10 találat az Indexről, és a környékéről.
76 szerzetest vittek kórházba Csiang Maiban. 19 állapota válságos, hatan kómába estek a csípéstől.
A muzulmánok és buddhisták közötti összecsapásnak több halálos áldozata van.
A rendőrök a buddhisták feljelentésére buzdítja a romatelepeken élőket, és a népszámláláskor megadott válaszaikat használná a nyomozáshoz.
Nyáron a három zsidó felekezet miatt állt a bál, az egyházügyi törvény friss módosításakor a buddhisták okoznak gondot. A lobbizásba az USA után Kína is beszállt.
2011. augusztus 27., 19:28
Azt remélik, a rákok új életet kezdhetnek, a jótett pedig visszaszáll a megmentőkre.
A rendőrök 300 szerzetest ismeretlen helyre hurcoltak.
A tibeti kultúra évente négy olyan napot tart számon, amikor gondolatainkkal órási erővel teremthetünk bármit az életünkbe. Ez a hatás negatív irányba is működik, tehát a rossz gondolatok mindenképpen kerülendők. Február 4. idén az első ilyen nap.
Minek más vallás, amikor az enyém az igazi? Mert Isten sok nyelven beszél. Izgalmas vallásközi kerekasztal beszélgetésen jártunk, ahol élő, fontos kérdésekre keresett választ öt vallás képviselője.
2010. szeptember 19., 13:50
A XIV. dalai láma legutóbb tíz éve járt Magyarországon. Teltház várta a Sportarénában.
Transzállapotok előidézése.