66 találat az Indexről, és a környékéről.
A 94 esztendős Ursula Haverbecket egy év szabadságvesztésre ítélték.
2021 szeptember 16., 17:49
Ágoston Tibor volt az első ember, akit ezért elítéltek Magyarországon.
Az ítélet még nem jogerős.
Hiteles információkkal látják el a holokauszttagadás iránt érdeklődőket.
Tavaly nyáron minden migrációs kérdésben egyetértett Orbán Viktor és Dries van Langenhove. Utóbbi most a bíróságra jár, rasszizmussal is gyanúsítják.
Ügyvédjét, akinek egy vitatott beszédét publikálta honlapján, bűnrészesként 5000 euróra büntették.
A Facebook-vezér arról beszélt, hogy csak azért nem tilthatnak le valakit, mert téved. Később már keményebben fogalmazott.
A 69 éves férfi Facebookon fejtette meg, hogy _valójában_ kik tervelték ki a Holokausztot.
A tárgyalásán is kitartott a véleménye mellett.
Abbász szerint a zsidókat nem a vallásuk, hanem a bankvilágban betöltött szerepük miatt üldözték.
Varga-Bíró Tamás bocsánatot kér múltbeli szavaiért, és visszavonul a médiából.
2017.12.22. 13:02 Módosítva: 2017-12-22 21:58:47
Nem sértette Szakály Sándor emberi méltóságát, hogy a holokauszttagadást súrolónak minősítették a botrányos kijelentését.
A 89 éves asszony holokauszttagadás miatt 14 hónapot kapott.
Négyszer ítélték már el hasonló miatt, de börtönbe még egyszer sem került.
2017 augusztus 30., 10:16
A svéd szerző szerint Hitler nem akarta likvidálni a zsidókat.
2017 augusztus 24., 10:52
A kiadónál árult svéd könyvben a gázkamrák létezését is tagadják.
Politikai menedékjogot kért Orbán Viktortól. Nem kapott.
Tavaly vett házat egy osztrák náci, akit legutóbb Ausztriában hat évre ítéltek, írja a HVG.
A holokausztos keresés első helyen dobott fel egy holokauszttagadó oldalt, finomítják az algoritmust
A budapesti férfi azt kommentelte a közösségi oldalon, hogy a holokausztot a zsidó vezetők tervelték ki.
2016.11.19. 12:44 Módosítva: 2018-11-06 16:30:35
Deborah Lipstadtnak a bíróságon kellett bizonyítania, hogy a holokauszt megtörtént, miután a világ leghíresebb holokauszttagadója beperelte. Film készült erről Rachel Weisz főszereplésével, de a vele készített interjúnkban szóba került Trump és a Terror Háza is.
2016 augusztus 29., 10:24
Egy svéd szerző könyvét árulták és idéztek belőle. A könyvkiadó ellen is nyomozás indult.
Ágoston Tibor a „hollókamu” és „hollókaszt” szavakat használta, havi 50 ezret fizet.
2016.01.05. 15:21 Módosítva: 2017-06-29 12:49:54
De napi 2000 forintért pénzben is kiválthatja a fogházat a holokamuzó dömösi férfi.
Húzok a baloldalhoz, csak nincs kihez – mondja a holokamuzásért múzeumlátogatásra küldött szegedi rokkantnyugdíjas.
A bíróság szerint elég lesz, ha elmegy a Holokauszt Emlékközpontba és elolvas egy könyvet.
A 61 éves holokamuzó nőt másfél évre próbára bocsátották, és pártfogót rendeltek ki mellé.
Közösségi oldalon fejtette ki felháborodását, gyorsított eljárásban döntenek az ügyében.
Kamukausztnak nevezte a népírtást.
Ágoston Tibor önkormányzati képviselő és presbiter egy doni megemlékezésen "viccelődött", 750 ezer forinttal megúszta.
Nem ütközik a Btk.-ba az a mondat, hogy Magyarországon nem volt cigány holokauszt.
A jobboldali szociológus André Goodfriendnek is beszólt a CEU-n tartott vitaesten.
2014 szeptember 1., 12:49
Egy magyar Auschwitz-túlélő fel is vette az összeget, igaz, éveket kellett pereskednie, hogy elfogadják a bizonyítékát.
2014 augusztus 24., 19:40
Büki Tamás nem tudja, hányan is haltak meg a holokausztban.
A kaliforniai Rialtóban egy holokauszttagadó forrást is megadtak a gyerekeknek.
A kuruc.info elleni nyomozás sikertelen volt, most Amerikától kérnék a cikk elérhetetlenné tételét.
Szolid elvi állásfoglalással emlékeztet, mit is jelent a holokauszt tagadása és torzítása.
DK: a népirtás nem idegenrendészeti intézkedés.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Svájcot egy korábbi ítélet miatt.
A legfőbb ügyész Steiner Pál levelére válaszolt.
A felfüggesztett mellett a férfinak fel kell keresnie a budapesti Holokauszt Emlékközpontot vagy Auschwitzot, élményeit le kell írnia.
A Szociáldemokrata Párt leváltott szóvivője belátta, hogy a történelmi tények makacs dolgok.
Dan Sova utólag megpróbálta szépíteni mondatait.
A vád holokauszttagadás. A Jobbik ellen ügyészségi vizsgálatot is kezdeményeztek.
A héber nyelvű tábla a Milla tüntetésén tűnt fel.
Richard Williamson püspök egy svéd tévének adott interjút két éve, Regensburgban ítélték el.
A többség akarata vagy egy kisebbségé, megnyugtató vagy antidemokratikus a holokauszttagadás büntethetősége?
Az új törvény értelmetlen és káros, viszont alapot teremt a szólásszabadság további korlátozására.
Sólyom László aláírta a Btk-módosítást. Bár nem örült, hogy kampány idején fogadták el.
Három évet kaphat, aki sértőt gondol a történelemről. Tudós vagy kommentelő, börtön fenyegeti.
A szocialisták és a szabad demokraták megszavazták Mesterházy Attila indítványát.
A szocialista többségű parlament utolsó ülésén nem tiltják be a holokauszttagadást sem.
Utolsó előtti ülés hetén a parlament nem tiltja be a holokauszttagadást. Bajnai azonnalikra válaszol.
Mesterházy reméli, hogy a parlament Házbizottsága támogatja majd a házszabálytól való eltérést, így már februárban módosulhat a büntető törvénykönyv.
Az MSZP törvényjavaslatot kezdeményez, hogy a kommunizmus bűneit se lehessen tagadni.
2009 szeptember 18., 09:29
„Milyen 6 millió?” – állt az FTC-MTK meccsen a szurkolók feliratán, az MLSZ példát statuál.
Nem elvi kifogásaik voltak, csak bosszút álltak, amiért leszavazták a módosító indítványaikat.
A Várban tartott demonstráción a Magyar Gárda volt parancsnoka szónokolt.