A cím persze így nem igaz, ne firkáljunk össze semmit, mindennek megvan ugyanis a maga helye és szerepe. A villamos embereket szállít a munkába meg az iskolába, a nyolc óra felelõsségteljes tevékenykedés után pedig jön a megérdemelt pihenés, az ember hazautazik, kikapcsolódik. Mint valami nyolcvanas évekbeli orosznyelv-könyv olvasmányában, értelmesen tölti idejét.
Aki meg nem, hanem helyette randalírozik, azt jól felképeli a rendõr, az öntudatos állampolgár vagy éppen a munkásõr, ha annak van itt az ideje. Ahogy ezt tanult publicistánk javasolja.
Az egészben csak annyi nem stimmel, hogy az értelmesen tölti az idejét kitételnek az orosznyelv-könyvben valamivel nagyobb az értelmezési tartománya, mint azon kívül. A jó állampolgár szabadságfoka ugyanis addig terjed, hogy választhat az Orbit és a Wrigley's, a Persil és a Dosia közül, továbbá nézheti az RTL-t vagy a TV2-t, esetleg, de csak ha nagyon punk, és nem érdeklik a következmények, akkor a köztévét.
De mondjuk, hogy milyen házban élje le az életét, a nem kommunista olvasmányokban élők 98%-a nem igen választhatja meg. Dönthet egy lakótelep, egy bérház vagy, ha nagyon kapar, valami családi ház közt. Azt viszont nem határozhatja el, hogy legyen a házam más színű, és azt sem mondhatja, hogy én más irányba tájolnám ezt a viskót, mert imádom nézni az ablakból a napfelkeltét.
Nem mi alakítjuk ki az utcákat sem, hanem kisstílű politikai játszmák után születő, elbaszott rendezési tervek. Nem mi döntünk arról, hogy az utakról, ahol csendesebb, olcsóbb és gyorsabb lenne a villamos, ne szedjék fel a síneket. És nem mi mondjuk ki azt sem, hogy ahol megmaradnak a sínek, milyen villamosok járjanak.
Ne értsük félre, ez nem kelet-európai probléma, ez világjelenség. Szűkülnek az önkifejezési lehetőségek, csökkennek a szabadságjogok, fogy a szabad tér. Ami csak azért baj, mert az embernek valamiért szüksége van a szabad térre. Egyszerűbb lenne, ha nem így lenne, de hát így van.
A zsigeri igényeket pedig, ha elnyomják, máshol törnek elő. Firkálnak. Spréznek. Tegelnek. Van, aki művészi szinten teszi, van aki csak úgy, dühből, brahiból, mert nem tudja, egyébként hogyan hathatna.
Nem védem a graffitiseket, a telefonrongálókat, a garázda jampeceket. Annyit mondok, amit látunk, az egy abnormális helyzetre adott abnormális válasz.
De nézzük a képet az erkölcscsőszök szemszögébõl. Igen, az egyénieskedés messzire bűzlő dolog. Sokkal tisztább lenne a világ kilengések nélkül. Mint például, ha senki sem szarna. Milyen undorító már. Szar nélkül ibolyaillatúak lennének köztereink, nem szennyeződnének a folyók, és ráadásul egy csomót megtakarítanánk a szennyvíztisztításon is. Tiltsuk be a szarást! Az illegális székelők ellen pedig fogjon össze a rendőrség az öntudatos polgárral.
Értik már? Természetes igényeket nem lehet betiltani, legfeljebb ellenőrizhetetlen mezőbe toljuk át a kérdést.
A villamosfirkálásos ügy ráadásul nem is ennyire szimpla téma. Mert sárgák a nem összefirkált villamosok oldalai? Nem, a villamosok oldalait hol esztétikus, hol ordenáré reklámok borítják. Ki lehet látni a villamosok ablakain? Nem lehet kilátni, mert az új reklámozási formák már az ablakokat is használják.
Rég nem az esztétikáról és rendről van itt szó. Inkább a szabadságfokok reflexszerû megnyirbálásáról. Ha fizetsz, tied a villamos. Ami rendben van, legyen piacgazdaság. De ne nézzünk szemforgató módon az égre, amikor egy külvárosi kölök is ott akarja hagyni a nyomát a világon.
Ja, zavar a graffiti? Akkor engedjünk teret az önkifejezésnek. Vagy szokjuk meg a nagy, színes betűket a villamosok falán. Nem nagy kunszt, a reklámokkal már sikerült.