Miklós
-7 °C
4 °C

Gyengülő Kóka

2006.08.30. 11:47

Egyre inkább elbizonytalanodik, bátortalanná válik, hezitál Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. Valószínűleg nem volt sorkatona, ezért nem ismeri a kiképző őrmesterek már 100 éves mondását: Mindegy milyen parancsot ad, csak legyen egyértelmű, határozott, követhető

A miniszter urat meghívták a szocialista frakció ülésére, és ott kapott hideget, meleget, sokszor bántó hangnemben. Betudható lenne ez a szocialisták és a szabad demokraták immár 12 éves marakodásának, de most Kóka elbizonytalanodott.

Kóka János nem pénzért miniszter. Nem megélhetési politikus. Ő a dicsőségért, a nevéért teszi, amit tesz. Hisz is abban, amit mond. Az, hogy az országnak jó vagy rossz, amit tesz, lehet vita tárgya, s minden polgár indulataitól, pártállásától, felkészültségétől függően kommentálhatja. A miniszter tetteinek reális megítéléséhez a polgárok kilencvenvalahány százaléka nem rendelkezik se pontos adatokkal, se kellő felkészültséggel.

Kóka most megrettent. Előfordulhat, hogy a kemény munkát vele akarják elvégeztetni, s közben a szövetséges párt ellene szervezkedik? Igen, ez egy reális lehetőség. A gazdaság működik, halkan mondva jól működik, de az ország költségvetése bajban van. Nagy bajban van. Kemény megszorításokra van szükség. Számoljunk le egy népszerű, de valótlan illúzióval. Amennyiben a másik oldal nyerte volna a választásokat, nekik is hasonló intézkedéseket kellene hozniuk, csak vélhetően jobban kommunikálnák.

Szervezeti korszerűsítés, önálló üzletágak, hálózatracionalizálás, konszolidáció, a tarifa- és kedvezményrendszer átalakítása

Kóka megrettenésének első megnyilvánulási formája a GKM-ben otthonosan mozgók szerint a vasúti reform elhalasztása, visszafogása. Az első nagyobb hibát akkor követte el, amikor a közlekedést, mint nemzetgazdasági ágazatot lefokozta. Medgyessy Péter megszüntette a Közlekedési Minisztériumot, a szakmát egy helyettes államtitkárra bízta.

Kóka még lejjebb adta. Az új struktúrában a körülbelül 200 ezer munkavállalót (az összes munkavállaló hét százalékát), s körülbelül 6-8 millió állampolgár életminőségét befolyásoló közlekedési döntéseket minisztériumi csoportvezetői vagy osztályvezetői szinten készítik elő, s egy olyan államtitkár fog ezekről dönteni, akinek Jézuskától a géppuskáig mindennel kell foglalkoznia.

A vasúti reform első szükséges lépései már 14 éve, Schamschula György óta ismertek. Szervezeti korszerűsítés, önálló üzletágak, hálózatracionalizálás, konszolidáció, a tarifa- és kedvezményrendszer átalakítása.

Uraim, megoldjuk, vagy alakítunk egy bizottságot?

A rendszerváltoztatás óta minden közlekedési miniszter nekifutott, de mind meghátrált. Tavasszal Kóka is elkötelezettnek, eltökéltnek tűnt. Elment a szocialista frakcióhoz, és ott elővették Robert Schuman híressé vált mondását: Uraim, megoldjuk, vagy alakítunk egy bizottságot? És alakítottak. Nem is egy bizottságot. Mint a szocializmus fénykorában, társadalmi vitára bocsátanak gazdasági kérdéseket. Azért kíváncsi lennék egy olyan társadalmi vitára - mindegy milyen ügyben -, amikor a széles néptömegek véleménye az lenne, hogy a már tarthatatlan és átláthatatlan kedvezményrendszert szűkítsék, és a finanszírozhatatlan hiány miatt emeljék meg egy szolgáltatás árát.

Életszerű ilyen eredményt feltételezni? Somogyban ezt totojázásnak hívják. Amikor valaki vagy nem mer vagy nem tud dönteni. Akkor meg miért ül még abban a székben? Miért jobb, ha semmit eldönteni nem tudó bizottságokat bízunk meg?

Mint ilyen esetekben mindig minden nagy szervezetben, a MÁV-nál is felismerte a központi akarat gyöngülését egy érdekcsoport, és elérkezettnek látta az időt, hogy belső, nyílt frontot nyisson a jelenlegi vezetés ellen. A MÁV rendszerváltás utáni sokadik vezetőváltásakor a minisztériumból jól, nagyon jól fizető parkolópályára küldött államtitkár elnök lett. Kapott maga mellé egy általános vezérigazgató-helyettest, akit a cég operatív irányításával bíztak meg, korlátozva döntési jogosítványait. Erre mondja az egyszerű ember: már a kezdet is rossz.

Megmaradt a miniszter döntési, beavatkozási szabadsága, de elültette a szervezetben a későbbi háború csíráit. Az elnököt később elnök-vezérigazgatóvá nevezték ki. Kóka odaküldte egyik saját emberét stratégiai vezérigazgató-helyettesként, olyan beosztásba, amit komolyabb cégeknél egy osztályvezető tölt be. Csak idő kérdése volt, hogy a történelemben már annyiszor felbomló triumvirátus mikor kezd belső háborúba. A friss ember volt a legfrissebb. Stratégiai elképzelései ugyan meglehetősen érdekesek, de szervezett egy háttércsapatot, megnyerte magának az elnököt, és pár hónapja nyíltan zászlót bontott az általános vezérigazgató-helyettes ellen.

A régen munkaszervezésnek, mostanában társasági kultúrának nevezett tantárgy azt tanítja, hogy egy nagy céget háromféleképpen lehet leültetni: átszervezéssel, költöztetéssel, belső háborúval. Ilyenkor a munkavállalók nem munkájukkal, hanem egzisztenciájukkal foglalkoznak munkaidőben. Helyezkednek, csoportokba szerveződnek, zászlók alá gyűlnek.

A stratégáról kiderült, hogy nem stratéga, az általános vezérhelyettes jó, de mindent egyedül csinálna, az elnök meg a társadalmi kapcsolatok ápolására kiválóan alkalmas, de ekkora cégnél kicsit más is kell.

A GKM büféjében és folyosóin terjedő vélemények szerint Kóka nehéz helyzetben van. Az általa odaküldött stratégiai vezérhelyettes és a céget ténylegesen vezető általános vezérigazgató-helyettes is saját embere, míg az elnök máshonnan jött. Kit erősítsen, kit ejtsen? A stratégáról kiderült, hogy nem stratéga, az általános vezérhelyettes jó, de mindent egyedül csinálna, az elnök meg a társadalmi kapcsolatok ápolására kiválóan alkalmas, de ekkora cégnél kicsit más is kell. Egy ekkora szervezet elnök-vezérigazgatójától már elvárható, hogy erősebb legyen benne a konfliktuskezelő, mint a konfliktusteremtő munkakedv.

Vajon Kóka felismeri, hogy egy hétszer elhalasztott vasútreform után, saját meggyengülése után nem engedheti meg magának, hogy az ország legnagyobb gazdasági társaságán belüli háború kitörését tétlenül szemlélje? Kókának egyszerre kell eljátszania a béketeremtő és a határozott iránymutató szerepét.

Nem csoda ilyen helyzetben, hogy a döntés helyett létrehozott bizottságok sorra hej ráérünk arra még döntésre biztatják miniszterüket. Az egyetlen olyan csapat, amelyik javaslatot tett, magáévá tette a régi arisztokrata mondást: Semmit sem tanultunk, semmit se felejtünk.

Azt javasolták, hogy a diákok kedvezményét, a mostani 67,5%-ról, ne 50%-ra szűkítsék, hanem emeljék fel 75%-ra, de csak a lakóhely és az iskola közötti utazásra legyen érvényes. A bizottság tagjai már elfeledték, hogy pár éve már volt ilyen szabályozás, és hozadéka az lett, hogy felvirágoztatták a főiskolai, egyetemi nyomdák, valamint számítógépes csalók kisiparát, mert tömegével készültek hamis igazolások, miszerint a diák lakhelye vagy termelési gyakorlatának címe úgy változott hetente, ahová épp utazni akart.

Indulhat a háború a diákos és a kalauzok között. Lehet ismét kalauzokat kiképezni a százféle igazolásból, levelezhetnek egymással főiskolák és vasút-igazgatóságok, ismét lehet tendert kiírni mágnescsíkos meg ujjlenyomatos digitális diákigazolványokra. A diák fiatal, nem buta. Egyszerűbb lenne mindezt elhagyni, kapjon a diák 50% kedvezményt, ha csak ennyire futja az államnak, és menjen amerre akar, utazzon, lásson, tapasztaljon.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.