23 találat az Indexről, és a környékéről.
A FIM bejelentése alapján többek közt az MXGP naptára is módosult.
Történelmi lelet is lehetne a kétszelepes, léghűtéses bokszer, de közben tudja az Euro5-öt.
Állítólag egyesíti a motorozás és az autózás összes hátrányát, mégis vannak, akik szerint jó oldalkocsizni. Fogtuk a kamerát és kipróbáltuk!
Hiánypótló kiegészítőt dobtak piacra a Honda csodás kreténségéhez, ráadásul viszik mint a cukrot.
Carlo Abarth neve igen jól cseng, ha méregerős kiskocsikról beszélünk. De nem autókkal kezdte.
Mindenkit meglepett, nagyon ráérzett a műfajra.
Versenypályán legalábbis nincs félelmetesebb dolog, mint amikor az utas feje szinte a rázókövet súrolja.
Kevés ennél őrültebb parti van. Az Elefantentreffenre sokan kályhával érkeznek, hogy éjjel ne fagyjanak meg.
A német páros a sachsenringi futam időmérőjén sodródott ki egy kanyarban.
Hogy a japánok, nagyjából bármit képesek úgy csinálni, ahogy európainak eszébe nem jutna, azt tudjuk.
Két dolog tűnik biztosnak: az egyik, hogy a bundesliga-frizurás csóka egy pöcs.
2013. december 21., 17:53
Februárban rajtol Szocsiban a téli olimpia, a lángváltóban ezúttal motorosok is feltűntek.
2013. szeptember 1., 18:56
A betétfutamon történt versenybaleset, melyben az egyik pályaorvos vesztette életét.
2013. augusztus 5., 09:51
A német Sandor Pohl oldalkocsis GP-n esett a pályára.
A világ legkisebb színházát támasztotta fel a brit társulat, alapnak egy Royal Enfieldet választottak.
Oké, oké, magamnak sem szeretném azt hazudni, hogy az ilyen milyen praktikus, de voltak olyan évek, volt olyan szellős közlekedés, hogy egy oldalkocsiként felszerelt tisztítókefe jól szolgálhatta a köztisztaságot.
A francia gépet nem tudtuk beazonosítani, aki empirikus bizonyítékokkal alátámasztva elárulja nekünk, hogy mi ez, a motoros Walhallába jut.
A lenézett ruszki motor Amerikában egyre sikeresebb. A nyugdíjasok majd' megvesznek érte.
2010. november 23., 11:30
Az oldalkocsis motorok gyakori elnevezése a fogat.
2010. november 23., 07:00
A sebesség kérdésével túl sokat foglalkozunk.
2010. augusztus 4., 13:45
Házon belüli konkurencia ölte meg az amerikai cég oldalkocsisait. A kutyának sem kellettek, de azért kár értük.
Van megoldás a közúti vitákra: bokszermotor, oldalkocsi, géppuska. Miért csak a katonáké az élvezet?
Magyarországon motorozni: kirándulás. Elmenni a tengerig: túra. Elutazni Kínáig: őrültség vagy a legnagyobb kaland?