Valaki le akarja nyúlni a borászok pénzét

A Magyar Bormarketing Nonprofit Kft. – lánykori nevén: Magyar Bormarketing Kht. – létrejöttét heves viták, furfangok, helyezkedések előzték meg. Hosszú ideig tartott, amíg elkezdhetett működni, aztán pedig nem dolgozhatott sokáig. A kft. munkatársai hónapok óta nem kapnak fizetést, jó ideje fontolgatták, hogy feladják, végül néhány nappal ezelőtt megtették. A dolgokról senki sem nyilatkozik érdemben, mindenki kivár. Van, aki azért, mert hátha helyre lehet még billenteni azt, ami kizökkent. Van, aki azért, mert úgy sejti, jól jöhet ki a zűrzavarból. Van, aki csak figyel, van, aki kavar.

2005 környékén vetődött fel, hogy a bor jövedéki adójának megszüntetésével egyidejűleg szerkesszék bele a bortörvénybe a forgalomba hozatali járulék fogalmát. Ennek összege 8 forintot tett ki literenként, és az volt a koncepció, hogy a befolyni remélt százmilliók hatvan százaléka felett a borágazat szereplői által létrehozandó marketingszervezet rendelkezzen, míg negyven százalékát minőség-ellenőrzésre használhassa az Országos Borminősítő Intézet. A csaták haladéktalanul elkezdődtek, alakulásukról és aktuális állásukról többször beszámoltunk. 2005 végén úgy nézett ki, a megfelelő törvény megalkotása késik, 2006 februárjában Gráf minisztert is bevonták az FVM-apparátussal folytatott küzdelembe, az év áprilisának elején átmenetileg lekerült a napirendről a kérdés, néhány héttel később nyílt színen ugrott egymásnak a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és Az Agrár Marketing Centrum, szeptemberben rendeződni látszottak a dolgok.

A törvénymódosítást 2007 tavaszán végül elfogadták, augusztusban jelent meg hozzá a rendelet, novemberben már arról egyezkedtek, kik kerüljenek döntési helyzetbe a pénzosztáskor. Aztán tavaly nyáron elkezdődhetett a munka. A csapatnak valamivel több mint egy év jutott arra, hogy kihozzon ezt-azt a lehetőségekből. Hogy jól csinálta-e, amit ennyi idő alatt csinálhatott, mellékszál, de mindjárt kitérek arra is.

Az általam ismert borászok az elejétől azt szerették volna, ha az ő pénzüket ők oszthatják újra, és nem kell keresztülfolyatni a forrásokat központi költségvetési intézményen. Az agrártárca ebbe nem volt hajlandó belemenni. Részben az Európai Unióra hivatkozva azt állították, közhasznú társaság nem diszponálhat járulékként beszedett pénzek felett. Ezért került a képbe az Agrár Marketing Centrum, ám azt határozottan ígérték, a beérkező bevételeket lényegében azonnal, akadálymentesen továbbítják a címzetteknek.

Mindez 2009 őszéig többé-kevésbé meg is történt. Ám a közlekedés most leállt. A pénzek bemennek, és ott maradnak a minisztériumban. Nyilatkozók és nyilatkozatok híján pontosan nem tudni, miért. Azért-e, mert a költségvetésnek minden fillérre szüksége van, vagy azért, mert az eddigi továbbítási módok valamiért mégsem EU-, FVM- vagy kormánykompatíbilisak. Hallani olyat, a minisztérium részéről felvetették, közbeszerzés keretében pályázzanak a borászok a saját pénzükért. Arról nincs információ, mi van, ha mások is pályáznak. Arról sincs, mi legyen addig, amíg egy ilyen eljárás esetleg jövő tavasszal lezárul. Fél éven át miből gazdálkodjonak a marketingesek? Egyszóval, nincs konkrétum semmiről, csak annyi biztos, a csapokat elzárták.

Ha nem változik semmi gyorsan, összeomlik minden, ami eddig felépült. Kell-e majd sírni utána, vagy hadd vesszen?

A Magyar Bormarketing Nonprofit Kft. munkásságát gyakran érte kritika az elmúlt 15 hónapban, a bírálatok különösen az utóbbi hetekben erősödtek fel. A kisebb, kevésbé szem előtt lévő termelők sokszor jelezték, bár éppolyan befizetők, mint a nagyok, velük mégsem számolnak, az ő boraikat nem viszik bemutatókra. A publikum vájtszemű részének nem tetszett a színes logó, drágának találták a fröccsünnepet, még kevésbé kedvelték a celebesített belföldi kampányt, gerjesztett minibotrányt kavart a külföldi boros WSET-tanfolyam támogatása, és tényleg elég vacak a mainstream bulvártévéműsor is. Nem képezheti vita tárgyát, hogy bőven ment ki pénz abszolút butaságokra, feleslegesen. Egy példa: borivókat nyilván nem fizetős kurzusokon kell előállítani. Mégis: külföldi bemutatók és belföldi programok is akadtak bőven, Stockholmtól Londonon át a Városház térig, amelyek értelme nem megkérdőjelezhető.

Hogy a jó bornak kell cégér, az vitathatatlan. A nemzetközi borvilág legnagyobb sztárországai, az ausztrálok és a chileiek nagyságrendekkel többet költenek. Hogy a cégért nem amatőröknek kell elkészíteniük, hanem profiknak, megint igaz. Jelen esetben nem borászoknak, nem a régi ágazati struktúra bármely szereplőjének, nem az FVM ravasz államtitkárának. Hanem olyanoknak, akik ehhez értenek.

Olyan nincs, hogy minden tüstént tökéletesen megy. Gond akkor van, ha a bormarketingesek kezdeti kisebb hibáit nagyobbak követik később. Nem állítom, hogy a csapat hibátlan. De azt igen, hogy egyfelől védhetetlen ügyeik eddig nem voltak, mésfelől meg nem kaptak elég időt ahhoz, hogy bebizonyítsák, rátermettek-e, vagy dilettánsok.

A tulajdonosok közül mostanában ül össze a Magyar Bor Akadémia, hamarosan tanácskozik a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa. Előbb-utóbb talán feloldják a némasági fogadalmat. Csendet kérni és a kérésnek engedelmeskedni óriási hiba. Aki hallgat, azzal bármit meg lehet csinálni.