ablaka a felső szinten található klubszobának. Ráadásul a nagyobbik tetőterasz (melyhez amúgy intelligens árnyékolástechnika is tartozik, erős szélben becsukódó napfényrolóval) csak ezen keresztül közelíthető meg. A kisebb terasznak a lépcsőház felé is lenne ajtaja, ezt azonban zárva fogják tartani, hivatalos indokkal azért, hogy ne zavarják onnan a Törpe utca lakóit – szóval csak egyetlen irodából lehet oda kimenni. Szóval kár, hogy a tetején található jóságokból kevesebben részesülnek.

Persze ezek egész apróságok ahhoz képest, hogy milyen a ház. Ráadásul az első bejárás szemléje alapján a kivitelezés is rendben van: minőségi nyílászárók, gyönyörű fenyőfa burkolatok, meleg, szerethető belső. Tele praktikus megoldásokkal: tárolószekrényekbe rejtett szellőzőcsövekkel és hasonlókkal.

Talán ennek a világos, tágas, otthonos környezetnek köszönhető, hogy a közönsége is elismerőleg nyilatkozik róla. Nem gondoltam volna, hogy épp az idősebb generációkon keresztül lehet egyszer elérni a nagyközönséget a kortárs építészethez. Szóval félre az előítéletekkel, egyszerűen tessék ilyen jó házakat tervezni!