46 találat az Indexről, és a környékéről.
2020 augusztus 21., 07:42
A Demokrata Párt konvencióján a politikus közölte, kivezeti országát a sötétségből.
2020 augusztus 20., 07:22
Hivatalosan is alelnökjelölt lett Kamala Harris. Obama, Hillary Clinton és Nancy Pelosi is élesen bírálta az elnököt.
2020 augusztus 18., 07:20
Soha ilyen rendhagyó elnökjelöltállító konferenciát nem tartott még a demokrata párt, egy sor republikánus is felszólalt az elnök ellen.
Első női elnökjelöltként elmondott beszédében megosztónak és felelőtlennek festette le ellenfelét. Republikánus szavazókat is próbált meggyőzni.
A demokrata konvención optimista jövőképet állított szembe a demagógnak nevezett Trump hanyatló Amerikájával. Biden is bedobta magát.
Azt nem mondta meg, kitől kapták meg a demokrata pártvezetés belső levelezését.
Sanders, és állama, Vermont zárta a szavazást.
Bernie Sanders hivei kifütyülték a Clinton mellett, az egységért kiállókat, pedig már Sanders is ezt képviseli.
2016.07.25. 20:37 Módosítva: 2016-07-26 06:47:16
Az egész párt, élükön Barack Obamával kiáll majd Clinton mögött, aki az első női elnökjelölt lesz. De miközben egységet próbálnak sugározni, a párt elnöke már belebukott a WikiLeaksen kikerült emailekbe, Bernie Sanders hívei pedig tiltakozásokat ígérnek Philadelphiában.
Viszont nem erősödött akkorát a konvenció után, mint egykor Bush és Gore.
Orbán kiállt mellette, de az amerikai sajtó pánikmódba kapcsolt Trump miatt, aki szerintük véget vethet a demokráciának.
Nem először szóltak neki, mégis használja a dalt, mintha mi sem történt volna.
A republikánus jelöltséget elfogadó, rekordhosszú beszédében sötét képet festett, de azt ígérte, ő biztonságossá teszi Amerikát, legyőzi Clintont.
18 embert letartóztattak és 2 rendőr könnyebben megsérült Clevelandben.
Régi nagy riválisa nem volt hajlandó támogatásáról biztosítani a republikánus jelöltet. Fújolások közepette ért véget a beszéde.
Trump először szólalt meg a plágiumbotrányban a Twitteren, nem igazán aggódik miatta, sőt.
2016.07.20. 01:18 Módosítva: 2016-07-20 16:16:52
Hangos fújolás, vitatott szavazatok sem állíthatták meg. Ő lesz Hillary Clinton ellenfele novemberben.
A kampányfőnök végighaknizta a tévéket Melania Trump beszéde után, amiben Michelle Obamától vett át részeket.
Trump ellenfelei megpróbálták felülírni a szabályokat. A milliárdos felesége Michelle Obamától kölcsönözhette beszéde egy részét.
2016.07.18. 18:26 Módosítva: 2016-07-19 10:43:18
Meztelen tüntetőkkel, Trump egész családjával és trollkodó Stephen Colberttel kezdődik a republikánus konvenció, aminek a végén a milliárdosból lesz A Jelölt. Bushék el se mentek, van, aki horgászni megy inkább pártegyesítés helyett.
A republikánus és demokrata konvenciókat fogják élőben adni leginkább a fiataloknak.
2012 szeptember 6., 23:00
A demokratáknak addig sikerült titkolniuk a zárónap programját, hogy közben elkezdődött az ülés.
2012 szeptember 6., 05:34
Bill Clinton a vártnál óvatosabban támogatta Obamát a jelölőgyűlés második, botrányt is hozó napján.
2012 szeptember 6., 00:20
Kifelejtették a programból, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa. Aztán addig szavaztatták a küldötteket, amíg bele nem került.
2012 szeptember 5., 16:03
Az abortusz és a bevándorlás főműsoridős téma lesz a demokraták gyűlésén, ahol ma választják hivatalosan is jelöltté Obamát.
2012 szeptember 5., 05:29
Voltak pillanatok, amikor úgy tűnt, Michelle Obama az amerikai politikatörténet tán legjobb beszédével segíti férje kampányát.
2012 szeptember 5., 03:59
Nem volt olyan választói csoport és álláspont, amit a demokraták ne képviseltek volna elnökjelölő gyűlésük első napján.
2012 szeptember 4., 16:59
Őszintén, fogalmunk sincs. A demokraták programja titkosabb, mint a magyar-azeri fogolycsere-egyezmény.
2012 szeptember 3., 22:59
Obama elnök jelöléséhez nem fér kétség, de vajon miért a polgármestereit sztárolja három napon át a Demokrata Párt?
2012 augusztus 31., 03:23
12 percig beszélgetett egy üres székkel a republikánusok tampai jelölőgyűlésén.
2012 augusztus 30., 23:56
A volt elnök hologramja mondott volna beszédet a konvención, de kivették a programból, nehogy elvonja a figyelmet Romneyról.
2012 augusztus 30., 18:45
Dupla akkora a forgalom, mióta a republikánusok a városba jöttek. Egyedi dekoráció várja őket.
2012 augusztus 30., 14:27
Newt Gingrich őrzőt kapott. Romney valószínűleg a munkahelyteremtésről beszél majd, pedig inkább magáról kéne.
Hálás a meghívásért és abban is biztos, hogy jó elnök lesz, de nem megy el a konvencióra.
[Ezt az írást Felcsuti Balázs jegyzi.
[Ezt az írást Felcsuti Balázs jegyzi.
2008 augusztus 31., 12:58
Az amerikai partokhoz közeledő Gustav hurrikán miatt átszervezhetik az eredeti tervek szerint hétfőn kezdődő republikánus jelöltállító gyűlés egész programját.
2008 augusztus 25., 14:11
A következő négy nap a demokraták denveri jelöltállító gyűléséről fog szólni az Egyesült Államokban, ilyenkor a rivális általában nem próbál mindenáron bekerülni a hírekbe, hanem leginkább pénzgyűjtésre és stratégiai megbeszélésekre használja ezt az időszakot.
2008 augusztus 15., 17:52
Elsősorban a pártegység helyreállítása érdekében a két hét múlva hivatalosan is a demokraták elnökjelöltjének választott Barack Obama és az előválasztások során alulmaradt Hillary Clinton stábja megegyezett, hogy az egykori first ladyre is szavazhatnak majd a delegáltak a konvención Denverben.
Veszélyben lehet John Edwards fellépése az augusztus 25-én kezdődő demokrata jelöltállító gyűlésen, ahol pedig 2004-es alelnökjelöltként és idei elnökjelöltként biztos szónoknak számított.
PUMA feliratú szórólapokat osztogattak Hillary Clinton hívei Barack Obama berlini beszéde előtt.
A szeptember elején Minneapolisban tartott republikánus jelöltállító gyűlésre jelentősen több tüntetőt várnak, mint augusztus végén a demokraták
konvenciójára Denverbe.
A hónapok óta Hillary Clinton alelnökjelöltségéért kampányoló VoteBoth (Szavazz Mindkettőre) nevű szervezet csütörtökön bejelentette, hogy befejezi eddig tevékenységét.
Több tucatnyi tüntetőcsoport készül a demokraták denveri elnökjelölőgyűlésére, írja a
Rocky Mountain News.
Az egyik legnagyobb coloradói hajléktalanokat segítő szervezet azt tervezi, hogy többek között ötszáz mozijegyet, valamint állatkerti és múzeumi belépőket osztanak szét Denverben a hajléktalanok között az augusztus végi demokrata jelöltállító gyűlés alatt.
FBI ügynökök százai szállják meg a coloradói Denvert a demokraták augusztus végi elnökjelölő gyűlése idejére.