Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Ferencet mindenki bántja. Még le is megalománozták. Pedig jót akar szegény, és nem is pusztán magának és kedves családjának, de a haza és a magyarság szinte egészének. Kivéve a fideszeseket. A Fidesz nem érdemli meg, ugyanis populista, és tojik a demokratikus minimumra, ezért ki van zárva a köztársaságból. Annyi baj legyen, a szocialisták a nemzetből vannak kizárva, úgyhogy kvittek ezek nagyjából.
A lényeg, hogy végre megtudtuk, mivel foglalkozott a miniszterelnök egész januárban, amikor természetes késztetései ellenére alig szerepelt a nyilvánosság előtt, és a blogbejegyzések vonalán is önmegtartóztatott. A miniszterelnök alapvetést írt. Sokan mondják, a Szembenézés című dolgozat, amelynek hála, valószínűsíthetően teljesült a Népszabadság negyedéves hirdetési bevételterve, halálosan unalmas, és egyáltalán nem tartalmaz új elemeket.
Szerintem ez nem igaz. Egész csomó érdekes van benne, még ha – finoman szólva – nem is könnyű olvasmány. A bibói gondolatok sokaságán túl jutott bele például Márai Sándor-idézet is, akinek munkásságára eddig jobboldali gondolkodók támaszkodtak főként. Továbbá a miniszterelnök megpróbálkozott a képes beszéddel – saját pályáján szeretné legyőzni Orbán Viktort –, igaz, a szövőszékes szimbólumrendszert nem sikerült perfektül kidolgoznia.
Aztán felsorolta az összes lehetséges őst, Kossuth Lajostól Ady Endrén át Nagy Imréig, sőt legendás őszödi beszédével, illetve Kádár Jánossal is szembenézett. Szerencséje, hogy idáig már aligha jutott el az MSZP törzsszavazóinak többsége, mert biztosan mérgesek lennének.
Elkezdődött tehát a szervezett és tervszerű reformmegmagyarázás. Márpedig ebben Ferenc jó teljesítményt tudhat nyújtani. Az eszközei meglesznek. Lám, Friderikusz Sándortól máris kapott ötször egy órát. Kap másoktól is. Ennél erőteljesebb, dinamikusabb tematizálási akciósorozat még nem volt soha. Minden esély adott arra, hogy közös erőfeszítések révén – be kell vonni az értelmiséget és a sajtót is, a legbefolyásosabb lapok vezetőit és vezető publicistáit, nyilván – rokonszenvessé fényezzék törekvéseit. Ferenc jön majd föl, mint a pinty.
Az ősz elmúlt. Várni kellett, nem lehetett lendületeskedni, amíg az volt napirenden, muszáj-e mennie, vagy maradhat. A forradalom lecsengett, a radikálisokon kívül senkit sem érdekel a hőbörgés. Nem kizárt, hogy márciusban újra kezdik, ám az a legkevésbé sem a szocialistáknak, sokkal inkább az ellenzéknek árthat. Orbán Viktor is hiába szónokol bukott reformokról, új többségről meg arról, hogy föl a mélyből, aki magyar – ilyen hangulat ebben a medencében nincs. 2007 januárjában már simán lehet Európa erős és befolyásos országáról vizionálni.
Persze szoktunk olyat gondolni, hogy ami látszik, az minden, csak nem reform. És azt is, hogy bármibe kezdjen, az úgyis megbukik a lassan mozduló, lusta szocialistákon, vagy ha rajtuk még nem, az apparatcsikokon feltétlenül. Hiszen az apparátusnak – sarkítva – az önmaga felszámolására vonatkozó tervek részleteit kellene kidolgoznia és végrehajtania. Nehéz elvárni, hogy lelkesen és dalolva tegye.
Előbb-utóbb kiderül, mire mennek egymással. Egyvalami azonban egészen biztos: a miniszterelnök észbontóan elszánt. Oka van rá.
Ferenc a 90-es évek vége felé kezdett el modern, európai értelemben vett baloldali cikkeket publikálni a Népszabadságban. Aki tudott olvasni, kitalálhatta: ez az ember miniszterelnök akar lenni. Most itt az újabb cikk. Sokkal hosszabb, mint egykor bármelyik. Muszáj is annak lennie, elvégre miniszterelnöknek maradni maximum a minimálprogram. Ferenc már nem is valami nyamvadt államférfi szeretne lenni. Hanem egy korszak névadója. Vagy legalább tragikus hős. Még akkor is, ha gyakran szimplán pojácának tűnik.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
