262 találat az Indexről, és a környékéről.
Durva vádakkal illette a szervezetet.
Több kérdésben is egyeztettek a felek.
Közel tízmilliárd forint értékben.
A tartalékosok úgy fognak tiltakozni, hogy nem vonulnak be a hadseregbe.
Joe Biden aggódva figyeli az eseményeket.
Az országban hónapok óta folynak a tüntetések.
A rendőrök vízágyúval lőtték a tüntetőket.
Pacemakert ültettek be az izraeli miniszterelnöknek.
Az izraeli kormányfőt továbbra is megfigyelés alatt tartják.
Kiszáradt, ezért kellett megfigyelni.
Benjámin Netanjahu a tengerparti rezidenciáján lett rosszul.
A miniszter szerint Magyarországot, akárcsak Izraelt, túl keményen bírálták és elszigetelték a földrajzi régiójában.
Benjámín Netanjáhú is megszólalt.
A teljes eszkalációt próbálják elkerülni.
Forrong az ország, hetek óta tartanak a tömegdemonstrációk.
A miniszter nyílt kritikát fogalmazott meg a kormány tervével szemben.
Nem csak neki kell szembenéznie a kritikákkal.
Több tízezren tüntettek Izrael nagyvárosaiban.
Az izraeli miniszterelnök Berlinben folytatott megbeszélést a német kancellárral.
Ez már a sokadik nagy létszámú megmozdulás volt Izraelben.
A demokrácia leépítése ellen tiltakoztak.
Érdekes társaságba került a magyar kormányfő.
Hibrid rezsimként tekintenek az országra egy jelentés szerint.
A tiltakozók azt skandálták, hogy Netanjahu a szégyen kormányát vezeti.
A tüntetők egy része lezárta Izrael legforgalmasabb főútját.
2022. december 29., 19:14
Szilárd elkötelezettségről beszélt a miniszterelnök.
2022. december 27., 12:38
Tartanak a demokrácia elpusztulásától, pedig még be sem iktatták Izrael új miniszterelnökét.
2022. december 27., 06:49
Jaír Lapid szerint teljesen őrült kormány alakult.
2022. december 22., 14:32
Benjámín Netanjáhúnak sikerült megállapodnia a koalíciós partnerekkel.
2022. december 13., 17:19
Benjamin Netanjahu új kormánya beiktatásáig tart a megbízatása.
A miniszterelnök-jelölt pártja korábban 64 képviselői helyet szerzett a százhúszból.
2022. november 22., 10:29
Jelentős lépésekkel haladtak előre a tárgyalások az utóbbi napokban Netanjahu hatodik kormányának létrehozásához.
2022. november 17., 17:09
A köztársasági elnök szerint a nemzeti identitásról alkotott hasonló vélemény a szoros együttműködés alapja.
2022. november 15., 13:06
Közlése szerint tartalmas találkozások várnak rá.
2022. november 13., 15:27
Ígérete szerint az egész ország miniszterelnöke szeretne lenni.
2022. november 11., 15:09
Korábban már minden, választáson parlamentbe jutó párt megtette a javaslatát.
2022. november 11., 06:41
A kneszet honatyáinak többsége a veterán politikust javasolta az ország új kormányának megalakítására.
Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán gratulált.
A miniszterelnök úgy fogalmazott: nehéz időkben erős vezetőkre van szükség.
Az exit pollok szerint a volt miniszterelnök 62 mandátummal nyert.
Korrupciós ügyei ellenére nyert Benjamin Netanjahu pártja az első eredmények alapján.
2022. augusztus 30., 19:12
Nem biztosították a helyszínt a halálos tömegkatasztrófa előtt.
Hangsúlyozta, hogy meg kell találni a felelősöket.
Egy vallási kérdés miatt a kormánypártok elvesztették többségüket.
A Kalkaliszt nevű újság szerint a Pegasus megvásárlása még 2013-ban történt.
Nagyon úgy tűnik, hogy Netanjahu karrierjének befellegzett.
2021. szeptember 13., 16:43
A két kormányfő a Vörös-tengernél vitatja meg az izraeli-palesztin békefolyamatot.
2021.07.21. 06:49 Módosítva: 2021-11-27 17:09:14
A titokzatos Unit 8200-as egység veteránjai átvették a piacot.
Pikáns nevek bukkannak fel a Pegasus-botrányban, amiért több kormánynak is magyarázkodnia kell majd.
Rohamrendőrök és lovasrendőrök zárták le a jeruzsálemi óvárosban található Damaszkuszi kapu térségét.
Megalakult az új parlament Izraelben.
A magyar kormányfő bízik a további szoros együttműködésben.
Tizenkét év után kell távoznia az eddig kormányfőnek.
Ha elveszti a hatalmat, akár börtönbe is kerülhet korrupciós ügyek miatt.
Az ország népének átveréséről beszélt az 1999 óta hatalmon lévő kormányfő.
A jelenlegi kormányfőt a Ciszjordánia bekebelezését támogató politikus válthatja.
Mahmúd Abbász palesztin elnökkel is egyeztetett Anthony Blinken amerikai külügyminiszter.
A napokban legalább 219 palesztin és 12 izraeli életét követelték a támadások.
Benjamin Netanjahu figyelmeztette a Hamász vezetőit.
Az amerikai elnök a rakétatámadások miatt beszélt Benjámin Netanjahuval és Mahmúd Abbásszal.