A blogolók véleménye

A „November mondata” versenyben Matolcsy György történelmi, kiszerződős szózata mögött második helyet sikerült megcsípnie a mindig eredeti és csillogóan szellemes Szijjártó Péternek, aki a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában azt találta mondani, hogy „ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, nem a blogolók véleményével kell számolnia”.

A mondat címzettje egyébként Török Gábor volt, de nagyjából minden blogger magára vette, nem véletlenül. Kihallotta belőle nyilván a polelit buta gőgjét, a primkó zemberekezés gyökérpopulista disszonanciáit, no, meg azt az erősen múlt századi társadalom- és médiapercepciót, amivel már ciki lenne kiállni bárhol a hanyatló művelt nyugati világban, ahol nem fúj ennyire erősen a kibaszott keleti szél.

Szijjártó mondata pontosan jelezte azt az értetlenséget, ami a nyugdíjeinstand utáni reakciókat követte a legmagasabb kormányzati körökben. Konkrét nyilatkozatok és a bőségesen ömlő háttérinformációk is arra utalnak, hogy a sztratoszféra ritkás levegőjébe emelkedett topvezetés nem érti, mi zajlik odalenn. Képtelen elszakadni a maga 98-ban megdermedt társadalomképétől, miszerint aki nincs velük, az tőről metszett kommer vagy liberálszadista, és azt aztán meg végképp nem tudja elképzelni, hogy például vannak konzervatív, jobboldali emberek, akik bármennyire is szeretnék, képtelenek bevenni a nyugdíjmentés nagyon harmatosra sikerült maszlagát, semmilyen hatással sincsen rájuk a pártsajtó, sőt nyíltan vallják azt a népellensége-kommer felfogást, miszerint a magánvagyonuk el lett lopva.

Egyébként nem ellopva lett, és nem úgy – ha csak nem közelítünk valami ultralibetárius fölfogásban, és akkor maga az adó is lopás –, és lehetett volna sokkal okosabban érvelni, de a magán-nyugdíjpénztári megtakarítás, akár mit is mond Rogán Antal, bizony magánvagyon, törvények rendelkeztek erről. A törvényeket meg lehet változtatni ugyan, sőt el lehet küldeni parízerért a törvények körül őrködő Alkotmánybíróságot is, de azért így utólag azt állítani, hogy ez a pénz nem is volt – sehogyan sem elegáns.

Még egyszer: lehet érvelni a magánnyugdíjpénzek ideiglenes kisajátítása, az állami rendszerbe való visszatérítés mellett, az állam szorult helyzetében nyúlhat radikális eszközhöz (kérdés, mikor tekintjük elég szorultnak a helyzetet), de ilyen brutálisan lenyúlni, és ilyen arrogánsan előadni a nyilvánvaló hazugságot – hát, nem tűnik nagyon kiérlelt politikának.

A nyugdíjmentés a hagyományosan kelet-európaias (tehát kritikus állapotú) jogbiztonságot ássa alá még jobban, már ha lehet még ásni valamit a szocik botrányos nyolc éve után. Ez nagyobb kár, mélyebb, rombolóbb, mint bármilyen költségvetési megszorítás lehetne. Morális kár; a rendszer lényegét érinti. A polgár nem nagyon ért semmit, csak azt érzi, hogy szívatva van, és az állam vele bármit bármikor megtehet.

A két hete zajló vitába csak a napokban kapcsolódott be maga a miniszterelnök, és próbálja menteni, ami még menthető, próbál érvelni, sőt lehet, hogy beígértetik még egy-két olyan dolog is, amiről szó sem volt a Matolcsy-féle „izomból lenyomjuk” előterjesztésben: például  az egyéni számlák bevezetése az állami rendszerbe, az örökölhetőség és a többi. (Persze ezen is lesz még rugózás: emlékszünk még, hogy a nyomorult demagóg MSZP milyen hisztériát rendezett, amikor a kampány előtt előkerült a svéd nyugdíjmodell egyébként teljesen legitim és jónak tűnő ötlete...) Megrázó és aggodalmas fejlemény, hogy magának a miniszterelnöknek kellett beavatkoznia, az egész Fidesz-vezetés, Matolcsytól Kósáig egyetlen épkézláb érvet nem tudott összehozni két hét alatt.

Hogy fokozzuk a csúcsfejekben turbuláló zűrzavart: most pont ugyanazok a blogok tolvajoznak kiakadva, amelyek egy éve még Gyurcsány Ferencet és rokonságát szidalmazták (szintén joggal), és amelyeket a ballib sajtó több felkészült publicistája sorolt a jobboldali, sőt szélsőjobboldali propagandagépezetbe.

Itt nem csak kóbor ide-oda szavazókról van szó, hanem meggyőződéses, tájékozott konzervatívok is értetlenül és ellenszenvvel figyelik a forradalmi fölfordulást. Azok a fiatal emberek, akik nemrég még a Konzervatóriumon, a Jobbklikken vagy a Kommentár folyóiratban Tocqueville-, Burke- és Oakeshott-idézetekkel érveltek egy jobb kormányzás érdekében, Gyurcsányék ellen, a többi között arra jutottak egy-két éve, hogy a demokratikus jogállam néhány intézménye azonnali renoválásra szorul, a magántulajdon szentségét óvó törvények megerősítését javasolták, mert fölismerték, hogy a Kádár utáni Magyarország katasztrófája, a kapitalista fejlődés legfőbb kerékkötője éppen a zavaros körülmények között létrejött tulajdonviszonyok kicsiny legitimitása, illetve az állam folytonos matatása az állampolgári zsebekben, az ebből eredő jogbizonytalanság, közbizalomhiány. Szóval ezek az emberek ugyan mit is szólhatnának a jogbiztonság elleni újabb állami merénylethez? El kéne fogadniuk Matolcsy György parádés érvelését? (Az Év Érvelése, 1. helyezett: Konzervatív kormány nem államosít, mert a konzervatív kormány nem államosít.)

A forradalmi Fidesz-kormány valódi, formálódó ellenzéke konzervatív. Az úgynevezett ballib – az MSZP összes balfaszplatformjával, Gyurcsányék minden álcivil álbázisával, a Szadesz nyomorult utóvédjeivel – nem lehet többé ellensúly, akár észreveszi magát, akár nem. Bármit állít, csak erősíti a saját  bénasága, erkölcstelensége és tehetségtelensége miatt létrejött kétharmadot. Ami mellé ők odaállnak, az hiteltelenné és reménytelenné válik azonnal.

A kormány intézkedéseivel szembefordulók nagyobb része nem kér Gyurcsányék kétes társaságából. A nyugdíjvitában például több, radikálisan kormányellenes álláspontot kifejtő blog határolódott el a nyolc ballib közgazdász magánnyugdíjpénztár-párti kiáltványától, illetve próbálta nevetségessé tenni Bauerék kezdeményezését.

(A konzervatív ellenzék csírája már feltűnt az alkotmánybírósági vitában is: november 10-én ideges jogászprofesszorok kiabálásától volt hangos a katolikus egyetem.)

Az elmúlt húsz év megmutatta, mennyire elég az egyzászló alá terelt egytábor: nem hogy a kétharmad, de a sima többség sem jön össze belőle. Ez a tábor (kábé másfél, legjobb esetben kétmillió választó) talán meggyőzhető, mozgósítható a Szijjártóékra bízott hagymázas üzenetekkel, de a többiek inkább kiütést kapnak az ilyesmitől.

Amikor Szijjártó bloggerezik, valószínűleg nincs tisztában azzal, hogy mivel áll szemben. Nem néhány tucat hangoskodóval, hanem több ezer nagyon tudatos, tájékozott és további ezrek  véleményét is formáló polgárral. Ezekre az emberekre százezrek hallgatnak, sőt talán egymillió olyan választó is lehet, akiknek a „blogolók” fontosabb és hitelesebb információforrás, mint a hivatalos rizsa. Ez a millió a politikai véleményét nem a szóvivőktől kopipészteli, hanem ebben a médiatérben, a weben vitatkozva alakítja ki, és, ki is áll mellette, ha szükséges.

Hiába fektetett ebbe milliárdokat a még mindig a posztmédiaháborús trauma tüneteit mutató Fidesz, nincsen jobboldali véleménymonopólium, elvitte az internet nevű cica, és a kormány bármennyire szeretné, bármennyire potensnek érzi magát, képtelen ellenőrizni vagy akár irányítani ezt az információáramlást. Az a médiavilág, amely ellen a törvényszöveg szerzője érezhetően harcolni akart, már régen nem létezik. Döglött. Kinyírta a piac. Most a piacot próbálják kinyírni, mert csak az a biztos, ami közvetlen irányítás alatt van.

A reménytelenül múlt századi közelítés, amely csakis a politikai elit és a nép (az emberek) közötti információ-szállítószalagként képes fölfogni a médiát, nemcsak a Szijjártó-nyilatkozatokból, hanem sajnos a médiatörvény szövegéből is kiviláglik. Nem fog működni. Ha mégis megpróbálják, és ész nélkül szórják majd a sokmilliós büntetéseket a népbiztosok ítéletei (Istenem, eljön a neoházmesterek és Tilcsák Beák kánaánja, föl lehet jelenteni mindent, ami nem tetszik!) alapján, vagy megpróbálnak a nyakára mászni akár blogszolgáltatóknak, akár másnak, azzal egyetlen egy dolgot  érhetnek el: villámgyorsan megszervezik a saját, abszolút Gyurcsány-mentes ellenzéküket. Jó úton haladnak.