Mária
-6 °C
-2 °C

Nicsak, ki beszél?

2001.03.30. 17:52
Ahogy a dolgok mostan állnak, könnyen lehet, hogy olyasvalaki bukik bele a kisgazdabotrányok néven emlegetett valószínűtlen és minősíthetetlen eseménysorozatba, akire szinte senki sem gondolt, akire nem lehetett gondolni: Kovács László, himself.

"Házunk előtt két kommunik állt
közülük csak egy kommunikált."

Oké, Kovács gyöngülése, illetve az, hogy már alig akad olyan szocialista, aki szerint az őszes halántékú, elegáns nyakkendőiről és jampecos sérójáról ismert pártelnök eséllyel szállna szembe Orbán Viktorral (- akár egy év múlva, akár előbb, ugye, mert az idő előtti választások esélyét is sokan latolgatják már), nem elsősorban a botránysorozat következménye.

Amíg a Fidesz minden lehetséges kommunikációs és egyéb trükkjét bevetve brillírozott a Torgyán-szindróma kezelésében (Istenem!, krími dácsa helyett pacal - esküszöm, van stílusérzéke annak, aki itten a háttérben kavarja...), és gyakorlatilag pillanatok alatt szívta föl a kisgazdapártot, (mint..., na!..., tessék, hasonlatot kérek!..., mint..., mint a pacal szaftját a pénteki sütésű fehérkenyér; mondom, hogy szépen vannak komponálva itten a dolgok), tehát amíg a Fidesz, akármilyen röhejes is, megerősödve vágta ki magát a másik kormánypárt botrányaiból, addig az MSZP, ha nem is gyengül, de tökéltesen mozgásképtelen, gondolatlan, ötlettelen, bambán pislog körbe, és nézi, ahogy a Fidesz beéri, és ahogy elszállnak a november táján még oly vérmes kormányváltási remények.

A kiábrándító fél évet persze nem varrhatják Kovács nyakába a szocialisták. Már a novemberi kongresszuson látszott, hogy a pártnak addig mehet jól, amíg nem kell megszólalni. Az MSZP-nek semmiféle mondanivalója sincsen, és amit ennek ellenére mond időnként, nos, azt is elég rosszul mondja. Tökéletes kommunkációképtelenség.
Ebben Kovács László tökéletesen reprezentálja pártját.

Kovács egyébiránt egyike a legjobban beszélő magyar politikusoknak. Ha a választók nyelvhelyességi szempontok alapján ítélnének, a szocialista elnök egymaga 80 százalékot hozna. Nem vét durva egyeztetési hibákat, észreveszi, ha rosszul mond valamit, javítja; visszafogottan, kulturáltan beszél. Tökéletesen színtelenül.

Nagyon tanulságos volt a Torgyán-lemondás utáni két Aktuális-adás. Orbán Viktor beviharzott a stúdióba és iskolajátékot mutatott be. Tréfálkozott, bizalmaskodott, magyarázott, de úgy, tényleg úgy, mint aki csak könnyű esti levezetésként időz a stúdióban, kocsma helyett, mint akinek nem kell éppen súlyos koalíciós válságot kezelnie. Összeszedte minden tudását, mindent, amit a kommunikációs tréningeken megtanult, és az összes demagógiájával, modorosságával, műnépfiségével együtt vérprofi előadást produkált.

A másnapi Kovács-interjúra senki sem emlékszik. "Össze fog ülni az illetékes testület...", a "szociális partnerekkel történő egyeztetés után...", "le fogunk ülni a szakértőinkkel, a szakszervezetekkel, a civil társadalom képviselőivel, és együttesen kidolgozzuk..." - ilyen mondatok, kifejezések követték egymást, mondom, hiba nélkül, szépen hangsúlyozva, de tökéletesen értelmetlenül és tökéletesen színtelenül.

(Hozzá kell tenni, még ez volt Kovács legjobb médiaszereplése az utóbbi időben, azóta a pártelnök zuhanórepülésbe, sőt dugóhúzóba ment át, megszólalásai egyre bizonytalanabbak, egyre rosszabbak. Érezhetően zavarodott, nincsen talaj a lába alatt.)

A kiérlelt koncepció asztalra történő letevése folyamatosan, hónapok óta kerül sorra. Sőt, hosszú évek óta. Ez a rettenetes párthadova nem Kovács találmánya ugyanis. Súlyos örökség. Rányomta (micsodáját? bélyegét? az hülyeség!), szóval rányomta a bélyegét a '94-'98 közötti időszakra, és amíg '94-ben, a teljesen fölmorzsolódott MDF-fel szemben, az országon átlibbenő halovány rózsaszín nosztalgiahullámban nem volt feltűnő, illetve nem volt fontos, addig 1998-ban már tökéletesen korszerűtlennek és hatástalannak bizonyult.

Az akkori vezér, Horn ezt a párthadovát párosította olyan metakommunikációs eszközökkel (flegma beszédmód, hátradőlös, vállmögülbeszélős testtartás, rettenetes hanghordozás), amelyeket minden kommunikációs tréningen oktatnak, mint a hiteltelen, rossz beszéd, az ellenszenvkeltés eszközeit. Akkor, 1998-ban még azt lehetett gondolni, hogy a mondanivalóval nincsen baj, elég az arcot kicserélni és a gesztusokat. (Talán akkor még, '98 elején tényleg elég lett volna arcot cserélni, tehát előhúzni a sem múltjában, sem jelenében nem kompromitált, sikeres diplomataként és europeérként ismert Kovácsot, és jelezni a választóknak: az MSZP képes változtatni.)

Mára viszont teljesen egyértelmű: az MSZP mondanivalóját kevesen értik, a párt képtelen bármit kommunikálni választói felé, és hiába rendelkezik masszív és nagy szavazóbázissal, mintha nem saját maga irányítaná a sorsát; csak sodródik az eseményekkel.

Ezzel szemben a Fidesz-vezetők beszéde nagyon is érthető. Érthető Kövér Lászlóé, aki alighanem jól kigondolt koreográfia szerint helyezi el keményebbb beszólásait, vagy sokak által a politikai alpáriság kategóriájába sorolt megjegyzéseit, és érthető Orbán Viktoré, aki igazi karakterszínészként alakít szerepeket hétről hétre a jóságos atyától, a tréfás népfin át a zupás őrmesterig.

A lapokat a Fidesz osztja; arról folyik a szó, amiről a Fidesz akarja.
Az MSZP képtelen fogást találni, és képtelen kihasználni az egyébként bőven adódó lehetőségeket. A kisgazdabotrányból, ugye, Orbán röhögve kihúzta magát. Az oszágimázs-Happy End-Ezüsthajó-Defend-MFB aranysokszög soktocsikos működéséből nem sikerül épkézláb ügyet eszkábálniuk a szociknak, hogy miért, rejtély. Lassan már senkit nem érdekel az egész, Keller Lászlón kívül. Aki nem tudja eljátszani azt a szerepet, amit 1998-ban Deutsch Tamás el tudott, képtelen médiabotrányt dagasztani, az állítólag (Hámori exminiszter szíves márc. 15.-i közlése) 95 százalékban szoclib sajtóban.

A szocialista pártban a két legerősebb csoport már fölismerte, hogy ezzel a tempóval nem jutnak messzire. A miniszterelnök-jelölés előrehozása azt jelenti, hogy minél előbb találni kell valakit, aki Kovács helyére áll.

Nyilvánvaló tehát, hogy a júniusra javasolt miniszterelnökjelölt-megnevező kongresszuson Kovács bukni fog. Ha nem történik valami csoda. Viszont, ha nem Kovács lesz a miniszterelnök-jelölt, akkor kicsoda? Most nem lehet az 1994-es módszerrel, játszva győzni, úgy, lazán, hogy jó lesz bárki, ha Horn, akkor Horn, ha Németh, akkor Németh, ha Gipsz Jakab, akkor Gipsz Jakab. Tehát kicsoda?

Nincsen, kérem szépen, épkézláb jelölt. Ha létezik Kovácsnál is színtelenebb, rosszabb kommunikátor, Németh Miklós mindenképpen az (és a többi hibájával ne is foglalkozzunk mostan, mert sose lesz vége...), Horn visszatérése pedig a politikai favicc kategóriába utalható.

A nagy tanácstalanságban a második vonalból tűnt elő a volt pénzügyér Medgyessy, akit néhány hónapja maximum önjelölt esélytelenként kiröhögtek volna. Most pedig az a vicces, hogy már ő tűnik a legesélyesebb jelöltnek. Pedig valószínűleg maga sem gondolja komolyan, hogy vetélytársa lehet Orbánnak. Medgyessy jelölése alighanem azt jelentené, hogy az MSZP lemondott a 2002-es győzelemről. (Vagy, megint csak: csodát kell tennie valakinek, legelőször is magának Medgyessynek.)

Elfogyott a káderkészlet. Sehol egy egyéniség, sehol egy ember, aki képes lenne érthetően beszélni, akinek volna mondanivalója vagy ilyesmi. Vagy legalább színészi tehetsége. (A pártbeli kvótarendszerrel támogatott nővonal sem erősebb: a Kovács mögött egyre gyakrabban feltűnő Lendvai Ildikó alelnök egy gyáregységszintű szavalóverseny győztesének lelkesedésével és gesztusaival színezi azt a párthadovát, amit a többiek is nyomnak, Szili Katalin pedig a klasszikus galambszürke szoci káderek újgenerációs változata.) Az évek óta akut Blair-irigységgel küzdő párt júniusban sem juthat ötről a hatra. Miért pont akkor jutna? (Ha csak valami csoda, ugye...)

Pontosan ugyanaz a mondat kívánkozik most ide, amit másfél hónapja írtunk az Iskolajáték című cikkben: a magukat nemrég még irtózartos profinak tartó szocialista élpolitikusokat csúnyán oktatják. És csak nem tanulnak.