Tesz-Vesz Ferenc

Na lássuk akkor, mi nem a populizmus. Hogy hogyan évértékel egy miniszterelnök, ha demokrata és felelős hazafi, valamint előre megy, és nem hátra, ahová a polgári szocializmus fából vaskarikája veti árnyékát. Lássuk, amennyi a pokoli szeszéllyel összevissza dobált ragok közül kihámozható; Medgyessy Péter utóda ugyanis ha útelágazodáshoz nem is érkezett hétfőn, bizony odaverte a kocsit minden lámpaoszlophoz, ami a tagolt beszédet illeti.

A populista ígérgetéssel szemben Gyurcsány olyat nem állít, hogy jövőre minden jobb lesz. Már most minden jobb ugyanis. A kormánycélok, mondja, alapvetően teljesültek - és itt meg is állunk azonnal. Kormánycélt mond és nem választási ígéretet, mert ügyes fiú ő. Ha választási ígéretet említene, akkor ugyanis azzal kéne folytatnia, hogy egyrészt Medgyessy Péter az újkori magyar történelem legvaskosabb ígéretlistájával szuszogott be a hatalomba, másrészt volt akkora tökfej, hogy rögtön nekilátott megvalósítani, harmadrészt meg azt a listát mégis inkább hagyjuk. Én csak azért nem teszem be ide, mert akkor kilógna a cikk az internetből.

A kormánycél, az más. Az nem nyolcszáz kilométer, hanem öt fél autópálya. A kormánycél akkor derül ki, amikor bejelentik, hogy megvalósult. Amikor kiplakátolják, hogy megcsináltuk. A kormánycél a múltra vonatkozó ígéret.

A miniszterelnök tehát nem ígérget ezúttal, hanem lerajzol egy elég jókedvű Tesz-Vesz-Magyarországot, ahol most jó lenni nyugdíjasnak. Ahol nem áldozat orvosnak, szociális munkásnak, tanárnak lenni. Ebben az országban az orvos, a tanár - tételezem fel a jó hírek hallatán - filléres anyagi gondokkal nem küszködik, ezért másod- és harmadállásra sem kényszerül, hanem teljes tehetségével a hivatásának él. A nyugdíjas meg már szinte unja a téliszalámit. Minden karácsonyra azt kap.

Akiknek mégis rossz, azokat őszintén sajnálja Gyurcsány, tudja ő, milyen az élet a táplálkozási lánc alján, volt ő is anyámkatus katonája. Vannak a történelemnek vesztesei. Az ő dolguk most az, hogy elhiggyék, lehetne ennél rosszabb.

De nem volna helyes "elvenni az ország kedvét". A közhangulatot rongáló szabotőrök szégyellhetik magukat. Nem azt mondja, hogy keressenek egy jó erős kötelet meg egy szöget, de azért feltételez némi romlottságot a defetistákról, akik csak a rosszat látják. De azt szóról szóra elismétli, hogy ne azt kérdezd, mit tesz érted a haza, hanem hogy te mit teszel a hazáért. Lehet, hogy van egy kincstári lózungkészlet, és kormányváltáskor azt is át kell adni hiánytalanul? Meg különben is: Orbán produkciója nem vesz el semmit a jókedvemből, sőt. Köszönöm az aggódást mindenesetre.

A demokratikus, nempopulista miniszterelnök is hozott magával példányokat a lakosságból. De ő nem olyan, hogy leereszkedve előre megírt siratóénekeket próbáljon el a jégkockán tárolt, preparált választóval. Nem, nála a példakép egyáltalán nem szól, hanem ül a karzaton, komolyan néz maga elé, és hallgatja, milyen sikeres mintapolgára ő a hazának, és hogy az ő lényéből valahogy áttételesen az következik, hogy az az emberke odalent maradjon hatalmon.

Egy Munka Érdemrendet azért megérdemelnének. Viszont ezek után óvatosabban kéne kommunistázni.

Van valami végtelenül groteszk abban, ahogy a Magyar Szocialista Párt miniszterelnöke kiáll, és világosan fogalmaz: nincs út a szocializmusba, Magyarország csak a polgáraira számíthat. És ezt támadásnak szánja a rendszerváltó Polgári Szövetség ellen. És még csak nem is véletlenül. Itt semmi sem az, aminek látszik.

Csak semmi radikalizmus és felfordulás, mondja Gyurcsány az átfogó reformokról. Tesz-Vesz-ország tegyen-vegyen tovább. Tizenöt éve tesz-vesz, és Bokros Lajos óta kerüli a felfordulást. Nekünk ez a jó. Igaz, hitelből, mert a rendszer maga veszteséges, de megéri. A mintapolgárok meg reméljék erősen, hogy a kormánycéloknak ennél több értelmük lesz.

Az emberek épp mostanra fáradtak bele a pártcsatározásokba, állapítja meg végül a miniszterelnök. Fene az időérzékét. A pártok most inkább menjenek haza tévézni, és ne fárasszák az embereket. Vagy legalább legyenek sportszerűek. Közös lista, valaki?