Miért nevezik Semjén Zsolt Szíve Reptérnek Ferihegyet?

Értelmetlen a kérdés, de tavasz van, és ilyenkor az ember hajlik az irracionalitásra, virágokat szagolgat, vagy olyasmiket kérdez, hogy mi a magyarázata a Ferihegy új elnevezése körüli ámokfutásnak? A belpolitikai hadműveletek során ugyanis olyan hévvel oszlatott fel a kormány egy szürke szakemberekből álló grémiumot, mintha nem is a földrajzinév-bizottságról lenne szó, hanem egy kommunista nindzsákból álló kommandóról. Akikre véletlenül, a teakonyhában bukkant rá a szemfüles vidékfejlesztési miniszter.

Magyarázat józan ésszel persze nem adható, annyi más módja is lett volna annak, hogy áthidalják a különbséget, ami a kormány által javasolt, és a szakemberek által helyesnek tartott név között feszült. Már ha feszült ott egyáltalán valami.

Lisztferihegy

Nem mellékes tény ugyanis, hogy a bizottság nem vetette el a kormány javaslatát. Nem arról van szó, hogy Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér elnevezésre az ármánykodó tudósok a Kun Béla Internacionalista Repülőtér elnevezéssel tromfoltak volna. A kormány javaslatát egyszerűen kiegészítették még a Ferihegy szóval, de csak azért, mert a nyelvészek, ha nem is James Bond-osan izgalmas figurák, de annál realistábbak, és így tudták: átnevezhetik a repteret akár Semjén Zsolt Szíve Nemzeti Repülőtérre is, a taxit úgyis Ferihegyre kérik majd a renitens magyarok. Sőt fülkeforradalom ide vagy oda, a lakosság nem tud kibújni a bőréből, és ha nem lesz a kinn a táblán a Ferihegy szó, ezek készek majd Lisztferihegynek nevezni a nemzet repülőterét.

Még mindig az átmeneti irracionalitás hatása alatt vad gondolatkísérletbe kezdtem. Mi lenne, ha a politika mégsem banális események véletlen láncolata lenne, ahol a fontos döntések nem fénymásolón megdugott titkárnők, kisebbrendűségi érzéseket kompenzáló helyettes államtitkárok vagy a délutáni rohanásban elbénázott kopipésztelés útján nyernék el formájukat? Hanem minden meghozott törvény, megmásított rendelet, feloszlatott bizottság mögött szándék állna?

Mit akarna üzenni a kormány azzal, hogy rögtön a szavazás után feloszlatják az egész bizottságot? És ha már lendületben vannak, akkor szakmai alapon kirúgnak néhány embert a bizottsági munkájához nem is köthető munkahelyéről.

A tavasz persze nem bódított el annyira, hogy találgatásokba bonyolódjak, így egyszerűen megkérdeztem magát a minisztériumot. Karakán választ adtak. „A Magyar Köztársaság Kormánya [...] arra kérte a bizottságot, hogy 2011-től a ferihegyi repülőtér a világhírű magyar zeneszerző és zongoraművész nevét vegye fel. Mivel a 25 fős Földrajzinév-bizottság 17 tagját minisztériumok delegálják, elvárható lett volna, hogy a jelen lévő kormánytisztviselők támogassák a kormány kinyilvánított és egyértelmű kérését.”

Irracionális hevületem itt alább hagyott. És nem azért, mert ez a fajta őszinteség eddig szokatlan volt a politikában. Hagyjuk meg a sirámokat a másra amúgy is képtelen ellenzéknek. Ők majd lamentálnak azon, hogy a levél szó szerinti fordítása azt jelenti: "Mi így akartuk, és a szakembereknek ezt tudniuk kellett volna."

Lépjünk át most azon is, hogy az ilyen válasz előrevetíti az időt, amikor a minisztériumok az újságírói kérdésre 45-ös betűméretben, középre szedve annyit küldenek vissza, hogy:

CSAK

A minisztérium indoklása azért izgalmas, mert közben tudható: a bizottságnak fogalma sem volt arról, hogy nekik igazodniuk kellett volna. A nyelvészek eddig egy elfelejtett, poros szobában hozták döntéseiket, olyan szakmai magányban, hogy a botrány kitörésekor a belügyminisztériumnak egyenesen a bizottsági elnököt kellett felhívnia, hogy megtudja: mégis ki az ő emberük, akinek a fejével beszélni kell. Az elnök szavaiból az is kiolvasható volt, hogy ők ugyan nem akartak forradalmat csinálni. Ha megmondják nekik, hogy mostantól álamfőnek kell írni az államfőt, akkor talán azt is elfogadják.

Beszélni nem lehet, de röhögni talán igen

De akkor mégis, mi lehet az értelme egy szakmai testület elleni megtorlócsapásnak úgy, hogy előtte elfelejtették közölni a tagokkal a kapitulálás feltételeit?

A perek elkerülése végett hangsúlyozzuk: következtetésünk csakis fikciót eredményezhet, nem vagyunk mi olyan bátrak, hogy racionalitást tételezzünk fel a kormány döntési mechanizmusáról. A logika talaján maradva az rajzolódik ki: ha a kormány homályos, csak belső rezdülésekkel érezhető szabályok megszegéséért indít vendettát, akkor annak hatására a szakmai testületek, véleményformálók vagy bárki, aki nem szeretné, ha kirúgnák a munkahelyéről, esetleg az amatőr focicsapatból, ahol délutánonként játszik, önkéntes alapon fojtja majd el véleményét.

És mivel a sztenderdek nincsenek lefektetve, inkább erősebb öncenzúrát alkalmaz. Ki tudja, nehogy már abból legyen baj, hogy nem ment eléggé alá.

A történet szerencsére happy enddel zárul. Az új rendelet azt a gumiszabályt is beépítette, hogy a kormány által felállított új földrajzinév-bizottság elé csak a nem fontos ügyek kerülnek. A lényeges dolgok elnevezéséről a kormány saját hatáskörben dönt majd, anélkül, hogy vastag szemüveges, izgága szakemberek lihegnének a nyakába. Ha szerencsénk van, Magyarország legfontosabb hídjait, köztereit hamarosan Schmitt Pál nevezi el, ami azért nem kis elégtétel nekünk.