7 találat az Indexről, és a környékéről.
Húsz éven át 7000 mókust figyeltek meg a kutatók, hogy ezt kiderítsék.
A sebesült mókus egy hete került a kolumbiai családhoz, ahol az épp almot nevelő macska hozzácsapta a családhoz, sőt még szoptatja is.
2009. szeptember 22., 10:20
Senki nem érti, miért csonkolta meg a repülő gerincest a mókus.
2009. szeptember 15., 10:45
A Part előtt még túl vékony volt, azóta meg túlságosan megemberesedett.
Elmúltak a böjti hónapok a mókushús-imádók számára: több hónapos szünet után ismét engedélyezte a hatóság a kedves állatka fogyasztását New Jersey-ben - a New York mellett lévő amerikai szövetségi államban ugyanis ínyencfalatnak számít.
2007. augusztus 24., 11:40
Már nem tud csokit lopkodni a bolti szarkává híresült mókus Finnországban: az egészségügyi hatóság becsapatta az orra előtt az üzlet ajtaját. A mókus pár hete került az újságokba azzal, hogy naponta legalább kétszer beóvakodott egy boltba csokit lopni.
Roppantul feldühödhetett az a német mókus, aki kedden három embert harapott meg, míg az utolsó áldozata le nem csapta egy mankóval.A megvadult állat először egy passaui ház ablakán ugrott be, ahol rögtön megharapta a házban tartózkodó asszonyt.