Kik a felelősök azért, ami a BKV-nál zajlik?

Az elmúlt két hét eseményei rávilágítottak arra, hogy milyen pénzszórás folyik a BKV-nál 2006 óta. A közpénzek elherdálása, a sokmilliárd forintért megkötött értelmetlen és céltalan, sokszor egészen nevetséges tárgyban született tanácsadói szerződések, a mutyibusz-tender és most a százmilliós végkielégítések félreérthetetlenül mutatták meg, hogy a BKV egyesek számára inkább pénzkifizető-helyként működik, nem közszolgáltató tömegközlekedési társaságként.

Az elmúlt napokban sokan joggal teszik fel a kérdést: ki felelős mindezért?

Álláspontom szerint a felelősség négyfelé oszlik meg.

A BKV menedzsmentjeinek, vezetőinek felelőssége nyilvánvaló. A mutyibusz-tenderbe belebukott Antal Attila vezérigazgató, a végkielégítéseket aláíró és a humánügyi igazgató továbbdolgozását jóváhagyó Balogh Zsolt felelőssége távozásukkal nyilvánvalóvá vált, de az az általuk jegyzett kétmilliárdos, a BKV-nak semmilyen hasznot nem hozó AAM tanácsadói szerződés is az aláírók közvetlen felelősségébe tartozik. Ahogy az azóta aláírt számtalan, sokszor átlátszóan felesleges tanácsadói szerződés, és a máig tisztázatlan off-shore ügyletek is. De a menedzsmentek felelőssége talán mindenki számára eddig is a legnyilvánvalóbb volt.

Fel kell vetni a BKV igazgatóságának szerepét is. Egy normálisan működő vállalatnál az igazgatóság valós felügyeleti és irányító szerepet tölt be, a BKV-nál azonban inkább csak az előterjesztésekre sűrűn bológató, kirakati szerepe van a testületnek. Gondoljunk csak bele: hányszor hallunk a nyilvánosság előtt a BKV legnagyobb hatáskörrel rendelkező és a cég számos jelentős döntését formálisan meghozó igazgatóságról, vagy annak elnökéről, Tótfalusi Györgyről? Joggal vethető fel a kérdés: ellátja ez a testület egyáltalán a feladatát?

Mind a végkielégítések, mind a tanácsadói szerződések ügyében megkerülhetetlen az igazgatóság felelősségének felvetése. Hogy lehet az, hogy a BKV irányításáért felelős szervezet nem szabott felső plafont a vezetők fizetéseinek, mindenféle indok nélkül jutalom címén kiszivatyúzott tízmillióknak és a százmilliós végkielégítéseknek, titoktartási pénzeknek? A BKV igazgatósága irányító testületként felelős azért, hogy a cég menedzsmentje szabadon köthetett ilyen szerződéseket, melyekről most utólag erőlködve próbálják bebizonyítani, hogy munkajogilag jogszerűek voltak. Még ha az is volt némelyik (bár számos kétely merül fel ezzel kapcsolatban), a tulajdonost képviselő és a közpénzek felett őrködni hivatott igazgatóságnak lett volna feladata határt szabni mindennek, ezt pedig elmulasztotta. Egy magáncégnél nem azért nem történik ilyesmi, nem azért nem fizet ki a vezérigazgató százmilliót a humánigazgatónak, mert ne tudná kimagyarázni azt, hogy munkajogilag jogszerű volt. Hanem azért, mert a tulajdonos érdekeivel ez ellenkezne és az igazgatóság ezt nem engedi meg vagy hagyja jóvá, sőt, már eleve világosan lefektetett szabályok szorítják keretek közé az ilyen juttatásokat. Mindez a BKV-nál hiányzik, az igazgatóság elmulasztotta az ilyen szabályok megalkotását. Ráadásul, tekintetbe véve azt is, hogy itt a közpénzt szórják, még súlyosabb a felelősség, amely ezügyben a tulajdonos Fővárosi Önkormányzatra és a tulajdonost képviselő igazgatóságra hárul.

A BKV Felügyelő Bizottságának felelősségét az elmúlt napokban többen is felvetették. A felvetésnek van helye és alapja. A BKV Felügyelő Bizottságában, melynek magam is tagja vagyok, számos alkalommal merült fel a fenti ügyek (tanácsadói szerződések, végkielégítések) kapcsán, hogy a testületnek nem a sajtóhírek után kéne szaladnia, hanem meg kellene előznie a pénzszórást a közlekedési vállalatnál. Sajnos, a testület többsége, élén Székely Gábor elnökkel minden ilyen szándéknak útját állta. A kilenc tagú Felügyelő Bizottságba három tagot a BKV munkavállalói delegálnak, négyen pedig a várost vezető koalíció ismert fővárosi politikusai. Az FB többségi, erőből meghozott döntésekkel akadályozta meg a kiszivárgott ügyek alapos kivizsgálását, többek között elutasítva, hogy a testület tagjai betekinthessenek a tanácsadói szerződések dokumentumaiba. Leszavazták azt a javaslatot is, mely arra vonatkozott, hogy a vezetői munkaszerződéseket az FB megismerhesse. Legutóbb az FB többsége azt a javaslatomat is elutasította, mely Szalainé Szilágyi Eleonóra végkielégítésének visszaszerzésére, a tárgyalásos út sikertelensége esetén az ügy jogi útra terelésére vonatkozott. A felelősök keresése mellett véleményem szerint ugyanis mindent meg kell tenni azért, hogy a törvényi előírásokon túl kifizetett súlyos százmilliókat a BKV visszaszerezze. Különösen igaz ez a jogilag is kifogásolható esetekre: például a végkielégítése után tovább dolgozó, egyébként nyugdíjra jogosult, de 96 millióval távozó humánigazgató, vagy épp az egy év munkaviszony és tízmilliós jutalom után további 40 millió végkielégítéssel távozó stratégiai igazgató esetére.

Sajnálatos, hogy az FB tagjainak egy része nemcsak ellenőrzési kötelezettségét mulasztja el, hanem a közpénzek visszaszerzésében sem működnek közre. Külön pikáns, hogy a Felügyelő Bizottság három tagja a BKV felett tulajdonosi jogokat gyakorló közgyűlési szakbizottságnak is tagja, sőt, Székely Gábor a Gazdasági Bizottság alelnöke. Így tehát minden olyan nyilatkozat egyszerű mellébeszélés, mely arról szól, hogy a Fővárosi Önkormányzat tulajdonosként nem tudott a BKV-nál zajló folyamatokról. A helyzet egész más: a menedzsment, az igazgatóság és az FB mellett a Fővárosi Önkormányzat és annak vezetői is felelősek a BKV-ból kiszórt milliárdokért. A Főváros nem viselkedik jó gazdaként, nem felügyeli tulajdonosként a BKV-t. Sem Demszky Gábor főpolgármester, sem Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes, sem a közgyűlési szakbizottság nem állta útját a BKV-nál zajló pazarlásnak, a rendre kirobbanó botrányokat pedig a közvélemény felé mindig újabb és újabb vizsgálatokkal altatták el, melyeket aztán hetekkel később a Felügyelő Bizottság többsége a fontos részletek megismerése előtt elfojtott, ahogy ez a mutyibusz-tendernél és az AAM-ügynél is történt.

A Főváros hagyta, sőt, sokszor kifejezetten bátorította a BKV-nál elszabaduló folyamatokat, a mindenki számára világosan látható korrupciót, hiszen semmilyen intézkedés nem történt, amikor a BKV egyes vezetői (a Hagyó Miklóshoz egyébként köztudottan közel álló Balogh Zsolt vagy Regőczi Miklós) nyíltan megszegték és megtagadták a Felügyelő Bizottság határozatainak végrehajtását, amit egyébként az FB akkoriban határozatban is kimondott. 2008-ban a Főváros egyik vezetője sem mondta azt, hogy a tulajdonos érdekében és a törvény szerinti feladata alapján ellenőrző szervezetet, a Felügyelő Bizottságot a BKV-vezetés nem nézheti hülyének, a határozatait nem tagadhatja meg, az információkat nem hallgathatja el. A Felügyelő Bizottságban ott ülő fővárosi képviselők, köztük Székely Gábor pedig nem tették szóvá néhány nappal később, amikor egy másik székben tulajdonosként ültek, hogy a BKV vezetése nem tehet meg bármit, hisz nem a saját tulajdonú kft-jüket vezetik. Nem csoda, hogy ilyen bátorítás, a tulajdonosi kontroll teljes hiánya mellett ezek a BKV-vezetők akkor megkötötték a most kiszivárgott munkaszerződéseket, megállapodásokat. Érdemes elgondolkodni: vajon egy magáncég tulajdonosa mennyi ideig hagyta volna helyén azt a menedzsmentet, amelyik megszegi a felügyelő bizottság döntéseit és megtagadja a dokumentumok kiadását?

A hal tehát a fejétől bűzlik. Ha a Fővárosi Önkormányzat nem látja el a tulajdonosi feladatait, nem őrködik a közpénzek felett, akkor nincs mit csodálkozni azon (bár megérteni és elfogadni akkor sem szabad), hogy a cég menedzsmentje két kézzel szórja a pénzt, az igazgatóság nem szab ennek határt, a felügyelő bizottság többsége pedig minden tisztázási szándékot elfojt. Ezzel együtt, mind a BKV igazgatóságának, mind a BKV Felügyelő Bizottságában az ügyek tisztázását akadályozóknak, mind a gyanús tanácsadói szerződéseket és erkölcstelen munkaszerződéseket aláíróknak a felelősségét fel lehet és fel is kell vetni.

De ez nem elég. A BKV nem engedheti meg magának, hogy miközben az alaptevékenységére nem jut pénz, a rozzant buszok naponta háromszázszor robbannak le, sokszor kisebb-nagyobb alkatrészek hiánya miatt, és számos szolgáltatásfejlesztési lépésre nincsen néhány tízmillió forint (például a jegyrendszer vagy az utastájékoztatás fejlesztésére), akkor számilliókat és milliárdokat szórjanak ki az ablakon. Ugyanez egyébként igaz a többi tömegközlekedési vállalatra is, különösen a pénzszórásáról méltán hírhedt MÁV-ra.

A csapokat tehát el kell zárni. Ennek érdekében az alábbi, 5 pontból álló korrupció- és pénzszórásellenes javaslatcsomagot nyújtom be, és javaslom elfogadásra a BKV Felügyelő Bizottságának következő, augusztus 17-i ülésén:

1. A BKV-nál szigorú plafont kell szabni a tanácsadói szerződéseknek! Csakis indokolt esetben, a nyilvánosság tájékoztatása mellett és éves szinten szigorúan korlátozott anyagi keretben legyen lehetséges tanácsadókat igénybe venni.
2. Plafont kell szabni az aránytalan, sokmilliós béreknek és ad hoc módon kiutalt tízmilliós vezetői jutalmaknak.
3. A munkaszerződések módosításával meg kell szüntetni a jogszabályokban előírtakon túl kifizetendő vezetői végkielégítéseket, el kell törölni a közszolgáltató vállalatnál magyarázhatatlan titoktartási pénzeket, az ingyenesen átadott személygépkocsikat és a további hasonlóan etikátlan juttatásokat. A BKV vezetőit ki kell vonni a Kollektív Szerződés hatálya alól. Felülvizsgálandó a határozott idejű vezetői munkaszerződések szükségessége.
4. A BKV igazgatóságának átfogó és részletes szabályozást kell alkotnia és bevezetnie a vezetői munkaszerződések vonatkozásában. Minden olyan hivatalban lévő BKV vezetőnek, aki nem fogadja el magára nézve a fenti változtatásokat, álláspontom szerint haladéktalanul távoznia kell a közlekedési vállalattól.
5. Helyre kell állítani a Felügyelő Bizottság ellenőrző szerepét. Mind a munkaszerződések, mind egyéb, megbízási és vállalkozási szerződések esetében, meghatározott értékhatárok felett (melyek szerződéstípusonként változóak, hisz a vágánybeszerzésé nyilván eltér a tanácsadói szerződések indokolt értékhatárától), biztosítani kell a Felügyelő Bizottság kötelező tájékoztatását. Meghatározott magasabb értékhatárok felett a testület kötelező beleegyező határozatának meglétét kell előírni.

A fenti öt kérdésben a Felügyelő Bizottság – ha meghozza támogató határozatát – akkor is csupán javaslattételre jogosult. A változások hatályba lépéséhez a tulajdonos Főváros, valamint a BKV vezérigazgatójának és a BKV igazgatóságának döntése szükséges. Ha a fenti, pontokba szedett javaslatok a felsorolt szereplők támogatását elnyerik, legalább a jövőre nézve sikerülhet megfékezni a pénzpazarlást és a korrupciót. Ha a javaslatok elbuknak, akkor végre egyértelművé és világossá válhat: kik azok, akik akadályozzák a közpénzek elköltésének átláthatóságát, kik állják útját a BKV-nál zajló féktelen pénzszórás megakadályozásának.

Budapest, 2009. augusztus 7.

A szerző a BKV Zrt. Felügyelő Bizottságának tagja, a VEKE (Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület) szóvivője