Katalin, Kitti
5 °C
16 °C

Bármit is mondanak, nagyon távol állunk a sajtó szabadságától

2016.10.09. 19:37

Elég sok feszültség volt (és van) a hatalom és a sajtó egy része közt az elmúlt években. Volt egy rakás ügy, ami a kedélyeket borzolta, a kormányzati reakció kb. mindig az volt a károgókra, hogy ha nem lenne sajtószabadság, akkor nem is károghatnának. Hát, pedig a sajtószabadság nem csak azt jelenti, hogy vannak még olyanok, akik azt írnak, amit akarnak. Megmutatjuk, szerintünk milyen pontokon sérül a nyilvánosság, a szabad sajtó szabad működése.

Közmédia

Ez az egyik legsúlyosabb pontja a magyar sajtó szabadságának. A közmédiának a világ normálisabb helyein közszolgálatinak, pártatlannak és kiegyensúlyozottnak kell lennie. Ez a dolga, itthon is ez lenne, törvénybe van foglalva. De ezek pont azok, amik még távolról sem valósulnak meg az elképesztő,80 milliárd forintból(néha még több is) működő magyar közmédiában. A pénz és a szakmai szempontok nem számítanak,lényegében korlátok, kontroll és szégyenérzet nélkül tolják a kormányzati propagandát. Rengeteg hajmeresztő példát tudunk mondani (tessék, itt a legfrissebb, erről a hétről), de mindent elárul, hogy a közmédiában nem születhetnek érdemi döntések egy olyan, egyértelműen fideszes ember, egy volt politikus jóváhagyása nélkül, akinek formálisan semmiféle kapcsolata nincs a közmédiával. Mindenki tud róla, irodája is volt a Kunignda utcában, mégis cinikus és pofátlan, az egész viszonyt tagadó válaszok születnek, amikor ezt valaki hivatalosan is megkérdezi, szóvá teszi. Vicc.

Állami hirdetések

Az nem egy normális sajtópiac, ahol az állam ész nélkül, szimpátia és haveri alapon költi az adófizetők pénzét. És rengeteg pénzről van ám szó. Súlyos adóforintokból olyan, haveri és a hatalomhoz egyértelműen lojális emberek szerkesztőségeit tömik pénzzel, akik enélkül valószínűleg fél évig se tudnának működni. Mert nem lenne igény rájuk - a Népszabadság megszüntetésekor is némileg tévesen hangoztatott - piaci alapon. Jogilag valószínűleg védhető a helyzet, de józan paraszti ésszel elsőként a hűtlen kezelés ugrik be minden olyan embernek, aki kicsit is érzékeny arra, hogy hatékonyan költik-e el az adóját. Mert az még talán elfogadható lenne, hogy az államnak vannak üzenetei, amiket a néphez el akar juttatni, de ha ezt nem hatékonysági, hanem mutyialapon teszik, akkor ott bizony nem stimmelnek a dolgok. Lefordítva: olyan lapokat teletömni állami hirdetésekkel, amiket amúgy nem olvas senki, nem túl felelős pénzköltés.

Nyílt beavatkozások

A Népszabadság megszűnése a legutóbbi példája annak, hogy az állam vagy az ahhoz kötődő szereplők (ebben az esetben mondjuk épp sunyin) beavatkoznak a sajtópiac működésébe. Láttunk korábban is hasonlókat, gátlás nélkül, ha kell, törvényi eszközökkel formálják a kedvükre a piacot (lásd: reklámadó). A közmédiát már említettük, de szinte észrevétlenül és mindenféle felhördülés nélkül lett állami az addig második kereskedelmi tévé, a TV2. Melyik normálisabb országban képzelhető el, hogy egy kormánybiztos (!) állami pénzből (!!) megvegyen egy addig piaci alapon működő televíziót? Ahova aztán a már említett hirdetések formájában további állami pénzeket öntenek, és ahol a közmédiához hasonlóan minden szakmai szabályt felülírva szerkesztik a közéleti adásokat. Nonszensz.

Hol képzelhető el az, hogy egy befolyásos és kritikus, sokakat elérő portált olyan helyzetbe hozzanak, hogy feláll az egész szerkesztőség, és ahol aztán szintén a kormányzati hátszél irányítsa a szerkesztést? Az milyen sajtószabadság, ahol törvényeket szabnak a kormánynak nem szimpatikus, független tévétársaság megszívatására? Aki nem érzi ezekben a sajtó, a piac és a nyilvánosság sérülését, annak tényleg Oroszországban a helye.

Szelektálás

De beszélhetünk-e normálisan működős nyilvánosságról ott, ahol a miniszterelnök 6 éve nem adott olyan helyre interjút, ahol keményebb kérdéseket kaphatna? Milyen hely az, ahol a ritkán tartott miniszterelnöki sajtótájékoztatón a limitált számú kérdések jelentős részét olyan újságírók kapják, akiktől nem várható kényelmetlen kérdés? Tessék megnézni bármelyik, a Parlamentben forgatott videónkat (például ezt), ahol a kormánypárti képviselők szó szerint menekülnek a kérdések elől, és ha mégis sikerül őket elkapni, akkor általában csak a fejünket fogjuk, mert értelmes válaszok, magyarázatok elvétve jönnek. És az micsoda, amikor a kormánypárt frakcióvezetőjeteljesen nevetséges és nehezen követhető gondolatmenetben fejtegeti, hogy ő egy adott témában tart sajtótájékoztatót, és ott nem lehet (!) más témában kérdezni. Tényleg ez az a fene nagy sajtószabadság, amivel még kérkednek is?

Mi a probléma?

A már említett példák a kormány gondolkodásában mind kizárólag hatalomtechnikai lépések és szükségszerűségek. Olyan, mint a választókörzetek átírása, vagy a választási bizottság működtetése. Arról szól, hogy nekik jó legyen. Az a céljuk, hogy hatalmon maradjanak, és azt gondolják, a korábban kapott választói felhatalmazás elég alapot is ad az ilyen döntések meghozásához. (Hisz, gondolják és néha mondják is, ha nem tetszett volna a választóknak például a közmédia teljes kiherélése és pártszolgálatba állítása, akkor nem nyertek volna újra 2014-ben.) Gyakori védekezés, hogy korábban is ez volt. Elárulom, az is siralmas volt, de közel sem volt ennyire súlyos és aggasztó. Az állami pénzek (messze nem ekkora nagyságrendben) akkor is valamennyire irányítottan mentek, de jutott Simicska érdekeltségeinek is, és szerkesztőségeket nem lehetetlenítettek el, nyeltek be vagy számoltak fel pártszimpátia alapján. A Hír tévé, ha akart és tudott, meg tudott élni, sőt. Ugyanez igaz az összes többi, akkori ellenzéki helyre. 

A nagy elérésű szerkesztőségek közül, amit lehetett, bekebeleztek, az ő embereik ülnek a közmédiában, a második számú kereskedelmi tévében, az egyik jelentős látogatottságú portál élén. És, igen, könnyű azt mondani, hogy végül is mindenki azt ír, amit akar, mi itt a probléma?. Az a probléma, hogy egyre kevesebb olyan hely marad, ahol ezt megtehetik. És ha a piac döntene ezekről a helyekről és dolgokról, akkor nem is lenne semmi gond. De nem a piac dönt. Vagy ha igen, akkor az a piac, amit a hatalom mozgat. És ez bizony elképesztően távol áll a sajtószabadságtól.