Dublőr Télapónak ellenőrizd a véralkoholszintjét!
További Karácsonyi készülődés az Indexen cikkek
Van ez a film, a Tapló Télapó, amelyben Billy Bob Thornthon egy részeges, mondhatni, alkoholista Mikulást alakít. Lényegében mindent szeret, ami az élet könnyebbik oldalán található, csak a gyerekeket utálja, mert macerások, de eljátszani egy öreg pasit maskarában, nem tűnik bonyolult feladatnak.
Amikor először láttam ezt a filmet – jövőre lesz nagykorú –, azt hittem, hogy a forgatókönyvíró a mi Jánosunkról mintázta a főhőst. Merthogy János éppen olyan volt, mint az a bizonyos Tapló Télapó.
Rendszeresen ivott, káromkodott, olykor még a keze is eljárt, mindegy, ki volt éppen mellette, előtte, mögötte.
Valójában hadonászott, kiengedte karjait, csápolt, csépelt, majd kifulladva a furcsa, madárszerű csapkodásban, lerogyott a székre, és csak nézett maga elé, majd belealudt a merengésbe.
Történt egyszer, hogy a vállalati ünnepségre nem érkezett meg a Mikulás. Jött az, az autó szinte száguldott vele, túlságosan is gyorsan,
így az egyik kanyarban, nem messze a falutól, a motorban dübörgő lóerők rénszarvasok magasságába repítették a kasznit, nem mintha a bokrok fagyos ágai az égig értek volna.
Az autóban ülő Mikulást a mentők élet-halál között szállították a megyei kórházba, így sürgősen találni kellett egy dublőr Télapót. A piros ruha és szakáll, a bot és puttony túlélte a karambolt, vagyis csak embert kellett találni a gúnyába.
Máig nem tudható, kinek az ötlete volt, de a kapkodás, mint tudjuk, ritkán ad bölcs tanácsot, Jánosra esett a választás. Ő ugyanis éppen ráért. Szokásos pózában, a széken félig oldalra dűlve merengett a világ dolgairól, amikor a vállalat személyzetisei Télapóra alkalmas besorolást adtak neki, aki arra a kérdésre, hogy képes-e Télapónak beöltözve némán és szinte mozdulatlanul ülni egy trónszerű fotelban, könnyedén bólintott.
Ha ő nagyon tud valamit, akkor az az ülés. Azt bármikor bármilyen pózban és formában prezentálja.
Beöltözött Mikulásnak. A parókaszakáll felismerhetetlenné tette arcát, ránézésre éppen úgy nézett ki, mint egy Télapó.
A krampuszok besegítették a gyerekzsivajjal teli vállalati menza termébe, ráültették a trónra, és ebből a mozdulatsorból valóban úgy tűnt, mintha a Télapó megfáradt öregember volna, hosszú út áll mögötte.
János ült a trónon, lustán pislogott vatta szemöldöke alatt, és volt egy pillanat, amikor úgy érezte, ő valóban a Mikulás. Hogy miért gondolta így, ki tudja, de a következő percekben érezte, hogy ez a szerep mégis kényelmetlen. Feszengett, egyik farpofájáról a másikra ült, majd amikor az egyik krampusz jóságosan a fülébe súgta, hogy már csak fél órát kell kibírnia, Jánosunk a lelke mélyén feladta.
Felvette a rá olyannyira jellemző ülési pózt, a vele járó merengéssel.
Csípőjét oldalra tolta, gerincének vonalát ívbe hajlította, jobb vállát leengedte, a fejét pedig próbálta egy képzeletbeli egyenes mértani közepén tartani.
- Ettől a póztól azonban éppen úgy nézett ki, mint János a kocsmában.
- Vagy mint János a majálison a sörsátor mellett.
- Mint János a kenyér ünnepén a népkonyha sátrának padján.
A hasonlatosság persze mindenkinek azonnal feltűnt. Még a tízéves Józsikának is, aki egészen addig, amíg Mikulásból elő nem tűnt a hamisíthatatlan János, párás szemmel, áhítattal nézte a trónon ülő Télapót. Ekkor azonban a benne lakozó gyermeki őszinteségével megszólalt.
– Valaki szóljon már rá Jánosra, hogy üljön egyenesen.
És ekkor megtört Mikulás-napi áhítat. Amikor János felriadt merengéséből, azt hitte, az összegyűltek őt éltetik, őt, a Mikulást. Torkában dobogó szívvel feltornázta magát trónjából, és mint a rocksztárok, karját a magasba lökte. Úgy érezte, uralja a pillanatot, a feléje áradó nevetés pedig maga az örökkévalóság.
(Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: Mirrorpix / Getty Images Hungary)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
