150 találat az Indexről, és a környékéről.
A Skoda jelenlegi legerősebb modellje egy SUV, ami akár a holdról is látszódhat rikító gyári fényezésében.
Négy éve létezik, de még mindig olyan, mintha egy éles fegyver venne körül.
A frissített E-Tron GT nem csak elképesztően erős lett, fejlődött az akkumulátor és a töltés is.
Mesélek egy kicsit a sportautók királyának, vagyis a Porsche 911-esnek az utolsó három generációjáról: a 997, a 991 és 992 története következik.
A csehek legerősebb utcai autója tisztán elektromos SUV létére az Octavia RS Combi vevőit veszi célba.
Kis túlzással a Porsche teljes történelmét lefedi ez a csodás kollekció, aminek mind az 556 darabját külön fogják értékesíteni.
9 ezret forgó, 500 lóerős szívómotorjával a 718 Spyder RS eszméletlenül kívánatos tárgy, amit már egy elektromos fog követni.
Hot hatch a régi iskola szerint: 200 lóerős szívómotor, kicsi és aránylag könnyű kasztni, penge futóművel. Csak imádni lehet, meg persze költeni rá.
Az I-Mark RS Turbo 125 lóerőt tud, Giugiaro tervezte és a korabeli reklámok szerint ugyanolyan oldalgyorsulást tudott, mint egy Porsche 944-es.
Hamarosan beszántják a patinás nevet, de egy 1976 darabos búcsúszéria azért még készül.
Azért kellett visszahívást kiírni, mert védelem híján egy rejtett vezérlőegység rövidzárlatos lehet.
2022. november 18., 14:06
Se szedán, se kéziváltó nem lesz belőle, cserébe jön a 2,5 literes RS változat.
Hivatalosan még nem erősítették meg, de az infó a márka egyik ausztrál képviselőjétől származik.
Hibrid RS Audik, egymilliárdos csajozógép és közeledik az időutazós Parkoló Parádé!
2022. szeptember 29., 11:45
Nem tervezik a hengerszám csökkentését, de azért hozzányúlnak a sportos Audikhoz.
2022. szeptember 23., 16:11
A homologizációs célból épített Rennsport kiadást ötven éve, 1972. október ötödikén mutatták be a Párizsi Autószalonon.
2022. szeptember 10., 06:37
Feleslegesen erős, irreálisan gyors, közben sok személyes, és általában kombi. Ezek az RS Audik, amik közül az RS6 épp most 20 éves.
Mindezt a kamera előtt. A Mercedes és az Audi is mutatott egy-egy nagy újdonságot, mi meg megtanítunk vezetni.
Ötajtós, a gyerekülés belemegy, klíma, navi van, talán el lehet sütni otthon, hogy családi autó. Csak a hangja buktatja le, de azonnal.
A Škoda Kodiaq csúcsváltozata teszten, a legtakarékosabb autók egy cikkben és különböző BMW-k egymás ellen. Totalcar Híradó.
Gonosznak gonosz, mindössze egy kérdés maradt: miért nem maradhatott dízel? De legalább nem hibrid.
2022.02.01. 09:10 Módosítva: 2022-02-20 15:38:37
Leleplezték az Enyaq Coupé iV-t, ebből lesz az első elektromos hajtású RS Skoda is.
Úgy tűnik, Zoltán nem hallott a szabályról, sőt ez már az ötödik F-je. 225 lóerős és 17 éves: egy Mégane RS. Túléli a technika a sok lovat?
Mostani gazdája vásárolta 2004-ben újként a 225 lovas Mégane-t, de időközben eltelt 17 év.
2021. november 17., 14:48
Egyetlen színben készül, nem is túl sok darab a Ford Focus RS-ből, így minden adott, hogy klasszikus váljon belőle.
De főleg az enyém. Már ha nem jár arra valami AMG Merci vagy Porsche. A többiek hagyjanak békén, ha kérhetem.
Vezetést és a pályázást imádó autóbolondoknak készül a szívómotoros GT4 RS.
A léghűtéses négyhengeres napjai meg vannak számlálva, a különkiadásokat is csak Japán kapja meg.
Van, aki szerint az a jó motor, amitől lehet félni. Az új 180 lóerős Triumph Speed Triple RS az a Street Triple, amitől lehet.
Miközben a sportmotorok szinte a szemünk előtt halnak ki, a sors brutális csupaszokkal kárpótol.
2021. szeptember 13., 12:31
Ezt az autót nem szabad megvenni, de ha mégis, akkor nem ezzel a motorral. Elvileg. És gyakorlatilag?
680 elektromos lóerővel és hatótávnövelő turbómotorral készülnek a világ egyik legkeményebb versenyére.
Konnektorról tölthető, világmegmentő hibrid helyett 245 lóerős turbómotor került a frissítéssel a Škoda Kodiaq RS-be. Ez volna a család Cayenne Turbója?
Az RS 125-öt és a kis Tuonót frissítették fel alaposan az olaszok, és a külsőt is átszabták.
Egyelőre szó sincs az európai forgalmazásról, pedig igény lenne rá.
2020. december 27., 14:01
Másról sem szólnak, mint a bajkeverés és a szórakozás közti határ elmosásáról. És nincs is jobb náluk az ilyesmire.
2020. november 13., 07:57
Eldöntötték, itt az ideje pénzre váltani a MotoE tapasztalatait.
2020.11.05. 17:29 Módosítva: 2020-11-10 06:24:19
A Porsche Taycan alapjaira épített modell legdurvább változata, az E-tron GT RS hatszáz lóerős lesz, sőt, néha még több.
2020. szeptember 18., 14:33
A gondosan kiválasztott, keveset futott, sportdobbal és nyitott légszűrővel felszerelt Sport Clio okozott némi csalódást a gazdájának.
A Skoda sportmodelljét korábban csak konnektoros hibrid hajtással mutatták be, pedig készül két hagyományos kivitel is.
Győrben reszelt turbómotor, Quattro hajtás, és egy hely, ahol mindkettő elemében van.
2018. november 29., 18:08
A Vision RS az a ritka eset, amikor az autó élőben is ugyanolyan jól néz ki, mint a dizájnerek vázlatain.
2018. szeptember 13., 06:41
Most pedig eláruljuk, mi a helyzet az 500 lóerő alatti Porschék erőterében.
2018. szeptember 11., 06:40
Amit a versenypályán betiltottak, az ebben mind benne van. Úgy érzed, atomfegyver van a kezedben, míg a többiek késekkel hadonásznak: ez 911 GT2 RS.
A Skoda egyik csúcsmodellje járt a mérőpadon, mert kíváncsiak voltunk, mire képes valójában az Octavia RS turbómotorja.
2018.06.11. 16:14 Módosítva: 2018-06-14 07:18:53
Bár csak az ősszel mutatják be, már most hírt adtak a létezéséről: épp a Nürburgringen van.
Persze nem akarnak házon belül konkurenciát, ezért valamivel gyengébb lehet a sportos Clio.
Négyszáz lóerős hot hatch-csel készülnek, kézi váltóval is megvehetjük majd.
Civic Type R-szakértőnket elküldtük, hogy nézze meg az új Mégane RS-t, azóta is azon töri a fejét, mit jelenthet angolul, hogy "a'la küp sösszé víz hájpörformönsz bréksz."
Rálépsz a gázra, és feláll a szőr a karodon. Kitágulnak a pupilláid, levegőért kapkodsz. Egy pillanatra nem figyelsz oda, és veszélyben a jogsid.
2018.01.28. 14:30 Módosítva: 2018-01-31 10:44:23
A norvég Evald Jåstad a spórolós hibridek és dízelek helyett úgy döntött, saját álmát éli.
2017. december 18., 06:33
Az Audi RS5 egy remek autó, sőt, amire kitalálták, arra tökéletes. Csak szeretni nagyon nehéz.
A gyorsulás-lassulás után végsebességben is odapörkölt riválisának az Agera RS.
Képzeld el, hogy te lettél a multinál a topmenedzser, és megnyílik előtted a havi flottakeret. Passat, Superb, A4 mezítláb, vagy inkább egy fullos RS?
2017. augusztus 12., 13:51
Két autó, mindkettő hihetetlenül kívánatos, de más miatt. Melyik az igazi?
2017.08.10. 13:01 Módosítva: 2017-08-13 16:50:58
A szabadalmi ábrák után végre valódi fotókat is láthatunk a legdurvább utcai Mégane-ról.
Hétszáz lóerős és 2,8 alatt van százon – ezt tudja az új Porsche 911 GT2 RS.
Nincs olyan, hogy legjobb motor. De ha mégis, akkor ez az.
2017.01.13. 10:51 Módosítva: 2017-01-16 17:55:26
Az is kiderült, milyen motorral érkezik a cseh aszfalt-terepjáró sportos csúcsváltozata.