Judit
-2 °C
8 °C

Erőss Zsolt tovább emelkedett a szokásosnál

2013.05.23. 12:00

Erőss Zsolt a legnagyobb magyar hegymászó volt. A kijelentés nem kérdéses, ha megnézzük az eredményeit. A világ 14 nyolcezer méter feletti csúcsából megmászott tízet. Kettőre már műlábbal jutott fel, amely világviszonylatban is jelentős teljesítmény. A veszélyes Nanga Parbatot (8125 méter) pedig teljesen egyedül, háttércsapat nélkül, új úton mászta meg, ezzel kivívva Reinhold Messner elismerését is. Pedig az élő alpinistalegenda nem sok ember teljesítményén lepődik már meg. Mellesleg pedig Erőss volt a Föld legmagasabb csúcsának, a Mount Everestnek első magyar meghódítója, habár erre az eredményére ő sosem volt annyira büszke.

De Erőss Zsolt mégsem a fentiek miatt volt a legnagyobb magyar alpinista. Hanem mert ő a szó legklasszikusabb értelmében volt hegymászó. Erőss akkor is ugyanígy járta volna a hegyeket, ha a hegymászás senkit nem érdekelne rajta kívül, ha nem foglalkoznak vele a lapok, nem érdeklődnek iránta az emberek. Ez onnan tudható, hogy még akkor kezdte az egészet, amikor éppen ilyen volt a helyzet. Szülőhelyén, Erdélyben egy szűk kör furcsa szórakozása volt az alpinizmus, ahogy Magyarország sem a Himalájával volt elfoglalva, amikor 1988-ban ideköltözött.

Csak a fent és a lent létezik, és az ember egyetlen feladata a kettő közti mozgás. Ez pedig maga a teljesség.

Elhivatottságát onnan is tudom, hogy társa voltam, amikor 1999-ben kiutaztunk a Nanga Parbathoz. Nem volt pénzünk, így aztán hivatalos engedélyünk sem. Nyilvánvaló volt, hogy hiába mászik fel a csúcsra, soha nem kerülhet be a hivatalos hegymászókrónikákba. Senki nem tud majd a sikeréről. Ennek ellenére megmászta a rettegett csúcsot, majd éveken át titokban tartotta a sikert, hiszen akkor kitiltották volna Pakisztánból, és nem kerülhetett volna újabb nyolcezresek közelébe. De számára nem a hírnév volt a lényeg, hanem a mászás maga. Az a semmihez sem hasonlítható élmény, amit a magashegyek közt él át az ember, ahogy méterről méterre emelkedve kiszakad a színes és zűrzavaros világból, és belekerül egy olyan rendszerbe, amelyben egyszeriben letisztult, érthető és világos lesz minden. Nincsenek színek, csak a hó fehérje és az ég kékje. Csak a fent van és a lent, és az ember egyetlen feladata a kettő közti mozgás. Ez pedig maga a teljesség.

Nem meggondolatlan volt, vagy fanatikus, hanem elkötelezett. Elkötelezett a teljes élet iránt. Amputációhoz vezető balesete után megkérdeztem, nem értékelte-e át az életét, nem gondolja-e, hogy valami nyugodtabb hobbit kellene választania. Zsolt értetlenül nézett rám. „Azt gondolod, hogy úgy jártam a hegyeket évtizedeken át, hogy nem vettem észre, ez veszélyes? Mindig tudtam, hogy mivel jár a hegymászás. De szerinted jobb otthon ülni, és tévét nézni biztonságban?”

Erőss valóban nem értette, hogyan vonhatják kétségbe a hegymászás értelmét. Számára kétfajta élet létezett: amit az ember teljes valójában megél, fájdalmaival, nehézségeivel, légszomjával, kimerültségével, és a csúcson átélt lebegő élménnyel. És az, amelyikben az ember külső elvárásoknak megfelelő, látszatéletet él, amelyben foglalkozhat divatos dolgokkal, viselhet divatos ruhákat, csak éppen egy nem létező sorsot valósít meg. Mindig is furcsállta, hogy miért vállalják mégis ezt a félszívű életet olyan sokan.

Elkötelezettsége vezette akkor is, amikor nekiveselkedett, hogy műlábával újra megtanuljon járni. Nem panaszkodott, nem gondolta, hogy szerencsétlen lenne, nehezebb sorsú, mint kétlábon élő embertársai. Annyit látott, hogy megint előtte áll egy nagy feladat, amelyet meg kell oldania. Célja azonban nem az volt, hogy újra megtanuljon járni, hanem hogy visszamehessen a hegyek közé.

Sorsa nem a hegyekről szólt, hanem arról, hogy mindig van tovább, hogy érdemes küzdeni, hogy van remény. És mindezt hitelesebben közvetítette, mint egy délutáni szappanopera.

Ez a derű, ez a megható és naiv elhivatottság volt az, ami népszerűvé tette jóval a hegymászók körein túl. Megdöbbentem, amikor láttam, a városban járva nem csak fiatalok, sportemberek ismerik fel, hanem idős asszonyok, öregurak is szorongatják a kezét. Sorsa már nem a hegyekről szólt, hanem arról, hogy mindig van tovább, hogy érdemes küzdeni, hogy van remény. És mindezt hitelesebben közvetítette, mint egy délutáni szappanopera.

Nem manír volt csendessége, és hogy közvetlenül, türelmesen viszonyult barátaihoz, hegymászótanítványaihoz, majd később rajongóihoz is. Előadásait ezrek látogatták, mert szavaiból nem saját nagyszerűségének tudata sugárzott, hanem a szeretet aziránt, aminek él.

Nem gondolta, hogy valaha tett volna bármit, amivel a többiek fölé kerekedett volna. Egyszerűen csak élt. Tudta azt is, hogy az élethez hozzátartozik a halál, ezzel lesz kerek a történet. Így most csak annyi történt, hogy Erőss Zsolt teljessé tette életét, felmászott a hegyek közé, és tovább emelkedett a szokásosnál.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.