Hé, paraszt!

Egy hosszan húzódó telér mentén tapogatózom vissza, bár a tapogatózás nem igaz, mert pontosan tudom, hova tartok. A hosszan húzódó telér az az ügysorozat és kezelése, amelyben egyes képviselők merészen előrántják farzsebből a mentelmi jogot, és padlógázzal átugratnak a közlekedési rendőr feje fölött, bele se szarnak a szondába, nemhogy megfújják, oda parkolnak, ahova nekik tetszik, és még meg is magyarázzák.

Úgy magyarázza meg például Filló Pál nemzetatya az Origón, hogy „még ha sokszor azt is mondják, hogy a képviselőknek milyen jó dolguk van, azért nagyon sok helyen és nagyon sok feladatnak eleget kell tennünk, és ezek a feladatok az esetek kilencven százalékában olyanok, hogy időre kellene odaérni".

Ja, az más. Ellentétben az ország népével, amelynek az esetek maximum öt százalékában kell sietnie, és kifejezetten élvezetből közlekedik, a közismerten fontos Filló Pál nélkül megállna az élet, Atlasza ő a hazának. Nem egy szimpla tanár vagy mérnök vagy orvos, hanem a nemzet tanára, a jövő mérnöke és a haza orvosa. Nem, optikai csalódás csak az a látszat, hogy nagyobb baj lenne, ha egy óvónő vagy egy villamosvezető késne el a munkából. Az lenne a borzasztó, ha Filló Pál elkésne.

Csatlakozik hozzá Rubovszky György képviselő. Az ő neve is nyilván ismerősen cseng minden magyarnak, mert annyira fontos, annyival fontosabb minden más magyarnál. Így beszél: „Tisztelettel, aki a Belvárosban jár, tudja azt, hogy már ezek közé a parkolást megakadályozó babák közé is bemásznak az autók, mert egyszerűen nem lehet letenni az autókat. Tehát ezek kényszerhelyzetek, és nem hiszem, hogy az országgyűlési képviselő azért tette oda a kocsiját, mert bosszantani akarja a köznépet.”

Kimondta. Szóval köznép. A büdös paraszt, akinek a képviselővel ellentétben egyáltalán nincsenek parkolási gondjai, mégis bemászik a babák közé. Ha jól értem, épp fordított a helyzet, az őt megválasztó köznép bosszantja a méltóságos urat. Az ideális szabályzat az lenne, hogy a szenátor urak megkülönböztető jelzéssel közlekednének, és ott állnának meg, ahol nekik jólesik.

A vezérkarok egymást licitálják túl az egyenlősítésben, a Fidesz kizárással fenyegeti az ilyesfajta dzsentriallűrt, és maga a belügyminiszter rázza pici öklét az úri lócsiszárok felé. Pedig ez farkincája a jéghegynek, csak épp túlságosan szemléletes. Nem az első jele annak, hogy az árok kiépült nemcsak jobb-bal irányban, hanem arra merőlegesen, egy furcsa bizánci arisztokrácia – ugyanennek a kommunista inkarnációját nevezte új osztálynak Milovan Gyilasz – és a köznép között. Ami persze nem akadályozza meg a köznépet, hogy válasszon magának földesurat, és bandériumokba szerveződve óbégasson.

Még az is lehet, hogy így van ez jól, mert ha a köznép ezt abbahagyja, akkor nekilát felborogatni a tilosban parkoló urak kocsijait, aztán a villamost meg az illemet, és kész az ellenforradalom. A status quohoz viszont hozzátartozik még az is, hogy a köznép magamagában, az ő egyszerű nyelvén a képviselő urak kurva anyját emlegeti cifrán, amit ezennel átadok, hogy tudjanak róla.