Hoppá. Még élünk.
Ajjaj.
Mint minden rendes ember, ma reggel Ön is biztosan felkelt, felöltözött, fogat mosott, reggelizett, talán még a munkahelyére is elindult. Talán már ott is van. Belegondolt, hogy minek? Elfelejtette volna, hogy 2012. december 21-én van a világvége? Ne szomorkodjon, kövesse velünk élőben az ország utolsó óráit, és ünnepelje velünk a világvégét!
Az biztos, hogy december 21-én, pénteken, de egészen pontosan hány órakor? Bár a maják erről nem mondtak semmit, a szorgos internetezők elvégezték helyettük a munkát, és meghatározták: a világvége nem sokkal dél után, egészen pontosan 12 óra 12 perckor jön el.
Íme, itt egy visszaszámláló
És itt egy másik
Hogy milyen idő szerint? Magyar idő szerint, természetesen. Ez persze számos kérdést fölvet, például, hogy akkor most mi van Vlagyivosztokban meg Sidneyben – ahol időben előttünk járnak, ott már vége van-e a világnak? Ha ön tőlünk keletebbre fekvő országokban tartózkodik, mindenképpen jelezze, mit tapasztal! A nyugatiak készülődjenek!
A tévés apokalipszisek közül az egyik legfiatalabb a Falling Skies, amiben egy idegen flotta érkezik a földre, szétlőnek mindent amit érnek, majd ahelyett, hogy a módszeres pogromot tovább folytatnák, leállnak a maroknyi (amerikai) túlélővel baszakodni. A sorozatot Steven Spielberg nevével adják el, a főszereplője az a Noah Wyle, aki a Vészhelyzetben még Carter doki volt, itt viszont Tom, a hősies történelemtanár kopott bőrzakóját kapja meg, és a családját igyekszik egyben tartani.
Világvége faktor: tízes, se központi fűtés, se internet, se áram, se négyeshatos, mindenki koszos és fáradt, sőt, az egyik főszereplőnek még a haját is hagyják lenőni, ami az amerikai nézőknek az igazi apokalipszist jelenti.
A jövőre bemutatkozó Defiance című tévésorozat-videojáták kombó egy merőben új koncepció, hiszen a sorozat és az online játszható szerepjáték története párhuzamos, bizonyos karakterek az egyikből a másikba ugrálnak majd, bizony. Ami a történetet illeti, a világégés akkor jön el, amikor egy idegen flotta támad a bolygóra, de nem feltétlenül azért, hogy mindenkit legyilkoljanak. Végül itt ragadnak köztünk, és együtt élünk tovább, bár a partizánok folyamatosan vegzálják az idegeneket.
Világvége faktor: az előzetes alapján hatos, van áram, lehet menni moziba, van benzin és mindenkinek alanyi jogon jár a sztájliszt.
Újabb sorozat, amiben egy flottányi idegen jön hozzánk, akik ráadásul emberbőrbe bújnak (szó szerint) mert ronda hüllőtestük van, és ennek megfelelően kisebb emlősökkel táplálkoznak. A módszerük szofisztikáltabb, mint általában szokott lenni, azaz nem ajtóstul rontanak a házba, hanem behízelgik magukat a kegyeinkbe, és csak a második évad végén derül ki, hogy az egész emberiséget ki akarják irtani, hiszen kell nekik a hely. A kissé II. világháborús áthallásokkal teli eredeti sorozat remake-je gagyi effektekkel meg Morena Baccarin bájaival helyettesítette az ideológia tartalmat.
Világvége faktor: 0 vagy tíz, attól függ. Amit láttunk belőle, annak alapján minden rendben van, sőt, még segítenek is nekünk, főleg orvosi téren, de ha a Nagy Tervet nézzők akkor nettó szopás, mert MINDENKIT KI AKARNAK NYÍRNI.
A maják pontos, de rendkívül bonyolult, ciklusokból felépülő naptárakat alkottak, amelyekről bővebben itt olvashat. A jóslatok szerint 13.0.0.0.0-kor véget ér a világ, mivel egyszerűen nem számoltak ennél előbbre, több leleten csak eddig tart egyik legfontosabb ciklusuk, a Nagy Kör.
A maja mitológia szerint a világ teremtése – azaz 0.0.0.0.0 – a Gergely-naptár szerint időszámításunk előtt 3114. augusztus 11-ére esett, azóta pedig 1 871 991 nap telt el. Szerencsére már nagy rutint szereztünk a világvégékben: szent könyvük, a Popol Vuh szerint már háromszor vége lett a világnak, amikor ugyanígy elértek a Nagy Kör végére.
Fura érzésekkel jöttem el dolgozni. Megpusziltam a lányaimat, de alig jobban mint máskor. Az ovisok a Jézuskát várják, nem a világvégét, az óvónők ügyesen tereltek. Nagy köd van. Még nem félek.
A fogorvosi váróban is szoktam olvasgatni, a világvége előtt akkor meg miért ne. Éppen itt tartok: "Vala pedig a jobb kezében hét csillag; és a szájából kétélű éles kard jő vala ki; és az ő orczája, mint a nap a mikor fénylik az ő erejében. Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő jobbkezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, És az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai."
Elgondolkodott már azon, hogy egészen pontosan hogyan lesz vége a világnak? Árvíz? Földrengés? Cunami? Fagyhalál? Robbanás? Szavazzon!
"Mit mondanak a védikus szentírások a 201-2es évről és a világ végezetének forgatókönyvéről?" Erről volt egy előadás a szegedi Novotelben szerdán, csak egy ezres volt a belépő, és Bhaktipád Dász volt az előadó. Lehet, ha elmentem volna, most kicsit összeszedettebb, bizonyosabb lennék.
Az amerikai űrhivatal azzal próbálja nyugtatni az emberiséget, hogy nem is lesz világvége. Sajnos a történelmi példák sora azt mutatja, hogy a NASA követett már el hibákat, miért most ne tenné? Mindenesetre ezt írják:
Kérdés: Valóban fenyegeti valami a Földet 2012-ben? Sok webszájt azt állítja, hogy 2012 decemberében véget ér a világ.
Válasz: A világnak nem lesz vége 2012-ben. Bolygónk egész jól elvolt az elmúlt négymilliárd évben, és a világ szavahihatő tudósai nem tudnak 2012-hez kapcsolódó fenyegetésről.
Mert akkor meghal majd a Nap. Mármint lejár a szavatossága, vége lenne, töksötét, hideg, semmi fotoszintézis vagy éppen napozás. 5 milliárd év múlva akkor is eljönne a világvége, ha most nem jönne el. Ennyi lényegében a különbség, hogy nem 5milliárd év múlva, hanem ma van az a nap, hogy nem lesz Nap.
A Csak Oroszország párt vezérét tájékoztatják a helyzetről
Lehet, hogy véletlen, hogy nem tud bebiciklizni dolgozni, mert foltoznia kell a belsőjét? Lehet, hogy egyáltalán nem véletlen? Minden jelenség és fejlemény különös kontúrt kap. (Így, a halál árnyékában.)
Addig baszakszunk Genfben a részecskegyorsítóval, míg történik valami, és csaj egy hajónyi diák, tanár és matróz él túl, akik innentől fogva a hajón bolyonganak tova, és visszaemlékeznek arra, milyen is volt az élet akkor, amikor a legnagyobb gondjuk az volt, nyer-e a Bacelona hétvégén. A spanyol Lostnak is hívott sorozat három évadon, 35 epizódon át meséli a misztikus maszlaggal is megszórt történetet.
Világvége faktor: tízes, nem szeretnénk egy BKV-hajón ragadni a Dunán és ott várni a világvégét, az óceánon ez még szarabb lenne.
Most már biztos, hogy itt a vége, ennyi, monoszkóp, vagy legfeljebb a Teleshop utána az akciós késkészleteket. A televízióban ugyanis bemondták, hogy hogy Mészáros János Elek, a Csillag születik győztese, fellépett a Tesco vevőszolgálatán. Aki mindenhol a jeleket keresi, most elkezdheti felvásárolni az utolsó löncshús konzerveket.
Így a létezés végét tényleg a munkahelyen a legjobb eltölteni? Nem valami nagy önfeledt bulizás ideje lenne? Vagy elmélkedni kéne csendben egy sarokban? Ön mit tenne a helyemben?
A miniszterelnök, a kormány vég utáni terveiről beszélt: "Óriási lehetőség előtt állunk."
Na jó, tegyük fel, hogy egyetlen emberbár mégis túléli a világvégét, és az ő feladatuk lesz, hogy benépesítsék a földet. De kik legyenek azok? Nagy a tét, jól gondolja meg!
Ha tényleg ma lenne az utolsó nap, elég sok „Bárcsak...” kezdetű mondat hangozna el. Bárcsak megtanultam volna zenélni, bárcsak befejeztem volna a regényemet, bárcsak elutaztam volna a Maldív-szigetekre – az utolsó pillanatok a nagy megbánások pillanatai. Egy ausztrál nővér nemrég összegyűjtötte, hogy a haldokló betegek körében mi volt az öt leggyakoribb megbánás: bárcsak éltem volna a saját életemet, bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat, bárcsak jobban kimutattam volna az érzelmeimet, bárcsak többet lettem volna a barátaimmal, bárcsak megengedtem volna magamnak, hogy boldogabb legyek. Az Index listája nem ilyen szomorú, van, aki azt bánja, hogy nem volt még színesbőrű nővel, van, aki azt sajnálja, hogy kimaradt neki az LSD. És ön mit bánna meg az utolsó pillanatokban? Írja meg nekünk!
Ha elosztják a munkát, akkor is legalább másfél milliárd emberrel kell végezniük fejenként.
Azon kívül, hogy 2012. 12. 21. Meg világvége. Természetesen péntek. Az internetezők is felfigyeltek erre a nagyszerű összefüggésre, és el is készült a Rebecca Black arcával díszített csodálatos fotó. Aki nem ismerné ezt a világvégéhez illő, magvas gondolatokkal teli slágert, mely szerint szerda után csütörtök, utána pedig péntek jön, itt meghallgathatja.
ördög előbújt Sydneyben. Reménykedhetünk?
Overdose pont jövőre nyert volna Ascotban, makacs, és semmitől el nem múló savós patairha-gyulladását tulajdonosa, Mikóczy Zoltán rácsöppenő könnyei gyógyították volna meg.
Akkor Nostradamus szerint így lett volna úgyis vége:
"3005: Tíz borzasztó fegyverekkel felszerelt űrhajó megtámadja a Marson lévő gyarmatokat. A Mars a szörnyű fegyverek tüzében darabokra esik szét. Ez a körülmény felborítja a Naprendszer gravitációs egyensúlyát. Ennek következményei nem azonnal mutatkoznak, hanem hosszabb távon és különböző éppen. Egy üstökös megzavarodott gravitáció miatt letér pályájáról, és nekiütközik a Földnek. A tudósok mindent elkövetnek, hogy az üstököst elirányítsák, de ez nem sikerül nekik. Miközben a kométa a Föld felé zuhan, kitépi a Hold egy részét a helyéből. Hatalmas kőzuhatag zúdul ennek következtében bolygónkra. A szerencsétlenség elpusztítja a földi atmoszféra jó részét. A Föld körül kialakul egy por- és törmelékgyűrű, amely lehetetlenné teszi az űrhajózást. A vékony megmaradt légkör igen gyorsan átmelegszik, és ennek következtében a földön mindenfajta élet kipusztul. Ekkor az emberek 3797-et írnak majd."
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai tőzsdéken. A kereskedés kezdetén a frankfurti Xetra DAX index 0,58 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,47 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,37 százalék, a vezető európai részvények árfolyamát követő EU Stoxx 50 index pedig 0,65 százalék veszteséget mutatott.
A kiskereskedelmi értékesítés volumene októberben 3,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a csökkenésben az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek, az üzemanyagtöltő állomások, a bútor- és műszakicikk-üzletek, valamint a könyv-, számítástechnika-, egyéb iparcikk üzletek eladásainak visszaesése volt meghatározó - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 131,39 pontos csökkenéssel, 17 730,71 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,74 százalékkal gyengült.
A Babylon 5 című nagyszerű scifi után J. Michael Straczynski írt egy két évados posztapokaliptikus sorozatot, amiben egy idióta vírus kiirtott minden, a pubertáskornál idősebb embert. A Nagy Halál nevű esemény (a legjobb nick világégés esetére) után 15 évvel az akkori gyerekek most már felnőttek, és nekiláthatnak újjáépíteni a világot Luke Perry, a Beverly Hills 90210 rosszfiúja vezetésével.
Világvége faktor: erős nyolcas, autók vannak, tán még benzin is elég, de alapvetően ennyi. Mondjuk nem kell nyugdíjas nénikkel hadakozni a közértben, ez valahol pozotívum.
Mára tervezett programok, amikre már biztos nem kerül sor. Ezek nem olvasnak újságot?
13.00: Tarlós István polgármester és Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke aláírja a 4-es metróvonal és kapcsolódó felszíni beruházásai megvalósításához kapcsolódó szerződést.
16.00: Lakhatást, demokráciát, jogállamot! - A Város Mindenkié csoport tüntetése a kriminalizáció ellen és a lakhatáshoz való jogért.
18.00: A Polgári Magyarországért Alapítvány évzáró ünnepsége, ahol beszámolnak az alapítvány 2012. évi tevékenységéről és átadják a Polgári Magyarországért Díjat; az ez évi díjazott a Békemenet. A díjazottat Kövér László, az Országgyűlés elnöke méltatja.
Pontosan sajnos nem tudjuk, hogyan lesz vége a világnak, ezért több lehetőséget is megnézünk. Az olvadás a tengerszint megemelkedésével jár, így a tengerparti városok lakosai mindenképpen jobban járnak, ha elköltöznek. A jelenleg plafonon járó manhattani ingatlanárak az ökológiai katasztrófa után valószínűleg lezuhannak, elvégre egy vízzel borított városrész, ahol lakhatatlanok az épületek, kevés vonzerővel bír. Ugyanez a sors várhat az alacsonyan fekvő Amszterdamra vagy Rio de Janeiróra is. Több szimuláció is készült, amelyek a vízszint emelkedését modellezik; ezekkel megállapítható, hogy mekkora tengerszint-emelkedés után tűnnek el egyes partvidéki nagyvárosok.
A Magyar Fürdőszövetség óvatosságra inti tagjait, mert a világvégével kapcsolatos turisztikai hírek stresszt okozhatnak a gyermekekben - nyilatkozta Vancsura Miklós, a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke a HEOL-nak. Azt is mondta, hogy ha a hazai turisztikai szakemberek kreatívabban gondolkodnának, akkor ezeket a holtszezonokat is jobban meglehetne tölteni.